Budapest, 1970. (8. évfolyam)

4. szám április - Dr. Antal Zoltán: A Szovjetunió és Magyarország gazdasági kapcsolatai

Dr. Antal Zoltán A Szovjetunió és Magyarország gazdasági kapcsolatai > A szovjet— magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének első, 1924-es kísérlete után a Szovjetunió jelentős megrendelésekre tett ajánlatokat, ezeket azonban a magyar üzemek nem fogadták el. Később bizonyos hazai ipari tőkés körök előnyösnek ítélték és kezdeményezték nyersanyagok vásárlását a Szovjetuniótól. A fasiszta kormány azonban mindvégig elzárkózott a komolyabb kereskedelmi kapcsolatok kiépítése elől, noha a legfontosabb nyersanyagok — a fa, a vasérc, a koksz, a kőolaj stb. — a Szovjetunión kívüli Európában akkor is hiánycikkek voltak. A második világháború előtt a Szovjetunió és Magyarország kereskedelmi forgalma tehát jelentéktelen volt. Tenyészlovakat adtunk el és csupán kistételű üzletkötésre került sor. A második világháború végére az ország fűtő- és nyersanyag tartalékai elfogytak, illetve amit lehetett, a fasiszták elhurcoltak. A nehéz helyzet ellenére a termelőmunka mégis gyorsan megindulhatott a felszabadulás után, mert hazánkat a Szovjetunió azonnal élelmiszer-, fűtő- és nyersanyagszállításokkal segítette. Nyersanyag-gondok Európában 1945. április 4. gazdasági kapcsolatainkban is fordulatot jelentett. A háború után külkereskedelmünk évről évre növekedett a szocializmus útjára lépett szomszédos országokkal, valamint a Szovjetunióval. 1949-től a szocialista szektor részaránya jelentőren túlhaladja a tőkés országokkal folytatott kereskedelmünk arányát. A gazdasági kapcsolatok erősítésére 6 szocialista ország — köztük Magyarország — 1949-ben Moszkvában megalapította a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsát. A gazdasági integrációhoz később további szocialista országok is csaüakoztak. A KGST-be tömörült országok egymás között bonyolítják le jelenleg összes külkereskedelmük mintegy 60%-át, és még nagyobb arányban a gépek és berendezések forgalmát. Ez jellemző Magyarország külkereskedelmére is. A KGST létrehozására — a többi között — azért is volt nagy szükség, mert a második világháború után még nehezebbé vált a nyersanyagok és félkésztermékek beszerzése Európában. Az újjáépítés, majd az iparosítás igénybevette a belső tartalékokat. Az ipari termelés színvonala Európában ma általában háromnégyszeresére a háború előttinek, ez pedig az energiahordozók, a nyersanyagok és a félkésztermékek iránti mind nagyobb kereslettel jár. Az európai tőkés- és szocialista országok túlnyomó többsége vagy általános, vagy részleges energiahordozó- illetve nyersanyag-hiánnyal küzd. Emiatt a gazdaságilag legfejlettebb nyugat-európai kapitalista országok is igyekeznek a Szovjetunióval kereskedni: energiahordozó és nyersanyag-szükségleteiket onnan beszerezni. A közelmúltban írták alá Bonnban a Szovjetunióból Nyugat-Németországba irányuló évi 3 milliárd m:

!

földgáz szállításáról szóló egyezményt, 20 évi időtartamra. Korábban született meg az Olaszországba évente 6, az Ausztriába évente 1,5 milliárd m3

