Budapest, 1970. (8. évfolyam)

1. szám január - Az idegenforgalom fejlesztése

FÓRUM Veszprémi Miklós „Hol lehet itl kezet mosni?" épülettömbjében is létesül majd egy reprezentatív hangversenyterem. Szükség van a Margitszigeti Szabadtéri Színpad rekonstrukciójára, a szabadtéri színpadok esőtetővel való ellátására. A kulturális vonzást fokozza a fény- és hangjátékok megrendezése, a műemléki környezetek rendezése, „Pedagógus Szabadegyetem" szervezése, lovagi játékok rendezése, a Mátyás templom orgonahangversenyei, az idegenforgalmi főidényben idegennyelvű filmek vetítése, a folklór rendezvények számának növelése. A Pálvölgyi, Szemlőhegyi, Ferenc- és Mátyáshegyi barlangok feltárására és hasznosítására már elkészültek a terv-variációk; bemutatásuk egyszerre szolgálhat ismeretterjesztő, oktatási, esetleg vendéglátóipari célokat. E barlangok közül jelenleg csak a Pálvölgyi barlang tekinthető meg; azonban ez sincs a főváros kezelésében. 7. Belső turizmus A belföldi vendégforgalmat zömmel ugyancsak a látnivalók, rendezvények vonzzák. Hátráltatja e vendégforgalom jelentős növelését az olcsóbb szállodai férőhelyek elégtelensége. A szállodai, vendéglátóipari, valamint az idegenforgalmi szervek az új gazdasági mechanizmus teremtette lehetőségeken belül kezdeményezéseket tettek a belföldi vendégforgalom növelésére; de a főszezonban így sem tudják kielégíteni az igényeket. A belföldi turizmus fő célja, hogy az ország minden lakosa megismerkedjék a főváros történelmi, kulturális és művészeti értékeivel. Célszerű tehát 1—2 napos komplex programok szervezése, főként a vidéki üzemi dolgozók, a téesz parasztok és a diákság körében. Számukra tovább kell bővíteni a kedvezmények rendszerét, s gondoskodni kell a megfelelő szálláshelyi, közlekedési és idegenvezetési feltételek megteremtéséről. 8. Az idegenforgalom gazdaságossága 1960-ban a magyar idegenforgalom 60,6 millió devizaforint, 1968-ban már 453,2 millió devizaforint bevételt ért el. A devizabevételek növelésének lehetőségei között első helyen áll a budapesti szállodai hálózat fejlesztése, a gyógyidegenforgalom feltételeinek megteremtése. Növelhető a bevétel az idegenforgalmi autóbuszpark és a bérelhető gépkocsiállomány bővítésével, és további kulturális és szórakoztató programok, kongresszusok rendezésével. A közvetlenül valutáért értékesítő hálózat szélesítése (Konzumtourist-boltok, idegenforgalmi szolgáltatások az utazási irodákban, lovagló iskola stb.) a devizabevételek gyors felfutását eredményezheti. A fejlesztés pénzügyi forrásai Azok az erőfeszítések, melyeket a Fővárosi Tanács — a kormányzati és minisztériumi szervek támogatásával — az elmúlt évtizedben a főváros fejlesztéséért tett, egyaránt szolgálta a lakosság érdekeit és az idegenforgalom céljait. Az idegenforgalmi létesítmények fejlesztése három forrásból valósítható meg: — a szállodaépítkezések — részben — célcsoportos beruházási keretekből; — az ágazati fejlesztések helyi és vállalati erőforrásokból; — az „Országos Idegenforgalmi Alap"-ból, illetőleg a „Helyi Idegenforgalmi Fejlesztési Alap"ból. A városvezetés a szállodai és gyógyfürdő fejlesztéseket saját alapjuttatásaival is kiegészíti; így a Gellért Szálló és Gyógyfürdő rekonstrukciójához is hozzájárul. Meg kell fontolni a külföldiek által fizetendő és a fejlesztésre fordítandó tartózkodási díjak bevezetését — a helyi államhatalmi szervek döntése alapján. A munkabizottság rögzítette elképzeléseit, és azokat felterjesztette a Végrehajtó Bizottsághoz. 