Budapest, 1970. (8. évfolyam)

3. szám március - Nagy Margit: A középkor küszöbén

Mozaik a főváros múltjából Miska, az utolsó magyar bölény Középkori állatvilágunknak legnagyobb példányai az őstulkok (vagy ősbivalyok) s a bölények voltak. Pannónia faunájával kapcsolatban megemlékezik róluk az ókori Strabo és az i. sz. kezdetén élt Plinius műve is. A hatalmas, mintegy 1,8—1,9 méter magasságú őstulok — amelyet kegyetlenül irtottak —, írott feljegyzéseink szerint Erdélyben, az 1620-as években pusztult ki. Vérvonala azonban tovább él a mai magyar szarvasmarhában; ez a középkori törpe marha s az őstulok keresztezéséből keletkezett. Újabban, mint a budapesti Állatkert példányai is mutatják, megkísérelték az őstulok „viszszatenyésztését", ám ezek az új egyedek a régi őstulok termetét, nagyságát már meg sem közelítik; akkorák csupán, mint teheneink, ökreink. A XIII. század elején még — Szatmárban, Szilágyban, Máramarosban — külön királyi vadászispán keze alatt működtek az őstulkok és a bölények vadászai. A tulkok közül a nagyobb kifejlett példányokat megölték, a latinul ,,bubalinus"-nak nevezett borjakat azonban befogták, szelídítették, háziasították. Az 1288. évi esztergomi vámtarifa tételei között megkülönböztetik a közönséges szarvasmarhát a nagy marháktól; utóbbiakért — amelyeket már ekkor is exportálnak — a közönséges marha vámdíjának kétszeresét számolják. Nemcsak húsuk és bőrük-szőrük volt értékes, de óriás szarvaikat is becsülték. 1138-ban az erdélyi vadászok évente egy medvebőrt s egy ősbivaly-szarvat szolgáltattak a dömösi apátságnak. Őstulok szarvából készültek az esztergomi kincstár XV. század eleji ivó-tülkei is. Az ősmarha-félék másik csoportja, a — sok Belényes helynévben is megőrzött — bölény soha nem volt háziasítható. Vadállat maradt. Közép-magyarországon 1527-ben hallunk az utolsó bölényről, ekkor I. Ferdinánd király vadászott egy, az esztergomi vadaskertből megszökött bölényre. Az erdélyi Kelemen havasokból származó utolsó bölényt, a Miska nevű hatalmas hímállatot Schönbrunnba vitték. Itt múlt ki 1809-ben. Koponyáját Napóleon vitette Franciaországba. Egyetlen ősi állatunk ez, melynek kipusztulását évnyi pontossággal tudjuk. Egy magyar eretnek tündöklése és bukása A pilisszentkereszti, 800 éves kolostor most megkezdett feltárása teszi időszerűvé alábbi történetünket. A francia történetírásnak emlékezetes alakja a XIII. századi Magyarországi Jakab mester, Maitre Jacque de Hongrie. A — korábban szentként tisztelt — Jakab mester egy paraszti keresztesháború vezetője volt. A mozgalom célja az volt, hogy a csődöt mondott lovasseregek után paraszti seregek induljanak a Szentföld meghódítására és az Egyiptomban arab fogságba esett IX. (Szent) Lajos francia király kiszabadítására. Magát a mozgalmat 1249/50-ben indította meg Jakab mester, mégpedig Flandriában. Ún. ,,pásztorkereszteseihez" — akiket Szent Lajos anyja, Kasztlliai Blanka királyné lelkesen támogatott —, olyan sokan csatlakoztak, hogy Amiensbe érve már 30 000-ren voltak. És mire Párizsba értek, seregük már 60 000 főre rúgott. Itt Magyarországi Jakab mester a párizsi Szent Eusták templomban püspöki ornátusban mondotta el gyújtó beszédeit. Keresztesei 1251. június 11-én értek Orléansba. Mozgalmának, mind a papság, mind a jobbágyai által elhagyott francia nemesség körében sok ellensége volt. (Közben IX. Lajos is kiszabadult az egyiptomi szultán fogságából, óriási váltságdíjért.) Egy orléansi pap nyílt eretnekséggel vádolta meg Magyarországi Jakab mestert. Egy felbőszített orleánsi favágó erre, Jakab egyik prédikációja közben, fejszével főbe vágta a 60 esztendős keresztes vezért, aki meghalt. A vezér haláláért keresztesei itt és Toursban óriási vérfürdőt rendeztek. Végülis szétszórták, megsemmisítették őket. (A franciák ekkortól fogva jacqueriexnek nevezték a nép lázadásait.) Az 1191-ben