Budapest, 1969. (7. évfolyam)

11. szám november - Szombathy Viktor: Turistaházak

FÓRUM Turistaházak Turistaház a Pálvölgyben (MTI Fotó Lajos Gy. felvétele) Az első Ha a Normafa-lejtő mellett, fenn a Szabadság-hegyen tovadübörgött az autóbusz, csönd ül a tájra. A Csillebérc, vagy a Jánoshegy felé rohanó autók a motor megerőltetése nélkül halkan suhannak tova; télen, síszezonban sokkal nagyobb a lárma, mint csendes nyári, vagy őszi hétköznapokon. A Normafa vendéglővel szemben a Pihenőház ajtaja tárul meg a turisták, vagy a melegedni vágyó téli sportolók előtt; ez a turistaház, amely „állomás" néven vonult be a természetjárók katalógusába, percnyi pihenő mindössze. Pihenünk magunk is a kispadon, szemben a déli nappal s a Normafa vidékén nyüzsgő emberiség osztályozásán vetélkedünk. Nos, lényegében három fajtája van errefelé a kirándulóknak: az, amely azonnal, habozás nélkül irányozza meg a vendcglőt; az, amely harsány hangerővel, sőt fokozott művi hangorkánnal futballozri, kergetőzni kezd; és az, amely a hajdani Normafa zsenge hárs-utóda szomszédságában a padokon szemlélődik, tűnődik magányosan, vagy társas beszélgetéssel üti el az időt, a Rózsadomb s a messzi újpesti Duna felé tárulkozó kilátást dicsérvén. A Köztisztasági Vállalat a megmondhatója, hogy mind e három kiránduló-fajta mily egyforma önfeledtséggel szórja maga köré a szemetet. Ebben egy a három. A „Normafa-központ" e boldog nyüzsgés színhelye. Aztán, mintha egyetlen intéssel vágták volna el a forgalmat, az úrtól balra hirtelen megcsendesedik a félhomályba burkolózó erdő, a lejtős, ápolt utakon alig néhány sétáló cselleng; a tölgyek, a ritka bükkök nyilván erősen csodálkoznak, miért r.em kerül hétköznapokon erre is annyi ember, mint a Normafa-lejtőre, vagy a János-hegy alá. A sétaúton üres esőház állja a vártát, hogy azonban záporok évadján forgalma mégis mekkora lehet, azt feliratainak bősége s szövegbéli leleményessége mutatja. Az igazi ház, amely utunk közben hosszasabb pihenőül kínálkozik, a makkosmáriai templom melletti vendéglőn kívül a szállóhelynek is alkalmas turistaház itt. Tíz percre a templomtól. Úgy hozzásimul a virágvölgyi lejtő oldalához, annyira eltakarják a fák, hogy csak a turistajelzés fediföl titkát s ha sokan ülnek udvarán, a megannyi táskarádió. Meglepetésünk jóleső. Nemrégen még recsegő székek, kimustrált asztalok mellett üldögélt itt a vendég s ha eső közeledett, alig volt hová menekülni, az egyetlen étterem oly kicsiny. Ma áttetsző tető födi az udvart, a székekre ülni lehet, az asztal nem dől föl, az étteremben példaadó rend és tisztaság. Ha az ember Budakeszi felől pillant a makkosmáriai tájra, csak a templom barokk sisakját látja, amint kíváncsian kukkant süveges erdei emberhez hasonlatosan át a Feketehegyek felé. A turistaházat azonban láthatatlanná varázsolják a fák, ki kell lépni a gyümölcsöskertek közé, hogy a messzi táj szőnyege, a Nagy-Kopasz, a Biai hegysor, a ködlő Vértes, és alattunk Budakeszi házsora elénk simuljon. A második A másik turistaház sem látszik ki az egymáshoz hajló fák közül, hiába meresztjük szemünket, ha valahonnan a kelenföldi Spanyolrét felől pillantunk föl a Frank-hegyre. A makkosmáriai ház a budakeszi erdő nyugati lejtőjén épült s ennek az erdővonulatnak délkeleti sarkában találjuk viszont a másik turistaházat, a Kolacskovszky Lajos nevét viselő Frank-hegyit. Jó órás séta egyiktől a másikig, az Úttörőváros és a Központi Fizikai Kutató Intézet kerítése mellett, a Csillebércen s a Kakukk-hegy gerincén át. Hétköznapon csaknem néptelen pihenőhely, vasárnap — még télen is — annál forgalmasabb: mintha Pest-Buda természetbarát ultizói adrának itt egymásnak találkozót. Elszánt mérkőzés folyik az üveges verandán, az udvaron, a leterített pokrócokon. A Rupp-hegyi üdülőnegyed is idáig felhúzódott már. A kis turistaház hosszú évtizedekig egymagában lapult meg a budaörsi táj fölött, ma már közvetlen szomszédai születtek, mihamarább üdülőteleppé válik. A telekvásárlási szenvedély a Frank-hegyet sem kíméli. Szép kilátóhelyre települt, aki itt vetette meg faháza alapját: csak előre kell lépni, a fák felé, előttünk a budaörsi repülőtér széles síkja, a Kamaraerdő kékes-zöld hulláma, a fenyves-sisakú Rupp-hegy, távolban a megcsillanó Duna s a párás messziségben, az éggel összeolvadva, valahol az Alföld. Az Irhás-árkon bukdácsol le az ember, hogy a Farkasrétre jusson. A harmadik Élt a század elején egy kiváló fővárosi erdőmérnök, aki többek között a főváros legszebb kilátóútját alkotta meg. A Hármashatár-hegy keleti lejtőjén végig egyazon szintben kanyargó sétányt róla, Guckler Károlyról nevezték el. A másik nagy kezdeményező, Glück Frigyes útja felől kapcsolódunk be a panorámaútba a Fenyőgyöngye vendéglő fölött. Másfél órányi az igézően változatos séta, az ember úgy tekint le innen Óbudára, mintha repülőgépen ülne és elvonul előtte a Nagy-Kevélytől a váci Naszályon keresztül a fóti hegyekig, meg a messzi mogyoródi dombokig az egész táj. így érünk végül — meredeken alázuhanó gyalogúton — a csúcshegyi menedékházig. Terjedelmére, kertjére nézvést csaknem akkora, mint a két előbbi együtt. Valaha menedékház volt a neve és szerepe az ilyen épületeknek, ma turistaház ez is, széles udvarral, lakószobákkal, szenvedélyes ultizókkal, vidám gyerekzajjal, rendetlen koca-kirándulókkal, fegyelmezett turistákkal, s ha nem lennének körülötte fák, virágok, a környezet s a ház még ridegnek is hatna. Korántsem állíthatjuk, hogy akár a Frank-hegyi ház, akár ez, a Csúcshegy oldalán levő, valamely korszerű fővárosi turistaház mintájául szolgálhatna. Örökségként Téli vasárnap a Szabadság-hegyen (MTI Fotó) 30