Budapest, 1970. (8. évfolyam)

1. szám január - Zolnay László: Régi szakácsok emlékezete

Battát és Istvánt, meg Bök vagy Beke fiát Márkust és Sándort, Baksa fiát — ugyancsak a királyné szakácsainak népéből valókat — a somogyszakácsi királynéi birtokból tetemes földadománnyal jutalmazta. Alighanem ők az ősei azoknak az egyre nagyobb számú somogyi szakács családoknak, amelyekből későbbi századainkban a budai udvar légiószámba menő konyhamesterei kikerültek. Fészkük, Somogy megye-Szakácsi (Külső-, Kis és Nagyszakácsi, vagy Királyszakácsi) községe 1480-ban már mezőváros. Itt s az azzal szomszédos Szakácskölkeden és Vid faluban rendre másra építik fel e derék „kókuszok" kegyurasági templomaikat. Ezeknek egyike a szakácsi Szent Domonkos monostor, amelyet először 1263-ban említenek, nemzetségi kolostorként. A XV. század végén a megtollasodott budai nyársforgatóknak már hetvenkét családból áll a rokonsága s kétszáz szabad nemesi birtoknak urai. II. Ulászló törvényei adó- és hadmentessé is teszik valamennyiüket. Kevés réteg bírt olyan kiváltságokkal, mint Szakácsi Jób és Csaba nemzetsége. A szakácsok királyai — királyok szakácsai A királyi udvarban élő, zárt nemesi rendű szakácsok apáról fiúra örökölték tudományos tisztségüket. Népszerű emberei királyoknak s alattvalóknak egyaránt. Az udvarnál szaladgálok, felségfolyamodványok benyújtogatói jól tudták, hogy egy-egy pecsenye szelet benyújtásakor a királyszakács szava többet ér a királynál, mint akár a római pápa protekciója. Városok, papok, nemesek igyekeztek is a királyszakácsok kedvét keresni. Pozsony városa például rendszeresen évi pénzjutalomban részesítette Zsigmond szakácsait. Így a többi város, megye is. Galeotto, Mátyás tréfás történetírója írja le: a szakácsok — s összlétszámuk, mestereket, szakácslegényeket, kuktákat, mosogató legényeket is számítva mintegy kétszáz ember — valamennyien felvonulnak a hagyományos újévi ünnepen, amikor Buda s az ország képviselői az uralkodói pár elé járulnak. Ki-ki a maga mestersége címerével járul a trón elé. A szakácsok konyhakésekkel — és cseles módon — sütő-edényekkel jelennek meg. Megajándékozzák a királyt. Az pedig — viszont-ajándékképpen — a szakácsok edényeibe hullajtja a szakácsoknak dukáló dukátokat! Ételek és ételmérgezések Nemcsak derék és tudós, hanem szerfelett becsületes, hűséges emberek voltak a budai szakácsok. (Nem véletlen, hogy 1393-ban Durazzoi Károly nápolyi királynak — a Budán alattomosan meggyilkolt Kis Károly fiának — nápolyi szakácsa is magyar ember. E somogyszakácsi Pál mester — mint Nápolyi László király mondja — nem csak őt, hanem ártatlanul megölt atyját is kimagasló hűséggel szolgálta. A nápolyi király — egyben magyar trónkövetelő — ezúttal ugyancsak Somogyban teszi földesúrrá Pál mestert.) Bátorságukat már láttuk, hűségüket is. A babér a budai konyhán nem csak a leveskéket ízesítette, de a jól verekedő szakácsok hősi homlokát — s mint látjuk — címerét is. Mindezen felül — századokon át — a budai királyszakácsoknak legnagyobb érdeme: tán Európának egyetlen udvara a budai, ahol sosem éltek ételmérgezéssel, Közép- és Dél-Európa középkori hatalompolitikájának e hatásos eszközével. Pedig, hogy méregkeverők a budai udvart is nem egyszer célba vették, arról szintén felettébb tanulságos dokumentumaink vannak. Itáliai levelesházak őrizték meg ezeknek a merénylet-terveknek kegyes emlékezetét. 