földgáz szállítására vonatkozó megállapodás. A Szovjetunió jelenleg kb. 30 millió tonna nyersolajat, illetve finomítványt szállít a nyugat-európai tőkés országokba. Finnország fát, több európai ország apatitot, mangánt, hengereltárut és más nyersanyagokat vásárol a Szovjetunióból. Mindezt azért is említjük, mert Magyarországon a feldolgozóipar fejlettsége és elszakadása a hazai energiahordozó és nyersanyagforrásoktól még fokozottabb, mint Európában általában. A KGST-tagállamok között Magyarország hozza be a legtöbb nyersanyagot 1 főre számítva és mi visszük ki a legkevesebbet. Ebből máris felrajzolható a magyar külkereskedelem két legfontosabb kérdése: az energiahordozók és nyersanyagok beszerzése, és a késztermékek külföldi értékesítése. Ezeknek a problémáknak ismeretében lehet megérteni, hogy nem csupán a hasonló politikai rendszer, a baráti kapcsolatok, hanem a kölcsönös gazdasági érdekeltség alapján fejlődött ki mai szintjére a Szovjetunió és Magyarország külgazdasága. Az 50-es évek elején legjelentősebb kereskedelmi partnerünkké vált a Szovjetunió. Az azóta eltelt időben a Szovjetunió aránya a magyar külkereskedelmi forgalomban általában meghaladta a 30%-ot. 1968-ban a Szovjetunióval bonyolítottuk az összforgalom 37,4%-át (az összexport 38%-a, és az összimport 36,5%-a alapján). Adottságok és kölcsönös gazdasági érdekek A Szovjetunió területe 235-ször nagyobb Magyarországénál, több földrajzi zónára terjed ki és csaknem minden természeti kincsben — energiahordozókban, fémes és nemfémes ásványokban, fában — igen gazdag. A Szovjetunió az ipari termelés mennyiségét tekintve a második helyet foglalja el a világon, egyötödét adja a világtermelésnek. Lakosainak száma ezzel szemben mindössze a világnépesség 6,8%-a. A történelmi körülmények is közrejátszottak abban, hogy a Szovjetunió rövid idő alatt hatalmas nehézipart fejlesztett ki. A könnyűipari fejlesztés üteme azonban hosszabb időn keresztül elmaradt a nehéziparitól. A fogyasztási igények kielégítésére jelentős a behozatala. Magyarországon ezzel szemben viszonylag kevés a számottevő készlettel rendelkező és gazdaságosan kitermelhető ásvány, szükségleteink nagyobb részét behozatal útján kell fedezni. Hazánkban az ország belső A magyar népgazdaság szempontjából legfontosabb szektorokban tehát kiemelkedő a szovjet piac jelentősége. Különösen lényeges számunkra a fenti táblázatól a nyersanyagok és félkésztermékek behozatali csoportja. A Szovjetunióból importált nyersanyagok aránya az összes hazai felhasználásban néhány nagyon fontos termék esetében különösen kiemelkedő. Ezeknek az összes hazai felhasználásában elfoglalt aránya az piacának és egyéb adottságainak korlátozottsága miatt sok termelési ág nem fejlődhetett ki. Ilyen hiányzó vagy gyengén fejlett ágazat pl. a színesfémipar, a műgumiipar, a nehézipari berendezéseket gyártó ipar, a járműipar némely ága (a személygépkocsi és a repülőgépgyártás stb.), továbbá az általános gépgyártás több ága, mint pl. a textilgépgyártó ipar. Nem hagyhatjuk ügyeimen kívül az adottságok gyors változását sem, kivált a Szovjetunióban, ahol az iparfejlesztés évi átlagos üteme 1951—1966 között io,6%-ot tett ki. A termelés évi abszolút növekedése ennek következtében a Szovjetunióban igen nagy. így például 70—80 milliárd kWó-val növekszik a villamosenergia termelés, 6—8 millió tonnával az acéltermelés, 8—10 ezer darabbal a szerszámgépgyártás stb. Magyarországon éppen a Szovjetunió gépszállításai nyomán több korszerű új iparág fejlődött ki vagy vált jelentőssé. A fentiekből következik a kölcsönös érdekeltség sok területen, noha a belső fejlődés és a nemzetközi általános fejlődés hatására a kölcsönös igények meg is változnak. Lássuk a Szovjetunió részesedését a magyar népgazdaság szempontjából rendkívül fontos behozatali és kiviteli forgalmi szektorból (1. táblázat): 1960-1966 évek átlagában a következő: Nyersfoszfát 84,2% Vasérc 74.6% Nyersgyapot 65,7% Fenyőfűrészáru 64,1% Bányafa 60,8% Kőolaj 50,8% Kohókoksz 37,4% Hasonlóképpen fontos a szovjet piac a magyar gépek és berendezések kivitele szempontjából. 1. táblázat A Szovjetunió részesedése az export-import szerkezetben árufőcsoportonként, 1968-ban Árufőcsoport Az 1 exportból " Az összes importból "0 Gépek és berendezések 55 27 Nyersanyagok és félkésztermékek i9>4 43.5 Mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek 25,8 30,1 Fogyasztási cikkek 46,6 12,6 10