Budapest, 1969. (7. évfolyam)

12. szám december - Gábor István: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola

illik a főiskola sokáig csak a virtuózok nevelésével törődött. Ez oda vezetett, hogy valóban főképp szólistákat képeztünk, és háttérbe szorultak a más irányú feladataink. Nyilvánvaló, hogy szólistákat is kell adnia a főiskolának, sőt, magasabb színvonalon, mint eddig, de nem feledkezhetünk meg az általános zenepolitikai szempontokról sem, amelyeknek ugyancsak fóruma a Zeneművészeti Főiskola. — Egy nyilatkozatában, amelyet főigazgatói kinevezése alkalmából a Magyar Nemzet számára adott, egyéb, jó hagyományok felelevenítéséről is szólt, megjegyezve, hogy ezeket majd később részletezi. —Akkor többek között a régebbi főiskolai versenyekre, a Reményi- és a Hubay-díj nyomán fölelevenített versenyekre gondoltam. Ezt a zenei vetélkedést jelenleg az elsőrendűen szólisztikus hangszereken, a hegedű-, zongora- és csellószakokon bonyolítjuk le, s a nyertes a főiskola nagydíját kapja meg. Később elképzelhető e versenyek kiszélesítése is. — Egy másik hagyomány: a növendékhangversenyek nyilvánossága és jelentősége. Ezek az intézeti hangversenyek eddig sem szüneteltek, de nem volt meg a kellő súlyuk. Ma már plakátok közlik e hangversenyeket, amelyek belépődíjasok — ez sem lényegtelen —, és az igazán kiválóaknak nemcsak a tanulmányok végén, hanem már az első, második évben is szívesen rendezünk szólókoncertet. Ezekhez a törekvéseinkhez egyébként sok támogatást kapunk. Rendkívül jelentős segítséget nyújtott a Magyar Rádió a zongora-, cselló-, hegedűversenyek megrendezésével és nyilvánosságával, és a Fészek Klub is minden hónapban igényt tart növendékhangversenyekre. Vannak más elképzeléseink is: szorosabb kapcsolat kiépítése például gyárakkal és üzemekkel, de itt ki kellene lépni a formális kapcsolat kategóriájából. Azt értem ezen többek között, hogy nem nekünk kellene kimenni az üzemekbe koncerteket adni, hanem onnan kellene hallgatóságot toborozni intézeti hangversenyeinkre. Ez keskenyebb alapokat jelentene talán, de mindenképpen szilárdabbakat. 5. 1875-ben a Zeneakadémiának 38 hallgatója volt: 20 zeneszerző-szakos, 18 zongorista; 20 fiú és 18 lány. Tanára pedig mindössze öt: Liszt Ferenc, Erkel Ferenc, Volkmann Róbert, id. Ábrányi Emil és Nikolits Sándor. Ma? A hallgatók létszáma hétszázon felül van — az idén 720 körül —, akikkel 184 kinevezett és körülbelül 100—120 óraadó tanár foglalkozik. Rajtuk kívül negyvenes létszámú a nem oktató személyzet. És érdemes azt is megemlíteni, hogy a felsőfokú zenei képzés nem olcsó mulatság: a főiskola évi költségvetése körülbelül 18—19 millió forint. Csupán évi beruházási hitelük egy millió forint, amiből egyebek között a hangszerállományt újítják fel. Az utóbbi tíz évben sok kitűnő hangverseny-zongorával gyarapodtak, és általában minden évben vásárolnak egy-egy Bösendorfer és Steinwayzongorát, azonkívül 5—6 egyéb zongorát is. Csupán az USA-ból szerzett hárfa az idei évben négyezer dollárba került. De mindez a befektetés: az 554 400 korona Liszt Ferenc táskája és botja a századfordulón, és napjainkban az évi csaknem húsz millió forint, kamatostul megtérül — ha a művészetről szólva egyáltalán szabad forintban mérhető kamatról beszélni. Mert ez a főiskola, amely egykor Liszt és Erkel nevével indult, adta a mi nemzedékünk, az egész zeneszerető világ számára az. olyan turnézó nagy muzsikusokat, mint például Fischer Annie és Ferencsik János, és azokat is, akik a világ nagy operaházaiban és jelentékeny szimfonikus együtteseiben a színpadon vagy a karmesteri pulpituson állnak. És zenei képzésünk, meg az ország szerencséjére, a sikeres művészek sora állandóan folytatódik. A fiatal vonósokból álló Bartók-quartett szinte alig tud már vállalni külföldi szereplést, úgy megtelik mindig az együttes előjegyzési naptára. A még ifjabb Kiss Gyula legutóbb Taorminában nyert tekintélyes díjat, s őt érte az a megtiszteltetés, hogy az idei Budapesti Zenei Hetek díszhangversenyén Bartók III. Zongoraversenyét játszhatta. Egy ugyancsak ifjú zongoraművésznő, Lux Erika — szintén a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola neveltje — nemrégiben Münchenben, erős nemzetközi mezőnyben kapott értékes második díjat. És mindez csak néhány, rögtönzésszerűen kiragadott példa, hiszen pusztán fölsorolni is lehetetlen volna mindazokat, akiket a hír már szárnyaira bocsájtott, és azokat is, akik jeles honi zenekarok tagjaiként itthon és külföldön sikerrel, jeles szakmai tudással terjesztik a zenei kultúrát. Reméljük és hisszük: legalább ekkora nehézséget okoz majd a későbbi, az utánunk jövő krónikásgenerációnak, ha beszámolni kíván az újabb muzsikus nemzedékről, azokról, akiket a Zeneművészeti Főiskola most képez, vagy még majd ezután fogad be kapuin, és amely nemzedéknek tagjaira a X., a XIV., a XV., a XXVII. teremben újabb művészportrék tekintenek le biztatón. A könyv- és kottatár 20