Magyarországon született Jakab mesterről feljegyezték, hogy mindenkor büszkén vallotta magyarságát s anyanyelvén kívül jól beszélte a latin, francia, spanyol nyelvet is. Kutatóink kiderítették, hogy Jakab mester az 1170 körül alapított, francia szerzetesekkel benépesített pilisszentkereszti cisztercita kolostor barátja volt. Mivel ebben a pilisi ciszter-kolostorban bizonyos ,,visszaélések" voltak, 1232-ben felfüggesztették a pilisi apátot és őt — valószínűleg többedmagával — büntetésből a rend franciaországi anyakolostorába küldötték. Jakab mester vagy maga volt a cisztercita apát, vagy a pilisi cisztercita barátok egyike volt. így került Franciaországba. Feltételezik, hogy innen Spanyolországba, Toledóba ment. Itt szerezhette meg egyetemi,,mester" fokozatát is. A toledói egyetem ebben az időben a megújuló antik műveltségnek egyik — Párizsnál is korábbi — első állomáshelye volt. A Toledóban már tanított ókori filozófia, az arab matematikával, csillagászattal, orvostudománnyal együtt, az egyház által üldözött tanítás, ,.eretnekség" volt. Magyarországi Jakab mestert is (aki az 1240-es évek végén tért vissza Franciaországba), ellenfelei bűbájossággal, varázslattal, fekete mágiával vádolták. Azok, akik meggyilkolására buzdítottak, ,,a szultán zsoldosának" nevezték őt. Z. L. Ezerkétszáz éves a hordozható magyar fürdőkád Mesének hangzik, de való igaz, hogy a honfoglaló magyar használta már a hordozható fürdőkádat. Bíborban született Konstantin (uralkodott 912—959-ig) „De administrando imperio" c. munkájában bizonyítja e tényt, mert ebben felsorolja azt a rendeletét, hogy a görög tábori szertartó a császár számára bőrmedencés magyar fürdőt vigyen magával. Erre a fürdőkádra azonban Árpádnak és harcosainak a mai Budára való érkezésekor nem nagyon volt szükségük. Ugyanis a 900. év nyarán, amikoraCsepel-szigetrőlátkelvén a mai pesti oldalra, Soroksártól a Rákos vizéig (a mai Rákospatak) tábort ütöttek, majd biztonságban érezvén magukat, átkeltek a megyeri, magyari révnek nevezett helyen — tömlőiken s talán még az itt használható állapotban levő római kori cölöphídon is. Utána lementek délre, egészen a később Felhévíznek nevezett mai Császárfürdőig s itt újra tábort ütöttek. Mivel tálcán kínálták magukat az ősforrások meleg vizű tavai — ahol ősidők óta fürödtek az itt élt emberek —, egészen bizonyos, hogy ők is megfürödtek. Anonymus szerint ugyanis csak másnap vonultak be Attila városába, az öreg Városba, ahol „felette csodálták mindazt a sok kőépületet". Persze ezek az építmények a római kor maradványai voltak, amelyek között a fürdők sokasága, nagysága és szépsége tűnt fel a legszembetűnőbben. Platánok a korzón A ,,Vátzi utzai boulevardon" 1873. évnek az őszére, a tavasszal kiültetett platánfák közül hatvan kiszáradt s azok helyére újat ültettek — írja az akkori krónikás. Most, hogy csak kirakatnéző és sétáló gyalogforgalom van itt, hangulatos és enyhülést-adó lenne, ha újra platánok szegélyeznék a „korzót", az andalgó sétautat. Árvaház helyett utca Az első utcarendezés 1714-ben volt Pesten, amikor a szervitákkal kötött csereügylet megkötése után — akiknek a mai Martinelli téren volt templomuk és kolostoruk — a Zsibárus utcát (eredetileg Kereszt és Vám utca volt és 1903 óta Párizsi utca) kiszélesítették. A Hatvani utcát (ma Kossuth Lajos utca 1894. óta, eredetileg 400 évvel ezelőtt Szent Péter utca, majd Egri utca, 1848-ban pedig Szabadsajtó utca is volt) 1719-ben szabályozták és szélesítették. 