1415-ben a Zsigmond király-császárt halálosan gyűlölő velencei államtanácsnak Michaele Mudatio uram azt a férfias ajánlatot tette: négy hónapon belül méreggel elpusztítja Zsigmond királyt. És, hogy miképpen ? Mudatio tudta, hogy a Dózse és a Tizek vaktában nem dobnak ki pénzt! Mudatio viszont praktikus gazember. Felajánlja, hogy a Zsigmondnak szánt méreg hatását bármelyik velencei halálraítélten bemutatja, — mint modellen. Zsigmond megmérgezéséért a bérgyilkos 35 000 dukátot kért. Annyit, mint a legnagyobb magyar püspökmegyék egyévi brutto bevétele. Terve mégsem sikerül. Ám Velence konok ellenfél. 1419-ben Mudatio újból felajánlja a Köztársaságnak, hogy elteszi láb alól a király-császárt. (Ezúttal alább adja a taksát. Mindössze egy — évente ezer dukátot jövedelmező — birtokot kér a Dózsétól. De, hogy viharos élete derűs alkonyát békésebb égalj alatt töltse, leendő birtoka színhelyéül a Velencéhez tartozó Kréta szigetét jelöli ki.) Velence ugyanekkor Verona város podesztáját kéri: sürgősen szerezzen egy üvegcse mérget attól a veronai családtól, amelynek a méreg-kotyvalás a mestersége! Ezek a tervek is meghiúsultak. Am Velence Zsigmond megölését „a Köztársaság érdekében szükségesnek találván", még mindig Étekfogó Magyar szakácsmester nem nyugszik. 1419 nagykarácsony napján Piacenza város egyik — meg nem nevezett — prépostjának ad megbízást, s előlegül 200 aranydukátot a császár-király megmérgezésére. Ha a prépost terve sikerül — írja a Köztársaság — jutalma egy újabb, magasabb javadalmú préposti stallum lesz, de nem Piacenzában, hanem magában Szent Márk városában ! E néhány sötét adat* világos fényénél egyszeribe érthető a budai szakácsok hatalmas megbecsülése! A Hunyadiak szakácsai Zrínyi, a költő írja azt, hogy Szilágyi Mihályt — akit unokaöccse, Hunyadi Mátyás fogságra vetett — börtönéből derék szakácsa szöktette meg. Hunyadi Jánosnak, Szilágyi Erzsébetnek, a kivégzett Lászlónak s Mátyás királynak szakácsai felől is eleget tudunk. Ezek is a somogyi törzsből kerültek ki. 1464-ben Péter, Tamás és János szakács kölkedi nemesek, a király édesanyjának, Erzsébet asszonynak hű szakácsai, arra kérik Mátyást : a Hunyadi ház szolgálatában szerzett érdemükért emelje ki őket minden bíróságnak joghatósága alól s ügyeikben csak a király, vagy személynöke (perszonálisa) ítéljen. Mátyás teljesíti ezt a— nem hétköznapi — kívánságot! Mátyásról egyébként Bonfini, a szemtanú jegyezte fel: nagy budai ünnepek alkalmával, vagy ha szívének kedves vendég fogadására készült, maga is ki-kijárt a konyhákra! Kezében főzőkanállal kóstolgatta s — szája íze szerint — fűszerezte az ételeket. Személy szerint ismerte s szerette szakácsait. S amikor 1467 körül főszakácsát — aki kissé kozmás lehetett ez ügyben — szakácstársai bérüknek clsikkasztásával vádolták meg, sietett a szakács-rcbelliót elsimítani. *A mérgezési megállapodások kivonatos szövegeit az érdeklődő az alábbi — objektiv hitelű—-forrásban találja: Óváry Lipót: A Magy. Tud. Akadémia Történeti Bizottságának oklevélmásolatai. I. kötet, Budapest, 1890. Kukta 39