Budapest, 1970. (8. évfolyam)

7. szám július - Tarnóczi Lóránt: Salgótarján

A Megyei Művelődési Központ A Bolyai János Gimnázium. Balla Demeter felv. A Karancs Szálló 1950-es területrendezés ugyan Salgótarjánba helyezte át Nógrád megye székhelyét, de anyagi eszközök hiányában az átköltözés csak 1952-ben indult meg, s akkor is vontatottan haladt. A gyarmatiakat semmi sem vonzotta Tarjánba, : emeüett ragaszkodtak is a számukra életet jelentő megyei intézményekhez. Számos megyei hivatal és intézmény még ma is Balassagyarmaton működik — de ez talán nem olyan nagy baj, mint amilyennek a tarjániak gondolják. Miért ne létezhetne egyugyanazon megyében egy iparváros mellett egy hivatalváros vagy egy iskolaváros is? Békésben, Csongrádban és egyebütt van már erre példa. A XIX. század közepén még csak 700 lakost számláló Salgótarjánon és környékén a Jankovichok, Szilárdyak és Lubyk osztozkodtak. Akkoriban még csak a mezőgazdasági jellegű falu állt. Később és másutt alakult ki a bányatelep, majd a még ma is elkülönülő vasgyári telep. Az üveggyári rész dél felé, Zagyvapálfalva irányába terjeszkedett. A bányászok települései általában a tárók és aknák bejáratainál létesültek, s a bánya kimerülésével illetve bezárásával rendszerint elsorvadtak. Tartós vagy mutatós építkezésre ezért sem törekedtek. A városrészek elkülönülése és az építmények silánysága tehát: a régmúlt adottsága. A bányászat és az ipar mindenkori igényeinek megfelelően, az őslakos magyarság mellé később fokozatosan szepességi „zipserek", liptói „liptákok", leobení „stájerok" és krajnai „gránerek" települtek. A magyar, szász, szlovák és szlovén lakosság keveredése viszonylag gyorsan végbement, mert a veszélyes foglalkozások elmélyítették az emberi kapcsolatokat. A településre elsősorban is a bányászat és az erősen szervezett bányászok nyomták rá bélyegüket, hiszen maga a vasgyár is bányásztatott, illetve bányásztat. A bányászokat jellemző segítőkészség és szívélyesség ma is megérződik Salgótarjánban. Legújabban gyorsütemű bevándorlásnak lehetünk tanúi. A helyi vezetés egyik legfőbb gondja föltehetőleg éppen az, hogy ebből a mára heterogén lakosságból helyhezkötött, lokálpatrióta városi közösséget kovácsoljon. (Lehet, hogy ezért is találunk a megye és a város vezetői között oly sok pedagógust?) A népesség növekedését szemléltetendő, álljon itt néhány adat. 1920-ban Salgótarjánban 15 000, 1930-ban pedig 17 000 lakost írtak össze. 1941-ben a népesség már 27 000, s ez a szám 1967-re 37 ezret ért el. 2000-ben a városnak várhatóan kb. 56 000 lakosa lesz. Település-szerkezet A vasút, az országút és a főtelepülés egy meglehetősen szűk völgyben húzódik északról délnek. Emellett a házak sora követi a Tarján- és a Salgópataknak az összefolyásuk fölötti két külön völgyét; a bányásztelepek pedig 19