Budapest, 1969. (7. évfolyam)

2. szám február - dr. Mészáros István: Középkori pest-budai iskolák

Dr. Mészáros István Középkori pest-budai iskolák probléma ismeretlen. A budapestiek zöme mégiscsak Közért-boltokban vásárolja kenyerét. Újságírók őstémája: a csomagolás Szinte röstellem a kenyér csomagolásának — pontosabban csomagolatlanságának — kérdését említeni, hiszen évtizede a témahiányban szenvedő újságírók vesszőparipája ez. De az effajta őstémák többnyire okkal bukkannak fel újból és újból a sajtó hasábjain: a közvélemény megnyilvánulásai. Nos hát — amit a kereskedelem képviselőitől erre vonatkozólag hallottam, némi javulást ígér belátható időn belül. Az új gazdasági mechanizmus bevezetése előtt — mint mondják — éveken keresztül nem volt elegendő papír ahhoz, hogy becsomagolják a kenyeret, de ha lett volna, a kereskedelem számára engedélyezett csekély árrés nem nyújtott volna elegendő hasznot ahhoz, hogy abból fedezzék a csomagolás költségeit. Azóta a helyzet változott: a kereskedelem haszonkulcsa növekedett, papír is több van már, sajnos azonban időközben a papír annyira megdrágult, hogy a haszonból megintcsak nem futja teljes csomagolásra. Mindazonáltal egyes budapesti boltokban kezdet- és kísérletképpen a vevő kívánságára teljesen becsomagolják máris a kenyeret. Még egyszer a „meleg kenyér" mítoszáról Végezetül kenyérfogyasztásunk pszichológiájához kell visszakanyarodnom, mert a termelés és az elosztás problémái jórészt ezen alapszanak. Az egyik kereskedelmi szakember, akivel beszéltem, azt mondja: Budapest napi kenyérfogyasztásának mennyisége az időjárás szerint változik. Hűvösebb időben több, melegebb időben kevesebb kenyeret eszünk. Egy átlagos nyári napon beálló 4 — 5 fokos hőmérsékletcsökkenés akár 8 —10%-kai is növelheti a kenyérszükségletet, ami — akárhogyan számoljuk is — 5 —6 vagonra rúgó különbözetet jelent. Melegebb időben viszont kevesebb kenyér fogy. . . De a tapasztalat szerint csökkenti a kenyérszükségletet az is, ha megnövekszik a gyümölcsfelhozatal. A kereskedelem tehát „arccal a meteorológiai intézet jelentése felé" rendeli meg az iparnál másnapi kenyérszükségletét — s ha a prognózis nem válik be, akkor a boltokban levő kenyér mennyisége soknak, vagy kevésnek bizonyul. így némi biztonsági „hányadról" is kell gondoskodni. Kenyérfogyasztásunk másik pszichológiai vonatkozása a „meleg kenyérhez" való ragaszkodásunk. A világért sem akarom „lebeszélni róla" magunkat.. . mégis halkan meg kell említenem: kétmilliós nagyváros lakói vagyunk, sajnos, bele kell törődnünk, hogy egyre anakronisztikusabbá és teljesíthetetlenebbé válik a meleg kenyérhez való ragaszkodásunk. A nyugati metropolisokban negyed évszázada ismeretlen fogalom már: egészen kicsiny pékségektől eltekintve, mindenütt a sütőüzemek levegős raktáraiban, szakszerű tárolás közepette hül ki a kenyér, s csak ezután szállítják (egyre sűrűbben polietilén fóliába göngyölve, hetekre tartósítva) az üzletekbe. A budapesti sütőipar óriási erőfeszítéseket tesz, hogy kielégítse „hobbynkat". Hála illeti érte. De lassacskán, sajnos, változtatnunk kell kenyérfogyasztásunk eddigi szokásrendszerén, és bele kell törődnünk abba, hogy a budapesti kenyér zöme gyárakban készül. Nem kisebb és nem nagyobb társadalmi „megrázkódtatás" ez, mint volt hajdan megszokni, hogy a kenyeret nem anyánk dagasztja-süti, hanem — a pék. Budapest ma a legnagyobb magyar iskolaváros. Bár hazai oktatásügyünk kezdetei nem itt találhatók, mégis korán, már a XIII. században szervezett iskolai élet folyt Pest-Budán. „Ezen időben kezde Szent Margit tanólni a b c-ét, Ave Mariat és kevés időnek utánna igen jól kezde tanólni és énekelni az egyéb kisded lejányokkal" — olvassuk a Margitlegendában, úgy, ahogyan azt Ráskai Lea megfogalmazta 1510 körül a margitszigeti apácaklastrom írószobájában. Margit királyleány ábécé-tanulása 4—5 éves korában, 1246 táján kezdődött, még Veszprémben; de a Nyulak-szigetén is ugyanígy folyt a „kisded lejányok" tanítása, ahová tízéves korában került a szentéletű királyleány. A fiúk iskolájáról még korábbi időből van adatunk. Tudjuk, hogy Pest már a tatárjárás előtti évtizedekben jómódú, tekintélyes várossá fejlődött. 