Budapest, 1970. (8. évfolyam)

6. szám június - Dr. Bartha Ferenc - Dr. Varga Árpád: A járóbetegellátás

Dr. Bartha Ferenc - Dr. Varga Árpád A járóbetegellátás Az egészségügy területén a járóbetegellátásnak igen jelentős a szerepe. Amíg a fővárosi tanácsi kórházak 1969-ben 330 309 beteget kezeltek, a tanácsi rendelőintézetekben több mint 18 millió, a körzeti orvosoknál több mint 10 millió beteg fordult meg. Az üzemi orvosi vizsgálatok száma 4 431 000 volt és a körzeti gyermekorvosok betegforgalma — összesítve a rendelőben, otthon és a szaktanácsadáson ellátottak számát — közel 2 millióra emelkedett. Körzeti, üzemorvosi és szakorvosi szolgálat Az egészségügyi ellátás frontvonalában a körzeti és üzemorvosi szolgálat dolgozik. Tevékenységüket alapellátásként is szokták emlegetni. A járóbetegellátás másik területének, a rendelő- és gondozóintézetek keretében működő szakorvosi szolgálatnak az a feladata, hogy szakvéleményével, javaslataival segítse az alapellátás orvosait és biztosítsa a speciális kezelést igénylő betegek számára a gyógyítás lehetőségeit. A járóbetegellátás azonban nemcsak a betegek kezelését végzi; a szocialista egészségügy más, jelentős — a betegségeket megelőző — feladatok végrehajtását is várja tőle. A hagyományos megelőző tevékenység — mint pl. a kötelező védőoltások — mellett egyre nagyobb jelentőségűvé válik a gondozási munka. Ennek keretében többek között szűrővizsgálatokat szerveznek a betegek felkutatására, külön nyilvántartásba veszik őket és egészségi állapotukat rendszeresen figyelemmel kísérik. Ezzel lehetővé teszik a krónikus betegek számára munkaképességük, járóképességük fenntartását, az általános életkor meghosszabbítását. A járóbetegellátás orvosai megelőző tevékenységük körében kiterjedt egészségügyi felvilágosító munkát végeznek, és rájuk hárul a polgári védelem egészségügyi feladatainak nagy része is. A felszabadulás óta ennek az egészségügyi területnek fejlesztése érdekében igen sok történt. Az alapellátás kikerült a magánrendelőkből, a körzeti orvosok adminisztratív munkáját orvosirnokok segítik és többségük mellett körzeti nővér működik. Kiépültek a központi tbc-, bőr-nemi-, ideg- és onkológiai gondozóhálózatok. A kerületi szakorvosi rendelőintézetek fele már a felszabadulás óta létesült, a régiek korszerűbbek lettek. A körzeti és szakorvosi intézmények jelenlegi színvonala a régebbiekével össze sem hasonlítható. A két ellátatlan kerületben — XV. és XVII. — ez évben kezdődnek meg az építkezések. A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága 1970. március 4-i ülésén összefoglalóan értékelte a fővárosi járóbetegellátás helyzetét. E rövid cikk keretében csak az értékelés főbb megállapításait lehet néhány gondolatban összefoglalni. A körzeti ellátás problémái Körzeti orvosaink jelenleg 16 rendelőintézetben és 181 —eredetileg nem a betegellátás céljaira épült— körzeti orvosi rendelőben dolgoznak. A modern alapellátás követelményeinek megfelelő ún. szakosított körzeti orvosi rendelő mindössze 11 működik a fővárosban, amelyekben a körzeti orvosoknak még csak alig több mint 10%-a dolgozik. Évről évre növekszik a belgyógyászati szakképesítéssel rendelkező orvosok aránya. Körzeti orvosainknak több mint a fele rendelkezik valamilyen szakképesítéssel; 35%-uk belgyógyász szakorvos. A körzeti orvosi állások betöltése a belső kerületekben nem okoz gondot. A külső kerületek körzeteit már nehézkesebben pályázzák meg a