Budapest, 1970. (8. évfolyam)
10. szám október - Dr. Tóth Gábor: A 75 éves Eötvös József Kollégium
Középkori lengyel emlékek magyar földön (Gondolatok a lengyel-magyar kiállítás előtt) Magyar herold a Jagelló-korból, kályhacsempén (Buda, Vármúzeum) Molnár János felvételei Jagelló sas II. Ulászló budai palotájából (Budai Vármúzeum) A történelemben szinte egyedülálló dolog az, hogy akadjon két, egymással szomszédos, egymással nem is rokon nyelvű nép, amely — ezer esztendőn át — soha háborút ne viseljen egymással! S amelyet soha más ne kössön a másikhoz, mint rokonszenv, a béke és a fegyverek barátsága. Már pedig ilyen két nemzet a lengyel és a magyar. Ennek a lengyel-magyar testvéri barátságnak nemcsak történelemkönyvek őrzik emlékét. Sok helyütt beszélnek erről Magyarország műemlékei is. Nyolcnapos lengyel-magyar vigalom az 1000. esztendőben A magyar törénetírás is nyilvántartja a XIII. században leírt ún. Lengyel-magyar krónikának azt a szakaszát, amely szerint az Úrnak iooo. esztendejében az utóbb szentté avatott I. István magyar király és Hős (Chrobry) Boleszló lengyel király az akkori magyar fővárosban, Esztergom várában (vagy Óbudán ?)^'éd- és dac-szövetségre lépett. „Ekkor — írja a krónika — örömben és vigalomban, hegedűknek, sípoknak, doboknak muzsikájára énekekkel és tánccal nyolc napon át vigadoztak." A Duna-menti Esztergomot — ahol I. István király palotájának feltárási munkáit a közelmúltban fejezték be — más szálak is fűzik a lengyel s a magyar nép sokban közös történetéhez. Egy ideig itt működött Szent Adalbert püspök. 992—997 között ő keresztelte meg Gézát, a magyarok pogány fejedelmét és fiát, Vajkot. István (Vajk) Hős Boleszlávnak hű szövetségese lett. Adalbert püspök később lengyel földre tette át térítő munkája színhelyét. Ott, mint Gniezno 20