Budapest, 1970. (8. évfolyam)

5. szám május - Ják Sándor: Az Országgyűlési Könyvtár

Vargha Balázs Irodalmi városképek Berzsenyi tündér Pestje Vitkovics Mihály 1805. október 15-én költői levelet írt Tiszaroffról Pestre, Horvát Istvánnak. Természetes, hogy a falusi élet örömeit dicsérte. Olyan kötelező penzuma ez a vidékre utazó városi költőknek, mint a dolgozatíró gyerekeknek a tél örömei. Vigadva borúlok Ágyba, ha szenderedem, reggel vigadva kelek fel; S míg néném hat lyányaival „miatyánk"-ra hevülne: Én koszorús Flaccust, kedveltemet olvasom egy-két Ódáig; s kifutok napkölte elébe, Tiszánknak Kóborló partjára. Örömborzadva tekintem Földünk legkegyesebb jóltévőjének ezer dísz Közt feltetszését; a környék ünnepi csendben Vár rá. A nyírfák aranyos színt játaszanak; a rét Sárgálló zöldségbe borúi; a vízbe merülve Látszik az ég; néhány tollas zeng a sziget ormán. Ily gyönyörű reggelt Pesten láthatsz-e, barátom? Berzsenyi ettől a nem neki szóló verstől kapta az apropót, hogy megírja Pest gyönyöreit. Furcsa keveredése a dátumoknak. Vitkovics episztolája csak 1815-ben jelent meg. Berzsenyi rögtön válaszolt rá, de öt évvel korábbi, 1810-es emlékeket idézve. S ami a legfurcsábo: jövő időben, mintha mindezek az örömök egy tervezett pesti látogatásán várnának rá. Mielőtt jövőként végigízlelné a múltat, azzal köszöni meg Vitkovics falusi versét, hogy annak hatására szebbnek látja a maga faluját. Vakációzó pesti ember helyébe képzeli önmagát, az életfogytiglani falusi lakost: Midőn mosolygó bölcseségedet Belém enyelgi szép epistolád, Melyet barátunk, Horvát érdemelt, Melyben Horáccal fested a mezőt S annak szelíden bájoló nyugalmát, Vígabban érzek s boldogabb vagyok. Szebbnek találom puszta lakhelyem, Kertem virági szebben illatoznak, Szebben nevetnek szőlőm fürtéi, És kazlaimnak árnya hívesebb ... Hamarosan kiderül aztán, hogy ez csak udvarias gesztus, mert megszépíthetetlen, elviselhetetlen itt minden. A falu is, az emberek is, a birtokos sorsa is. A drámai szembesítést egyelőre szónoki fordulat előlegezi: Igen, de minthogy minden verselők Homér atyánktól fogva ekkorig Falut dicsértek, engedd meg nekem, Hogy én Budáról s Pestről énekeljek. Budáról és Pestről — két kurta látogatás jogán, amelyeknek minden kétes, feszélyező motívumát hajlandó most elfelejteni. Miért? Berzsenyi életének és költészetének rejtélyei közül ez nem tartozik a megközelíthetetlenek közé, ha teljes magyarázat nincs is rá. 1814—15, az episztolák két éve a megzavarhatatlan harmónia rövid időszaka. Á niklai nemes vad, aki olyan biztosan érezte első „megbabonázott" pesti útjának kockázatát, most nem szimatol veszélyt. Tudni nem tudhatja, hogy végzetes recenzió készül ellene éppen most. Úgy látszik, azt sem pletykálták el neki, hogy a szent Virág Benedek fulánkos pamflettel próbálta degradálni őt, győztes versenytársát klasszikus ódák írásában. De hogy a Mondolatnak őt ülető csúfolódásait is mit sem sejtve neveti, az mégis elgondolkoztató. Sőt, ő oktatja, csülapítja az embergyűlölet lázában vergődő Kazinczyt: „Rettegve olvastam utolsó leveledet, melyben azt írod, hogy