1238-ban „magister H. scolasticus" volt a pesti plébániai iskola vezetője. Tekintélyes férfiú lehetett, mert nagy elismeréssel említik fáradozásait az ausztriai Heiligenkreutz apátsága és egy pesti polgár közötti peres ügyben. Egészen bizonyos — bár okleveles említés még ekkor nincs róluk —, hogy a XIII. század utolsó negyedében, az 1270-es évektől kezdve már a budai Várhegyen is volt két iskola. Itt ugyanis ekkorra két plébánia alakult ki: a német anyanyelvű lakosoké volt a Boldogasszony-templom (a mai Mátyás-templom), a magyaroké pedig a Mária Magdolnaplébánia (ma már csak tornya magasodik a Vérmező fölé). A Boldogasszony-templom iskolájának helyét pontosan tudjuk: egy 1398-i oklevél említi, hogy Petrus Wulfingus gazdag budai polgár sarokháza Petrus Rockensprot háza és az iskola épülete között volt. Ez a házcsoport a mai Szentháromság téren, a Műszaki Egyetem kollégiuma előtti telekrészen állt; akkor jóval beépítettebb volt ez a tér. Wulfingus sarokháza a templom kapujára nézett, s mellette, a templom felé volt az iskola. A Mária Magdolna-templom nagy plébániaháza a Mohács előtti évszázadokban a templommal szemben, a Kapisztrán tér és az Úri utca sarka, valamint a Bástyasétány közötti telken állt; nyilván itt volt az iskolája is. A pesti plébánia is a templom közelében volt, kertje a Dunáig ért. Több adat jelzi, hogy ez a három pestbudai „skóla" a XV. századra magas szintű iskolává fejlődön. Tanulóik száma meggyarapodott, emellett az oktatás is differenciálódott. Ilyen intézmény lehetett a Boldogaszszony-iskola, amikor 1435-ben Mihály mester volt a rektora. Ekkor egy perben, amely a sasadi tized körül folyt, az iskola három növendékével : Márkkal, Bertalannal és Mihálylyal együtt ő is tanúskodott. Tehát nemcsak gyermekek, hanem ifjak is látogatták az iskolát. Egy ugyancsak jogi ügyben szerepeltek nem sokkal később, 1452-ben a másik iskola tanulói: Rákosi Pál és Temesvári András, „a Mária Magdolna-iskola klerikusai". Fiatalemberek voltak nyilvánvalóan ők is, akik már felvették a legalsó egyházi rendet, s bizonyára a kisebb tanulók oktatásában is segédkeztek. Tudjuk azt is, hogy 1480-ban Szondi Fábián az iskola rektora. Ekkortájt volt itt diák az a Tamás, akiről később azt írták: jobban szerette olvasni a bibliát, mint a grammatikát meg a logikakönyvet, ezért lépett a pálosrendi szerzetesek közé. Hol volt a hét iskola? Kár, hogy Pest és Buda városi számadáskönyvei elvesztek (a felvidéki városokban, ahol megmaradtak, rengeteg apró iskolaügyi adat forrásai ezek). De sajnálatos az is, hogy nem maradtak ránk Mátyás budavári udvartartásának pénzügyi feljegyzései sem, úgy, ahogyan jól ismerjük a II. Ulászló uralkodásának néhány évében, II. Lajos idejében egy félévnek, valamint Zsigmond lengyel herceg budai tartózkodása alatt kifizetett összegek könyvelését. Ezekben ugyanis gyakran szerepelnek — s ez volt a szokás a kor főpapi auláiban, a városi tanácsok vezetőinek rezidenciáiban, tehát bizonyára Mátyás palotájában is — a rekordáló diákok. A rekordálás, ez a nagy hagyományokkal rendelkező diákszokás egész Európában dívott ekkor: ünnepeken, jelesebb napokon énekszóval köszöntötték az iskolások magasrangú pártfogóikat, s ezért pénzjutalomban részesültek. Megtudjuk a fent említett számadáskönyvekből, hogy rekordáltak a budai palotában a pesti iskolások, gyakrabban a Mária Magdolna-templom iskolájából, még többször a Boldogasszony-iskolából. Leggyakrabban azonban nem nevükkel jelölték 37