Budapest, 1970. (8. évfolyam)

7. szám július - Tarnóczi Lóránt: Salgótarján

a kelet-nyugat irányú kisebb völgyekben ágas-bogas módon terjeszkedtek. Az emelkedők előtt — a még oly szelíd lankák előtt is — az építtetők mintha megtorpantak volna. Az említett tények olyan adottságok, amelyekkel a mai várostervezőknek számolniuk kell. Ehhez járul még az is, hogy a város alá van bányászva. Az ácsolatúktól kirabolt és omlasztott tárók pedig a talajsüppedés állandó veszélyét jelentik. Az ilyen talaj csak kisebb építményeket bír el. Bár az építők a talajszerkezet felől minden egyes esetben tájékozódnak, mégis, észleltek már repedéseket újonnan emelt épületeken. Meg kell még említeni, hogy a völgyben a talajvízszint eléggé magas, süllyesztésére nincs lehetőség. A széljárás iránya észak-déli. Ennyit az adottságokról. Az első új, kisebb lakótelep az 50-es évek elején, a volt Vásártéren épült, sajnos, az akkori típustervek alapján. Kár, hogy a megyei Tanács székháza is ugyanebben az időszakban létesült. Alig kelti középület benyomását. Az 50-es évek végén alakították ki a Rokkant-dombi lakótelepet, amely már bizonyos előrelépés jeleit mutatja. Egymás fölé tornyosuló, villaszerű társasházaival eredeti képet nyújt és egyéni jelleget kölcsönöz ennek a városrésznek. Ugyanebben az időben kezdődött meg a gyárak rekonstrukciója is. A 60-as évek elején azután a megye és a város párt-, illetve közigazgatási vezetői, közöttük elsősorban Jakab Sándor, Sándor Elemér, Jedlicska Gyula és Berkes József olyan városrendezési folyamatot indítottak el, amely méreteit és lehetőségeit tekintve Magyarországon ma egyedülálló. A terveket a LAKÓTERV, pontosabban Magyar Géza építészmérnök dolgozta ki. A városrendezés koncepciója A rendezési tervek lényege az, hogy az új városközpontot koncentráltan, a réginek a helyén alakítják ki. A hivatali negyedet lakótelepek veszik majd körül, s ezeket zöldövezetek választják el az északi és déli ipartelepektől. Kifejezetten üzleti negyedet nem terveztek. A jelenleg domináló észak-déli iránnyal szemben a várost kelet-nyugati irányban is fejleszteni kívánják. A salgótarjáni városrendezésnek az ad perspektívát, hogy a városban építészeti, műemléki szempontból — kevés kivételtől eltekintve — mindent le lehet bontani. A kisebb üzemeket áthelyezik; a gyárak megmozgatására természetesen gondolni sem lehet. Ez részben baj, mert a vasgyár például a várostól északra esik; a szél a füstöt és a kormot innen a lakónegyedek felé sodorja. A fő probléma azonban az, hogy az eltűnő régi és a kialakuló új városban az életnek közben zavartalanul kell folynia. A fokozatos bontások és építkezések során kommunális és egyéb járulékos beruházásokra, területrendezésre, parkosításra, útépítésre, közvilágításra, vállalati hálózatfejlesztésre stb. vonatkozó, a különböző fórumokon hozott döntések megvalósítását szorosan össze kell hangolni. Mindehhez városi főépítészre lenne szükség, kellő jog- és hatáskörrel, beleértve azokat a feladatokat is, amelyeket ma a beruházási vállalatok látnak el — kellő közvetlen érdekeltség nélkül. A tervező mérnökök legfeljebb csak tanácsokat adhatnak, javaslatokat tehetnek. Az engedélyezésekkel, ellenőrzésekkel, műszaki átvételekkel elfoglalt megyei és városi építési osztályokat sem lenne szabad megterhelni az említett feladatokkal. A tervezők és az építők — noha Salgótarjánban, ugyanúgy mint másutt, házgyári elemekre vannak utalva — már kezdetben (felsőbb jóváhagyás nélkül is) túltették magukat a kötelező típusterveken, s ezzel elkerülték a sematizálódás veszélyét. Természetesen, az előre gyártott formaelemek adottak és a kombinációs lehetőségeik korlátozottak. De a helyileg rendelkezésre álló acél és üveg fokozottabb fölhasználásával néhány látványos középületet is lehetne emelni! Vitatható, hogy az új Salgótarjánnak föltétlenül vertikálisan, vagyis az ég felé kell-e terjeszkednie. Beépítetlen, illetve beépíthető terület van bőven. A városnak nem kell egyetlen szűk völgyben összehúzódzkodnia! Azok a 12—14 emeletes sáv- és pontházak viszont, amelyek ma Salgótarjánban épülnek, egy ilyen vélt szükségszerűség kifejezői. Sőt, terveznek a városba 18 és 20 szintes lakóházakat is. Eltekintve a közismert felvonó-problémától — hogyan fogják ezeknek az épületeknek, s általában egész Salgótarjánnak az ivóvízellátását