Budapest, 1969. (7. évfolyam)

12. szám december - Vargha Balázs: Babits Mihály Budapestje

Vargha Balázs Irodalmi városképek Babits Mihály Budapestje I. Három vers írisz koszorújából Babits Budapestje — akaratlanul is Karinthy tréfája vigyorog ki a címből. A halhatatlan, de igaztalan paródia az alliteráló Babitsról. Mert a kezdőhangok sámán-mámora nem jellemző a fiatal Babitsra, csak arra az egy versére, a barna balkonosra, amelyben éppen ez a játék. De a másik versben már más a játék. Éppen ez a kimunkált sokféleség lepte meg első kötete első olvasóit. Három vers egymás mellett. Az elsőt Krúdynak dedikálhatta volna, a következőt — húsz év múlva — József Attilának, a harmadikat a vele induló Kosztolányinak. Kviz-kérdésnek is feltehetném: melyik ez a három vers? Krúdy a Régi szállodát kapná, a faburkolat alatt bomló hullával. Van Budán egy vén szálloda, abban van egy öreg szoba, papír helyett faburkolat lepi niagassan a falat; itt minden barna és aszú, vén bútorokon rág a szú. És e szobán ül egy titok, melyet ki tudja, hogy tudok ? s nem babonából, Istenem! de nem hálnék meg benne, nem! Itt hajdan gyilkosság esett — és a sötét faburkolat alatt nesz nélkül bomlik a hulla. Itt minden barna és aszú, vén bútorokon rág a szú. Itt hajdan gyilkosság esett, mit a törvény se keresett, mert messziről az áldozat jött és magával pénzt hozott, s nem volt környéki ismerőse: kirabold a vendéglőse, s meggyilkolá s elhantolá a fal alá, a fa alá, jól illeszté a barna deszkát, rnig neje tartotta a gyertyát s bár saját kőmüvesse volt, a tábla rejti, mit vakolt — és a sötét faburkolat alatt. .. De majd a vers utolsó szakaszában, mikor a csináltan ódon ponyvahistória morálba fordul át, egyáltalán nem krúdysan, hanem nagyon babitsosan, ott már nem faburkolat alatt, hanem . .. fehér kőburkolat alatt... . . . bomlik a hulla. Mi az eredete ennek a furcsa bevakolt hullának? Cseléd-rémhistóriákból támadt? Vagy krajcáros újságból? Vagy a közeledő kamaszkor önrémítgető fantáziája teremtette egykor ? A képzelgő Babits gyerek ott van a vers öt sorában családostul: apjával és édesanyjával, az örökké migrénes Aurora asszonnyal együtt: Vagy feljön a vidéki polgár, s utazva gyermekes család: az apa Pesten többször volt már, fia mindent csodálva lát, az anya fáradt, feje fáj. — S még nyíltabban kiadja gyerek-önmagát, rémületét, nappali fényben nevetségessé sápadó éji lidércnyomását, azt, hogy a rothaj neszez, hangzik a csöndben. Mi volt ez? Szörnyű! — Ah, ne félj! Ne gondolj erre! Küzdj, remélj: Csak ablak zörge. Alszanak: Nesz nincs, s temetve rab a szag. A hulla azért itt van, s bomlik is, csak (hála istennek ) nesz nélkül s hermetikusan befalazva. Székely Aladár felvétele A második, a Városvég, József Attila verse lehetne. De nem olcsó-e túlságosan ez a párhuzam ? Nem a cím ejt-e csapdába, a városvég és a városperem összecsengése? És ha bebizonyul is a bensőbb rokonság, akkor is kérdés: hajlamos lehetett-e József Attila a motívum-kölcsönzésére a „megbotozott" Babitstól. Hajlamos volt, majdnem a plágiumig. Mint gyerek a páncélos bogarat, két ujjal megfogtam hóna alatt imígy morogván: Ez hát a vihar! S kapálózott kis villámaival. Ennek az epigrammának Babitsnál a forrása. Cigány a siralomházban: Ugy született hajdan a vers az ujjam alatt, ahogy az Úr alkothatott valami szárnyas fényes, páncélos, ízeit bogarat. Nemcsak a páncélos bogár azonos, hanem a mozdulat is, ahogy megfogják. Mindketten, azaz mind a hárman: az Úr, Babits és József Attila. Hogy a Városvég is ilyen módon lett volna forrásává József Attila városszéli verseinek, azt nem merném mondani. Még illendőségi kérdőjelekkel kísérve sem. A pázsit egyre kopaszul, egyre vásik. A gyárból a csatornába szennyes ár foly. S tellik a csonka utca reggel sok meztelen, piszkos gyerekkel. Sereggel nőnek az út szélén a gaz gyomok. Kutyatej, csallán, szarkaláb, a hervadt berze búj alább, legény hűség röpíti pelyhét s a vad hajnóka húnyja kelyhét. Mérföldkő mellett nagy rakás homok. Homok tövén a szöcske herseg a távol kocsmazajjal versenyt. 21