Budapest, 1970. (8. évfolyam)

1. szám január - A címlapon: Az 1440-ben épült Úri utca 31 sz. ház az olasz gótika hatását mutatja.Gink Károly felvétele

képviselő van. Világos, hogy a csoportmunka itt más formákat és eljárásokat kíván — de az intenzív csoport-munkára itt is szükség van. Fontosnak tartom, hogy a Fővárosi Tanács vezetői és a budapesti képviselők kapcsolata és együttműködése a munkában jó legyen. Ezt segítik elő a közös találkozások, a tanács vezetői által adott információk a főváros fejlődéséről, a lakáshelyzetről, a közlekedésről, amilyenekre az elmúlt időkben már nem egy példa volt. A Hazafias Népfront feladatai A demokratizálási folyamat egyik vetülete az államigazgatás egészséges mértékű decentralizálása; ez vendégünk szerint azt jelenti, hogy az államigazgatás egységének, a központi akaratnak és a centrális irányítás elvének fenntartása mellett, azon belül még mindig a nagyobb önállóság, a tanácsok pénzügyi kereteinek szélesítése, jogkörének növelése az időszerű. Arról van tehát szó, hogy azok az ügyek, amelyek nem igénylik a központi rendezést, amelyek ésszerűen a helyi intézkedést kívánják, a megfelelő szintű helyi szervek hatáskörébe kerüljenek, s hogy e jogok gyakorlásához meglegyen a helyi hatóságok kezében mindaz az eszköz, amire szükségük van. Beszélgetésünk itt ráterelődött a Hazafias Népfront ezzel kapcsolatos feladataira is. KÁLLAI GYULA: A szocialista demokratizmus fejlesztésével tovább nő a tanácsok önállósága, felelőssége. E folyamat során a tanácsok igényt tartanak arra, hogy fokozottabban támaszkodhassanak a Hazafias Népfrontra, mint politikai tömegmozgalomra. A Népfront kiválóan alkalmas arra, hogy bevonja a tömegeket politikai célkitűzéseink megvalósításába, hogy a lakosság véleményét, problémáit közvetítse a tanácsoknak. Közbevetőleg meg kell jegyeznem, hogy korábban a Népfront társadalom-politikai, mozgalmi tevékenységének súlyponti területe a vidék, a falu volt. Ha a magyar falu szocialista arculatának megteremtésére, a mezőgazdaság átszervezésére gondoltunk, akkor feltétlenül indokoltnak tartottuk ezt a helyzetet. Ez az általánosan elfogadott nézet is gyakorlatilag csak a legutóbbi népfront kongresszuson módosult, amikor felismertük, hogy a népfrontnak a fővárosban is erőteljesebb, aktívabb tevékenységet kell kifejtenie, mivel Budapesten is nagyhorderejű, feltornyosult feladatok várnak megoldásra. A Hazafias Népfront Budapesti Bizottsága és a Fővárosi Tanács között különösen szoros munka, tervszerű, hatékony együttműködés alakult ki. Munkakapcsolatukat megállapodás szabályozza. A Népfront vállalta, hogy a mozgalom sajátos eszközeivel szélesíti a tanácsok tömegpolitikai bázisát: mozgósítja a lakosságot a tanácsi célkitűzések végrehajtására; széleskörű felvüágosító és propaganda munkával ismerteti mind a tanácsi, mind a központi feladatokat. Elhatározták: létrehoznak olyan fórumokat, amelyeken a főváros lakossága véleményt nyilváníthat a közügyekben; szélesedhet a tanácstagok és választók kapcsolata; szocialista szellemben formálhatják a lakosság tudatát. A budapesti Népfront tevékenység fontosságát aláhúzza az a tény is, hogy a fővárosban másfélmillió választópolgár él. Ezért a tanács és a népfront kapcsolatainak és együttműködésének fontos területe a választások lebonyolítása. A Népfront szervezi a budapesti képviselők találkozóit, beszámolóit. S a jobb tájékozódás illetve tájékoztatás végett létrehozta a képviselők és a tanácstagok klubját. Nagyon értékes szolgálatot tesz a Népfront a Tanácsnak a városrendezési, városfejlesztési politika területén. Ennek kapcsán hivatkozhatok a Margitsziget rendezése, valamint a Belváros felújítása körül kibontakozott vitákra. Helyeslően üdvözölném, ha még fokozottabban igényelnék a fővárosi lakosság véleményét a szőnyegre kerülő városfejlesztési kérdésekben és ennek érdekében szemléltetően bemutatnák, hozzáférhetővé tennék a városrendezési és építési terveket. A fővárosi lokálpatriotizmus A fővárosnak kiemelkedő helye és szerepe van az ország életében. Fejlődése, szépülése örömet szerez mindenkinek. Budapest népe — ezernyi jelből ítélve — szereti szűkebb hazáját. Boldogan és büszkén vallja magáénak az új létesítményeket. Mindnyájan emlékezünk, hogy az Erzsébet-híd, az aluljárók milyen izgalomba hozták a budapestieket. Féltő szeretettel figyelik naponta a városkép gazdagodását, modern lakótelepeink szaporodását, gyönyörűen restaurált épületeit, hatásos tereit. Meggyőződésem, hogy az új földalatti vasút