megoldani? Jó lenne, ha nem feledkeznének meg a kertes házak építéséről sem. Azoknak a nehéz fizikai munkát végző dolgozóknak, akik napi nyolc órán keresztül állják a hőséget és a zajt, nyelik a rossz levegőt és az üzemi port, kell a kertes lakás, vagy ahogyan régebben mondták: a „kétlaki élet". Még néhány javaslat Tekintve, hogy zártfrontos beépítést sehová sem terveztek, a „kertváros" jelleg elvileg adva lenne. A magasházak közötti szűk térközökre azonban sokszáz felnőtt és gyerek jut. Az új Salgótarján ezért inkább a régi „városi házakból" álló lakótelepek arculatát ölti lassan magára. Az építményeken kívül és belül egyaránt hiányoznak a palóc népművészet színes elemei. Az új házak földszintjei mintha csak be lennének falazva. Sehol egy üzlet, egy fénylő kirakat vagy neonreklám. Három bevásárló központ létesítése szerepel a tervekben. Elsőként már elkészült a Pécskő Áruház. Ha majd sikerül kialakítani egy igazi üzleti negyedet, akkor lesz valóban pezsgő, eleven a városi élet. A tervezők szándéka: a betont mint építőanyagot maradéktalanul érvényre juttatni. Borítást tehát — legyen az műkő, mozaik, márvány, klinker-tégla vagy bármi más — sehol sem alkalmaznak. Ez pedig azt jelenti, hogy az egész új város szükségszerűen egyszínű: szürke lesz! Erre már a tervezők is fölfigyeltek, ezért kapott újabban szerepet a fehér cement. A színek elven tarkasága mindenképpen hiányzik. A beton ridegségét parkokkal, terekkel, képzőművészeti alkotásokkal lehetne ellensúlyoini. A tervezők így is képzelték. Sajnos, a parkosítás eredményei mindmáig jelentéktelenek. Az egész városnak mindössze három tere van. Nincs városi liget vagy erdő, nincsenek sétányok. Díszkút csupán egyetlenegy található, látványos szobor alig akad. Kossuth Lajosnak például Salgótarjánban nincs szobra, s bár mindenki Nógrád megye Rákóczi-kultuszára hivatkozik — Rákóczi-szobor sincs. Az üveggyár és a vasgyár csodálatos dolgokat produkálhatna a kisebb terek, parkok díszítésére. Úgy tűnik: a gyárak keveset törődnek a várossal. A domboldalak kitűnő lehetőségeket kínálnak a támfalas, lépcsős kiképzésre: pihenőkkel, kandeláberekkel. Támfalakra egyébként a talajerózió és a lezúduló csapadék megfékezésére is szükség lenne. Támfalakkal azonban — takarékossági okokból — igen csínján bánnak. A város szívébe benyúló, TV relétoronnyal ékeskedő Pipishegy szinte követeli a parkosítást. Á múlt decemberben elhelyeztek a domboldalban egy alumfnium-partizánszobort (miért nem kovácsolt krómacélból?) — de sétaút, pad, lámpa, egy kis kilátópresszó vagy hasonló még ma sincs. Pedig innen szép a rálátás a városra és hegyes-völgyes környékére. Szép a Tanácsköztársaságról elnevezett főtér, amelyen Szrogh György kívül-belül jól sikerült Megyei Művelődési Központja uralkodik. Szép ugyanott Somogyi József aszimmetrikusan elhelyezett, a sablonostól eltérő felszabadulási szoborkompozíciója. A teret egyik oldalról lezáró Karancs Szálló külső megjelenésében jól mutat, belül azonban meglehetősen korszerűtlen. A másik oldalon elhelyezkedő Pécskő Áruház blokkjával már nehezebb megbékélni, jellemző az egész mai helyzetre, hogy az új főtér fölött, közvetlenül a Művelődési Központ mögött, néhány sufnival tarkított füves domboldal emelkedik, majd rendezetlen erdő következik. Szép az Ulrich Ferenc tervezte 500 ágyas új megyei kórház, a Bolyai gimnázium és a megyei tervezőintézet székháza. Szép továbbá a város közvetlen és távolabbi környéke: a természet ajándéka. Amit az embernek csak értékesítenie kell! Sajnálatos például, hogy a Dolinkavölgy kis állatkertje a vasgyár közelsége miatt állandó koromtakaróba burkolózik. Megvannak még a keskenyvágányú elektromos bányavasutak. Mibe kerülne egy vonalat meghosszabbítani, illetve kiépíteni, s úttörő vasútként a városból az állatkertig vezetni? Ugyanakkor az állatkertet és annak nyári vendéglőjét távolabb, kevésbé zajos és tisztább levegőjű környezetben elhelyezni? Mi hiányzik? Mivel a komoly építkezés éppen csak megkezdődött, még sok minden hiányzik. Hiányzik például egy reprezentatív múzeum, amely egyúttal kiállítási célokat is szolgálhatna. Nincs a városban egy igazán jó mozi. Kevés a vendéglő, az eszpresszó és a cukrászda. Nincs hangulatos söröző, nincs zenés, táncos, műsoros esti szórakozóhely. Nincs téli fedett uszoda. A városi strandfürdő kicsi és hideg