megfelelő szakképesítéssel rendelkező orvosok. Nem kielégítően megoldott a körzeti orvosok helyettesítése betegségük, továbbképzésük esetén. Még nem minden körzeti orvos mellett dolgozik körzeti betegápolónő. Az ápolónők munkájában szükséges az ápolási teendőkre fordított idő növelése. Egy körzeti orvosra átlag 2200 — 14 év feletti — lakos jut. Ez a körzetnagyság a kiegyensúlyozott, kellő színvonalú munkát általában lehetővé teszi; ám egyes járványos időszakokban (influenza stb.) több orvost erre a területre vezényelve is, csak jelentős túlmunkával láthatók el a betegek. A perifériás kerületekben a körzeti orvosi munka terhe semmiben sem különbözik a falusi körzeti orvosokétól, és járványmentes időszakban is jóval nehezebb, mint a belső kerületekben. Az egy körzeti orvosra jutó átlagos betegforgalom évek óta változatlan. Az új lakótelepeken az egy körzeti orvosra jutó felnőtt lakosság száma az átlagnál időlegesen mindig magasabb, mert az egészségügyi beruházások a lakásépítések üteméhez képest elmaradnak. A főváros lakosságának sürgős éjszakai ellátását a kerületi rendelőintézetekben szervezett ügyeletes orvoscsoport végzi, gépkocsik segítségével. Rendkívüli körülmények esetén több orvossal és gépkocsival kell megerősíteni az éjszakai ügyeletet. Az éjszakai gyermekügyeleti szolgálatot külön gyermekgyógyász-ügyelet biztosítja. Az alapellátás szakmai irányítását első fokon a belgyógyász csoportvezető főorvosok, másodfokon a kórházi belosztályok főorvosai végzik. A kórházi belosztályokon minden körzeti orvosnak rendelkezésére áll a 3—4 kórházi ágy, ahová krónikus betegeit beutalhatja. (Az akut betegeket a kórházak azonnal felveszik.) A csoportvezető által irányított 7—8 körzeti orvosból álló ún. „sáv" szervezeti rendszere a gyakorlatban beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Jórészt kialakult a kórházi belosztályok és a körzetek egységes munkakapcsolata, rendszeresen és kellő szakmai színvonalon folyik a táppénzes felülvizsgálat. Megfelelő szervező munkával sikerült elérni, hogy a körzeti orvosi ellátás irányítása ma már áttekinthetőbb, a betegek elhelyezése egyszerűbb és gyorsabb lett. Javult a körzeti orvosi munka szakmai színvonala, a gondozási munka tartalma; de még mindig előfordul, hogy helyenként nem a beteg emberrel, inkább csak a betegséggel foglalkoznak. Az indokoltnál nagyobb számban küldik a betegeket a különböző vizsgálatokra, ami gyakran nemcsak az orvos hibájából, hanem a betegek egy részének túlzott és nem megalapozott igényéből is fakad. Az elmúlt évben lehetővé vált a betegek részére a körzeti orvoscsere. Ez a fővárosban általában a „sáv"-on belül szabadon történhet, sávon kívül csak a Fővárosi Egészségügyi Főosztály jóváhagyásával. Az új lehetőségek csökkentették a kötöttség érzését, segítették az orvos és beteg kapcsolatában a bizalom légkörének kialakulását. Eddigi tapasztalataink szerint a lakosság sehol nem kérte tömegesen az orvoscserét. Az üzemegészségügy arányos fejlődése Az üzemegészségügyi szolgálat, amely lényegében teljes egészében a felszabadulás óta épült ki, fejlődésében követte az iparban foglalkoztatottak számának növekedését. Általában egy főfoglalkozású üzemorvos 2000 üzemi dolgozót lát el. Az utóbbi években számos üzemben épült korszerű üzemorvosi szakrendelő, ill. rendelő. (Ganz-MÁVAG, Chinoin, Beloiannisz, Egyesült Izzó stb.) Néhány nagyobb üzemben a bevezetett üzemi táppénzbe vétel a kezdeti nehéz-