kénytelen az ember végre az embereket s magát az emberiséget gyűlölni, mert az emberi nép tele van istentelenekkel, hazugokkal, ámiiókkal. Barátom, jaj néked, ha így érzel! De ha így érzel is, így szólnod nem szabad. S vissza kell ezen szavadat venned, egyéberánt én is Mondolatokat írok ellened." (1814. jún. 18.) Képesek volnánk azzal gyanúsítani Berzsenyit, hogy a Mondolat szilárdította meg irodalmi közérzetét: a dunántúliaktól nem kell félnie, hiszen közéjük való, s most már az ellenpárttól sem, hiszen Kazinczy híveként került bele a Mondolatba. De éppen ez a levél tanúsítja, hogy biztonsága nem ilyen együgyű. Hiszen itt írja le azt a legendás mondatát is: „Az emberek veled rútabbul nem bánhattak mint Velem: harc és dühösség volt életemnek legszebb ideje, tajtékos ajakkal csókoltam azt, kiért szívem reszkete, tőrös kézzel ölelém barátomat, vérrel elegyítve ittam örömimnek poharát, mint egy részeg pandúr a pálinkát az ütközetnek veszélyén; mert nem tudtam azt, hogy az embereknek gonoszsága nem egyéb, mint gyarlóság, bolondság." A poklot megjárt bölcsességnek eliziumába hívogatja emberiséggyűlölő barátját — teljesen hiába. Mert alig másfél év múlva — eközben termettek az episztolák — már ő is társnak szegődik Kazinczy mellé az utálkozásban: „Meggyőzhetetlen hidegség s munkátlanság fog el napról-napra, s mindazon ösztönök, melyek valaha lelkemet izgatták, lassanként kialusznak. Barátom, én Téged egykor megdorgáltalak, hogy az emberiséget gyűlölni kezdéd; gyűlöld kérlek! én azt megvetni kezdém, s érzem, hogy mind magamnak, mind az emberiségnek meghaltam." Nem a balek derűje hát az a harmónia, amiből az episztolák születtek, amivel volt-leendő pesti látogatását lerajzolja: ... amidőn majd véled s Helmeczinkkel Virághoz együtt ballagunk karöltve, S a bölcs öregtől új lelket veszünk! Onnét tehozzád s nyájas asztalodhoz, Hol a kinyílt szív s józan ész kinál, S vidám szabadság s tréfa a szakács; Onnét Palinkhoz, Pécel dallosához És mindazokhoz, kik barátaink, S velünk egyenlőn tudnak érzeni. Hol majd hazánknak ó s új dolgait, Majd a vüágnak főbb történeteit Száguldjuk által, és mustrára intjük A föld királyit s büszke nagyjait; Vagy majd Kopernik égi útjain Vizsgáljuk e nagy Minden titkait, És a világok systemáit oldjuk; Majd a morálnak mély törvényein Piátónkkal újabb s szebb respublikákat Alkotva, Solont s a dicső Lykurgust Lehozzuk embert boldogítani. Ha ezt megúnjuk, mert mindent megún Az ember, s édes a változtatás, Szemünk legelhet Thespis bájvüágán S a táncolóknak szárnyas rendein, Szívünk örömre olvadozva repdez A zengzeteknek szép koncertjein ... Tényekben hűséges ez a napirend. (Hű-t nem írhatok, Berzsenyi nem állhatta ezt a „marhariasztó" szót.) Hűséges hát, de hiányos. Nemcsak azok a félszavak, pillantások, könyök- és térdlökések maradtak ki belőle, amelyekkel Kazinczy pesti ifjai észrevétlen közölték egymással a meghökkenést, sőt, az elfojtott röhejt. Kimaradtak a pesti látogatásnak azok az afférjai is, amelyeket Berzsenyi is észlelt. Most szántszándékkal felejti őket. De rágódik majd rajtuk élete fogytáig, a recenzió után. 21