30 Legutóbbi élményemmel kezdem. Külföldi ismerősömmel a pályaudvari büfépultnál állunk. Valaki narancslét löttyint ismerősöm kezére. — Hol lehet itt kezet mosni ? — kérdi. Némi tanácstalankodás után a férfi mosdóba megyünk. A vízcsap éppen rossz. A nyomokból ítélve nem egy-két napja romlott el. Az Utasellátó vendéglőjében sajnálkozva közlik: náluk nem lehet kezet mosni, csak a személyzetnek. Az előcsarnok előtti lábpedálos vízcsap ugyancsak nem működik. „Vandálok az emberek", dohog egy öreg vasutas, „ha megcsinálják, egy hét alatt tönkreteszik". A szomszédos gyorskiszolgáló étteremben nincs W.C. A mellette levő eszpresszóban sincs. Hosszas téblábolás után a közeli elsőosztályú étteremben végre sikerrel járunk. Igaz, az illendőség kedvéért megiszunk két feketét is. A mérleg: negyedórás bosszankodás + tíz forint. A pironkodásról nem is szólva ... Tisztálkodási igények — és lehetőségek Ez az intermezzo érteti meg velem, hogy pusztán a Statisztikai Hivatal adataiból nem indulhatok ki. A statisztika ugyanis elsősorban az emberek tisztálkodási igényességét fémjelzi: 1967-ben egy-egy családtag átlagosan 827 forintot költött tisztálkodó szerekre; azaz a család évi jövedelméből az egy-egy tagra jutó hányad 4,8 százalékát. A tisztálkodási kultúra fogalma azonban a lehetőségeket is magában foglalja. S kár volna szépítgetni a dolgot: e tekintetben fővárosunkban korántsincs minden rendben. Nemcsak a pályaudvari közjáték miatt. A vendéglők, eszpresszók javarészében hasonló a helyzet. Holott az ezzel kapcsolatos rendelkezéseknek, előírásoknak, sajtódörgedelmeknek se szeri, se száma. Az ellenőrzés formálisságától kezdve a hiányzó takarítószemélyzetig valamennyi probléma közismert. A belenyugvás ellen mégis berzenkedem. Egyszerű érvek miatt: a) A megoldás nem csak pénzkérdés. b) Naponta olvasunk cikkeket arról, hogy különböző tisztasági ellenőrzések során megbírságolják a nyilvános szórakozóhelyek, vendéglők vezetőit, ha mulasztáson kapják őket rajta. De arról még sosem hallottam, hogy a bírság oka a kézmosóhelyen talált csuromvizes-koszos törülköző, a hetek óta elpiszkolódott mosdókagyló lett volna. c) Nem lehetne néhány nyilvános kézmosót létrehozni ? Pályaudvarokon, kórházi bejáratoknál, forgalmasabb helyeken. d) A nyilvános kézmosóhelyeket hirdetni sem ártana. Kell-e bizonygatni, hogy például a pályaudvarokról mennyi fertőzés árad nap-nap után a fővárosba? Ha ennek csak kis hányadát szűrnénk ki kézmosás révén, már egészségesebb lenne a város. Nem akarom magamat áltatni. A fenti javaslatok megszívlelése csupán csöpp a tengerben. Hiszen például az sem volna túlzás, ha a pályaudvarok szomszédságában — meg is lehetne fürdeni. Ez azonban egyelőre vágyálom. A Keletitől nem messze levő Dohány utcai Hungária fürdőt már rég be kellett zárni. Életveszélyessé vált. Újjáépíteni sem érdemes. A Nyugati és a Déli pályaudvar helyzete reménytelen. Környékükön semmi lehetőség a fürdőépítésre. Az egyetlen halvány vigasz: a következő húsz év során fölépülő tisztasági fürdők tehermentesítik a mindkét pályaudvarról viszonylag gyorsan megközelíthető budai gyógyfürdőket. Igaz, a felépülő fürdőszobás lakásokat is illik beszámítani. Az utasok zöme ugyanis akár hazamegy, akár ismerőshöz látogat, ha van fürdőszoba — megfürödhet. Az utazás különben is esetleges. Az emberek túlnyomó többsége nem ül mindennap vonatra. De legalább hetenként egyszer mindenkinek meg kell fürdenie, a mindennapos mosdást kiegészítendő. Hol fürödhet a pesti ember? Az 1968-as próbanépszámlálás adatai szerint elsősorban otthon. Az országban immár 925 ezer a fürdőszobás lakások száma. Csak következtetni lehet arra, hogy ez hány ember számára lehetőség: a lakások 30 százalékáról van ugyanis szó. (Összehasonlításként: Ausztriában az utóbbi szám 29,6, Csehszlovákiában 33,3, az NDK-ban 22,1 és Olaszországban 10,4 (!) százalék; de figyelembe kell venni, hogy a fővárosok helyzete mindenütt kedvezőbb . ..) A tendencia sem mellékes: 1960-ban mindössze 476 ezer fürdőszobás lakás volt, három évvel később már 577 ezer, azaz az összes lakás 20 százaléka. Az utóbbi öt év alatt tehát 348 ezer fürdőszobás lakás épült. A valóságos helyzetet azonban árnyaltabban fémjelzik az alábbi számok: — az egyszobás lakások 15 százaléka;