is hasonlóan lelkes fogadtatásra talál. Az egészséges lokálpatriotizmus nem hiányzik a pesti emberből. Véleményem szerint azonban ritkán élünk ezzel a lehetőséggel, a benne rejlő energiákkal. Pedig tág teret kellene biztosítanunk a fővárosiak kezdeményező készségének, városszépítő, urbanizációs akcióinak. A múlt számtalan példája: a felszabadulás utáni romeltakarítás, az Üttörő Vasút építése, a lágymányosi vásárváros tereprendezése stb. igazolja, hogy a budapesti nép pezsgő munkakedvvel, szívesen vállal kitartó, áldozatos munkát, ha felismeri, hogy a célkitűzések összhangban állnak a főváros érdekeivel. Kerületi szinten még kedvezőbb a kép, ott számos biztató eredményt lehetne felsorolni. Azt hiszem, minden világvárosban természetes, hogy lakói a legközelebbinek azt a városrészt érzik magukhoz, amelyben laknak. Voltak és vannak tehát ferencvárosiak, józsefvárosiak, lágymányosiak és újpestiek. Ez jó és helyes — de nem elegendő! Józsefváros, vagy Ferencváros ne legyen külön város, s lakói ne csak „kerületiek", hanem „fővárosiak", budapestiek legyenek s egész városuk problémáit érezzék sajátjuknak. „Mit jelent Önnek Budapest?" Beszélgetésünk most személyes kérdésekre váltott. Mint minden korábbi vendégünket, Kállai Gyulát is megkérdeztük, mit jelent neki Budapest. KÁLLAI GYULA: Vidékről, Hajdú-Biharból származom. Budapestet húsz éves koromban, egyetemi beiratkozásomkor, 1930 őszén láttam meg először. Addig szememben Berettyóújfalu volt a legnagyobb község, s Hajdúböszörmény, Debrecen jelképezte a legnagyobb várost. 1930. szeptember i-ét mutatott a naptár, amikor a fővárosba érkeztem. A fogadtatás nem mindennapi hatást és benyomást váltott ki bennem: a nagy sztrájk történelmi pillanatában jöttem Budapestre. Akkor, amikor megmozdult a magyar munkásság és hősies küzdelemben szembeszállt a kardlapozó, lövöldöző fegyveres ellenféllel, a horthysta katonák, csendőrök és rendőrök hadával. Már a vidéki középiskolában, személyes tapasztalataim, élményeim, valamint olvasmányaim, a haladó írók: Ady, Móricz műveinek hatására felsajdult bennem: az akkori társadalom gyógyíthatatlan beteg. De nem láttam a jövőbe mutató utat és azokat a politikaitársadalmi erőket, amelyekre támaszkodva kijuthatunk a nyomorból, a bukásra ítélt rendszer társadalmi válságából. Életem e nagy kérdésére adott választ a budapesti munkásság harca, s mutatta meg a megoldás irányát. Az egyetemen hamarosan kapcsolatba kerültem kommunista diákokkal és a kommunista mozgalommal. Az ifjúmunkás találkozókon, tüntetéseken a szocializmus értelmét kezdtem hámozni, felfogni. Érlelődő politikai nézeteim a párthoz vezettek. A párt tagjaként egyre határozottabban bíztam a forradalmi virradatban, s készültünk népünk sorsfordulójára. Ilyen értelemben Budapestet tudatos politikai életem szülőhelyének tekintem. Nem akarom színesen részletezni bús és örömteli élményeimet. Annyit azért elmondok, hogy mint sokan, nagyon sokan mások az akkori időkben, szánalmas, mostoha körülmények és viszontagságok között éltem én is. Gyakran mint hajléktalan, otthontalan fiatalember róttam az utcákat éjjel-nappal. Elvegyültem a pesti lakosok között és figyeltem életüket. Hamar megismertem, megértettem a főváros arcát, összenőttem Budapesttel. Furcsán hangzik, de nekem meg kellett küzdenem, hogy budapestivé váljak. Más beleszületett a városi életbe és természetesnek találta, még ha nem is ismerte a nagyvárost és lakóinak az életét. A főváros tehát nagy fordulatot hozott életemben. Attól kezdve munkám, politikai pályám, terveim, álmaim ide kötöttek. Itt dolgoztam az illegalitás, a háború évei alatt, a börtön, a letartóztatások közepette, itt élek felszabadulásunk óta. Innen, Budapestről igyekeztem jobban megismerni, s behatóbban foglalkozni mind szűkebb hazám, mind az egész ország gondjaival, feladataival. így lettem én is, aki falun születtem, tőzsgyökeres „pestivé" — ugyanúgy, mint több százezer hazánkfia. De úgy érzem, hogy ma már mindez a vidéki „eredet" és a fővárosi tevékenység — nincs ellentétben egymással. Budapesten élek és dolgozom, de a szülőföldemhez, Hajdú-Bihar megyéhez, Berettyóújfaluhoz, Debrecenhez fűződő érzelmi és politikai szálak sem szakadtak el — intim közelségben, szívemben érzem ifjúkorom vüágát, ahová ma is rendszeresen ellátogatok. Megköszönjük a látogatást és a szívélyes, nyílt beszélgetést. Végezetül pedig örömmel teszünk eleget Kállai Gyula kérésének, hogy tolmácsoljuk legjobb kívánságait az igjo-es új évre lapunk olvasóinak. 4