Budapest, 1970. (8. évfolyam)
6. szám június - Fülöp János: Hajóépítők krónikája
kezett be: az illető a gépészkovács kodásra kért iparengedélyt. Hartmann Józsefnek hívták. Hartmann Pesten született, az Ó-Budai Hajógyárban tanult szakmát, majd Bécs, Fiume, Zürich hajógyáraiban képezte tovább magát, végül kiutazott Amerikába. Harmincéves korában — már némi vagyonkára is szert tett — váratlanul hazatért. Az Akadémia utca sarkán, a rakpart mellett, megvett egy kovácsműhelyt. Ebből lett — sok év után, sok költözködés árán, sok érdekes fordulat révén — az Angyalföldi Hajógyár. Hartmann egyszer eladta telepét a Magyar-Belga Gépgyárnak. Aztán ismét önállósította magát; másodszorra bekebelezte a Prágai Gépgyár Rt.; később újra saját nevét írhatta ki a kapu fölé. Rugalmas, mozgékony, vezetésre termett ember volt, a feje: műszaki emberé, állandóan tanult, tapasztalatokat gyűjtött. Korán halt meg, 1889-ben, s különös módon éppen ugyanabban az évben halt Az Óbudai Hajógyár 1886-ban s mindörökre csábítóan érdekes; a hajóépítés — talán csupán az én számomra — csábítóan „érdektelen". Fel akarom fedezni. A krónika-kezdő, első hajóépítő — nem kronologikus, nem valóságos értelemben— :grófSzéchenyi István. Komplex, modern gondolkodású volt, mindent összefüggésében, szüntelen fejlődésében látott. A Duna — tengelye lévén a hazának, melynek üdvét mindenek felett valónak érezte — tengelye lett terveinek is. Metternich kancellár epésen azt mondta róla: „Széchenyi gróf azt képzeli magáról, hogy ő fedezte fel a Dunát." Ha hozzátette volna: ,,— Magyarország számára!", Metternich igazat mondott volna. Az első gőzhajó 1818-ban jelent meg a Dunán, Bernhardt Antal magyar feltaláló készíttette. A „Carolina" — így hívták — csúf kis ,,lavór"-ra emlékeztetett, öblében pohos kazánt cipelt, de megbízhatóan úszott, vontatott. Bernhardtnak azonban nem voltak befolyásos ismerősei, pénzes barátai: vállalkozása elakadt. 1829-ben két angol hajóépítő jelentkezett Bécsben, gőzhajózási tervekkel. Széchenyi hívta őket? nem tudjuk, de azt igen, hogy Széchenyi barátja, báró Puthon János, akinek nagy befolyása volt az udvarban, divatot csinált gőzhajózási részvények vásárlásából. Jegyzett az uralkodó, jegyzett a trónörökös, nyomukban jegyeztek az Andrássyak, Apponyiak, Eötvösök, Festetichek, Károlyiak, Szapáryak, Telekyek, Zichyek is. Magalakult az „Első Császári és Királyi Szabadalmazott Duna Gőzhajózási Társulat". 1830-ban Széchenyi — betegen, ezerféle kényelmetlenség közepette — egy evezős fahajón, a ,,Desdemoná"-n végigutazta a Dunát. Le a Vaskapun, a deltán, elhajókázott egészen Konstantinápolyig. S megszállottja lett annak a tervnek, hogy magyar hajók járjanak ki a tengerig. Leveleket írt a DGT igazgatóságának, a nádornak, a főrendeknek, szorgalmazván a folyamszabályozást, a Vaskapu-csatornát, a gőzhajózást; s ami témánk szempontjából különösen fontos: elérte, hogy a DGT Pest felett, az Ó-Budai Szigeten állítsa fel javító műhelyeit. Ebből lett az Óbudai Hajógyár. 1864. február 7-én Pest város tanácsához egy fiatal mesterember kérvénye érmeg a másik önálló angyalföldi hajógyáros is, Schönichen Hermann. A két telepet a banktőke vette kezébe. Megalapították a „Danubius" hajógyárat, amely 1911-ben fuzionált a Ganz-konszernnel. Ily módon tehát még a nevét is csak az ipartörténet őrzi annak a fiatalembernek, aki otthagyta az „Ígéret földjét" és tudását az utolsó cseppig a hazai műszaki fejlődés szolgálatába állította. A vékony füzet, amely az Ó-Budai Hajógyár „soczialstatisticai" állapotait rögzíti, páratlan a maga nemében. Egy Somogyi Manó nevű férfiú készítette, az 1888-as állapotokat rögzíti. A gazdaság-történészek szerint az adatok eléggé megbízhatatlanok, de még torzításaikkal együtt is sok érdekességet tartalmaznak. Ime, néhány idézet: — ,,A hajógyárban a rendes munkanap 10 órát tesz ki. Nyáron a munkanap 6-kor kezdődik és délután fél 6-kor végződik. Délben munkaszünet van 12-től fél 2-ig. A délelőtt és a délután folyamán nincs munkaszünet." — „Ami az élelmezési viszonyokat illeti, előre kell bocsátanunk, hogy a hajó-9