1731-ben rendezték az akkor csak kocsicsapásokból álló Kerepesi utat (Rákóczi út). Budán először a Várban, 1826-ban rendezték a helyőrségi templom (ma csak középkori tornya áll az egykori Magdolna egyháznak) környékét, valamint 1837-ben a Nándor teret. Az Andrássy út (Népköztársaság útja) építését 1877-ben fejezték be, míg a budai Margit körút (Mártírok útja) építését 1891-ben kezdték meg. Érdekes belvárosi utcanyitás 1788-ban, a Szivárvány utca (Veress Pálné—Cukor utca közt) létesítése. Itt nagy telek volt, amit Gonitzy János György lakatosmester megvett, ketté osztotta s utcácskát alkotott azzal a céllal, hogy az egyik részen a városnak felajánlott árvaházat létesítsen. Családi bajai miatt azonban e tervét nem tudta megvalósítani. Az utcát azonban már megnyitotta, bár névtáblája akkoriban soha sem volt — de nem közlekedési útvonal lett, hanem szemétlerakó. A szomszédok panaszára a városi tanács 1836-ban, az utca mindkét oldali bejáratát léckapuval elzárta s így is maradt 1891-ig. Azóta beépült az egész környék és csak e szűk kis Szivárvány köz őrzi emlékét. Budavár elárultatása A török kiűzése után, 1686. szept. 2-án a visszahódított Budavárában sok török asszony maradt vissza, mint rabnő, akik — az akkori hírek szerint megmérgezték a kutakat, hogy pusztítsák, gyengítsék a keresztény sereget. Az országban is voltak még jelentős török haderők, ezek azon mesterkedtek, hogy újra elfoglalhassák az elvesztett Budavárát. Találtak is egy vakmerő árulót: a budai helyőrségen állomásozó Salm ezred egyik fiatal hadnagyát, finkelsteini Fink Miklóst, aki tízezer aranyforintért felajánlotta a székesfehérvári pasának, hogy az összerongált, palánkfalu várat megnyitja a budai hegyekben lesben álló janicsár ezrednek, amikor az általa leitatott katonái állnak majd őrséget a fehérvári kapu körbástyáján. Az álmában meglepett védősereggel el is bántak volna könnyen a török katonák, ha az alattomos terv — a véletlen összejátszásából ki nem tudódik. Fink embere, Scharba Benő budai parasztember éppen akkor hozta el az árulás alaposan kidolgozott tervét, amikor a pasa tisztjeivel ebédnél ült. Az örömében azt azonnal felolvasta, általános ujjongás közben. Az ételfelszolgáló lengyel rab értett törökül és megértve miről van szó, jól megjegyzett mindent. A pasa az áruló nevét azonban nem mondta meg, csak annyit, hogy az Budavár elvesztése után, a szétosztott zsákmányból egy nagyon szép török nőt és két kis lánykát kapott. Fink most ezekre hivatkozik, mint kezesekre, hogy bizonyítsa szándéka komolyságát. A pasa azután a vezírtől ezer, harcban edzett embert kért és kapott is a terv végrehajtására. Ezt levélben tudomására is adta Finknek, amit Scharba álutakon lopózva el is hozott neki. A lengyel rab a hallottakat elmondotta egyik magyar fogolytársának, egy budai lovasvitéznek, akit éppen akkor cseréltek ki egy török szpáhival. A hazakerült vitéz azonnal jelentette a dolgot és a szép török nő nyomán csakhamar rátaláltak Finkre, aki azonban a nővel együtt állhatatosan tagadott. Az egyik kislány azonban elcsacsogta a cselszövényt, később a pasa levele is megkerült és így az árulás ténye bebizonyosodott. A császári hadi törvényszék a hosszú ítéletet írásba foglalta és annak végén kimondja: megérdemelt büntetésül, másoknak pedig elriasztó például Fink Miklósnak előbb a jobb keze, azután a feje levágassék, teste négy részre koncoltassék s négy utcában kitűzessék, a szive kiszaggassék és arcához csapassék jog és törvény szerint. Budán, 1687. április 8-án". Az árulás és hűtlenség bűnében részes Scharbáról szóló ítélet részletesen ismerteti bűnösségét és kimondja: ,,. . . hogy másoknak például szolgáljon, élve nyársra húzassék, ezáltal az életből a halálba taszíttassék és nyílt utcán kitűzessék jog és törvény szerint. Budán, 16S7. április 9-én". A második tatárjárás IV. László gyöngeségét kihasználva, 1285-ben a tatárok újra betörtek hazánkba és tűzzel-vassal pusztítva Pestig jutottak. Pest új vára (a mai Várhegy) útjukat állta, mert biztos védelmet nyújtó kőfalait még IV. Béla emeltette 1247-ben. Pest népe, a tatárok elől menekülőkkel együtt ott várta be a tatárokat és azokat alaposan megverte, mire sietve kitakarodtak az országból. R. R. S. 39