vizű. Megfontolandó, nem kellene-e fúrással langyos vagy meleg vizet keresni. A posta egyáltalán nem építkezik, pedig hivatalai elhanyagoltak, elavultak. A vasút már megmozdult. Mintegy két méterrel megemelték a városon végighaladó pályatestet, szabaddá téve ezzel az utat az egyes városrészek közötti kelet-nyugat irányú összeköttetés megteremtéséhez. Készül egy új állomásépület is, de — mivel költségeiből három milliót „letakarékoskodtak" — félő, hogy lemarad a növekedő város méretei mögött. Nincs vásárcsarnok. A rendezetlen piac a Tarjánpatak hosszában helyezkedik el. Szemetje, a vasgyár szennyével együtt, a patak medrébe kerül, amelyet a környező házak lakói úgyszintén szemétlerakodó helyként használnak. Ennek a patakmedernek a beboltozása szerepel a tervekben. A Hatvan—Fülek nemzetközi autóutat is magasított pályatesten vezetik majd végig a városon. De még ennek megtörténte előtt sürgős szükség lenne egy modern távolsági autóbuszpályaudvarra! A jelenlegi közforgalmi összeköttetés Budapest és Salgótarján között kimondottan rossz. A 126 km-es vasúti távolság megtételéhez például — hatvani átszállással — három órára van szükség, ami a 270 km-es Budapest— Nyíregyháza távolság utazási idejének felel meg. Nincs vasúti összeköttetés Szécsény és Salgótarján, illetve Ózd és Salgótarján között. (A hajdani Rímamurány Rt, Füleken és Putnokon keresztül, fenntartotta az összeköttetést Ózd és Salgótarján, e két fontos telephelye között.) Ma a két iparváros egymásnak szánt szállítmányai Hatvanon és Miskolcon keresztül óriási kerülőt kénytelenek megtenni. Pedig Mátraballa és Ózd vasútállomásai között az országúti (tehát nem légvonalbeli) távolság mindössze 46 km. Csupán ezen a 46 km-en múlik, hogy a nógrádi és borsodi iparvidék szállítmányai közvetlenül is eljuthassanak egymáshoz! Érdemes lenne Salgótarjánban újabb irodalmi, szociográfiai fölmérést végezni. Az emberek, a környezet: izgalmas téma! Negyven év leforgása alatt a lakosság bőven megkétszereződött. Ezenkívül mintegy 10 000-en járnak be dolgozni a környékről. Munkát mindenki talál. A gazdaságos bányákban a termelés zavartalanul folyik tovább; a termelésből kivált és a nyugdíjkorhatáron még innen lévő volt bányászokat a bányaigazgatóság a fafeldolgozásban foglalkoztatja. Bár a Megyei Művelődési Központ jelentős erőfeszítéseket tesz, s bár Salgótarjánban nagyszámú és széles skálát képviselő értelmiségi található, a pezsgő kulturális élet kialakulását több tényező nehezíti. Az egyik ok: az anyagi és szellemi erők szétforgácsoltsága. A városban 13 üzemi és szakszervezeti művelődési ház tevékenykedik és versengésük nem minden tekintetben hasznos. A sportélet hasonló okok miatt nem tud kellően kifejlődni. A felszabadulás előtt Salgótarjánban egyetlen gimnázium működött. Ma számos középfokú tanintézetben folyik oktató-nevelő munka. (De nagyon hiányzik egy főiskola.) A „Balassi Bálint" Megyei Könyvtár anyaga gazdag, de inkább szépirodalmi, mintsem műszaki jellegű. Napilapjuk a megye életét tükrözi. A negyedévenkint megjelenő megyei folyóirat, a „Palócföld" színvonalas, érdekes. A „tiszta lap" nyújtotta lehetőség A sajgótarjání városrendezés és városépítés ritka alkalmat kínál a magyar urbanístáknak és építészeknek. Itt és most megmutathatnánk, hogy tudunk mi is annyit, mint bárki bárhol a világon. Az urbanisztika napjainkra rangos tudománnyá nőtte ki magát. Más dolog azonban az urbanisztikát konferenciákon, előadásokban „művelni", és más a jó elképzeléseket a gyakorlatban megvalósítani. Erre egyébként nincs is mindig lehetőség. Történelmi városokban a modern városrendező illetve városépítő nem valósíthatja meg szabadon az elképzeléseit. Salgótarján azonban „tiszta lap", és ezt a lapot szerencsés időszakban kezdtük el telerajzolni. Salgótarján nagy lehetőség! Kicsinyeskedni, fölöslegesen takarékoskodni ez esetben nem lenne szabad, A takarékoskodás következtében ugyanis rendszerint éppen az a,,plusz" marad el, ami a létrehozott alkotásnak egyéni ízt, bájt, hangulatot, jellegzetességet kölcsönözne. Van-e a helyi érdekeken túlnövő országos jelentősége a megkezdett salgótarjáni munkának? Föltétlenül! A legelmaradottabb megyeszékhelynek, egy rangos ipari központnak a fölemelése országos jelentőségű ügy. Egy új, modern iparváros Budapestet is csak tehermentesítené. Tarnóczy Lóránt 20