Budapest, 1969. (7. évfolyam)

12. szám december - Siklós László: A Fővárosi Művelődési Ház

Osgyáni Csaba Mit eszünk? Az élelmiszerek hatósági ellenőrzése Megbízható forrásokból tudjuk, hogy a mindennapi kenyerünkbe csomagolt titkos küldeményeknek szép hagyománya van. Börtönben sínylődök juthattak így reszelőhöz; Toldi Miklósnak is cipóba sütött aranypénzeket hozott az öreg Bence. Ha lenne érzékem hozzá, magam is szép kis gyűjteményt gondozhatnék. Lenne benne kavics, üvegdarab, hajszál, rozsdás Jancsi-szög — ez utóbbi egy lángosból. Csanád Imréné osztályvezető főmérnök egy fehérkenyérben aránylag jó állapotban lévő harisnyatartó-gumit kapott. Igaz, vizsgálatra. Az eset július 4-én történt. A 25 500. iktatószámmal ellátott akta vall róla. Eszerint a kenyeret a Fővárosi Sütőipari Vállalat 301. sz. Üzemében (XIII. kerület Petneházi utca 58 — 60.) készítették. Élelmiszervizsgálók Az országban 11 élelmiszervizsgáló intézet működik. Közülük a legnagyobb a Fővárosi Vegyészeti és Élelmiszervizsgáló Intézet, amely egyben két megye — Pest és Nógrád — ilyen jellegű ellenőrzését is végzi. Budapest úgynevezett nappali népessége meghaladja a két és fél milliót; durván számolva tehát az ország minden negyedik lakosának az ellátásáról itt kell gondoskodni. A fővárosi intézetben hetvenen dolgoznak. A vidéki intézetek létszáma általában tíz-tizenöt körül mozog. Ebbe az adminisztratív dolgozók is beletartoznak, ami tovább csökkenti vidéken a szakemberek arányát. Az élelmiszerek minőségének hatósági ellenőrzése Budapesten hosszú múltra tekinthet vissza. Az intézet alapítójának Molnár Jánost, a Rókus kórház gyógyszerészét tekintik, akit 1867-ben városi vegyésszé neveztek ki. Ebben az időben még rendszeres élelmiszerminőség-ellenőrzésről nem lehetett beszélni, csak egyes vizsgálatok elvégzése volt a feladat. Az intézet, végleges formában, a fővárosi közgyűlés 1898. évi határozata alapján alakult meg, s 1902-től működik jelenlegi helyén: a Fővárosi Tanács épületében. A vidéki élelmiszervizsgálók — régebben vegykísérleti állomásoknak nevezték — később létesültek. — A különböző árukat az előállítástól a forgalomba hozatalig valamennyi fázisban ellenőrizzük — mondja Lóránt Béla, a fővárosi intézet igazgatóhelyettese. — Elsőrendű feladatunk a rendszeres hatósági mintavétel. Ennek kettős a célja. Egyfelől: statisztikai módszerekkel feldolgozzuk, hogyan alakul az egyes élelmiszercsoportok minősége. Másfelől: lehetőségeinkhez mérten fellépünk a különböző — igen ötletes és változatos — hamisítások ellen. Ezen kívül egyéb beküldött mintákat is megvizsgálunk. Adatok Az intézetben 1968-ban 58 104 darab mintát vizsgáltak meg (1967-ben 71 524-et), s ennek 9,6 százalékát kifogásolták (1967-ben 8 százalékát). A számok alapján mutatkozó különbségek oka az, hogy az új gazdaságirányítási rendszerben intenzívebben fejlesztik a gyárak saját ellenőrzését. A hazai piacra szánt áruknál ez egyelőre csak tendencia, de az exportra kerülő termékek rendszeres vizsgálatát 1968-tól már nem az intézet végzi. Az is igaz, hogy az export-minták ritkán adtak okot kifogásra. Jó esztendeje tehát alaposabban szemügyre vehetik a belföldi forgalomba kerülő termékeket. Az 1968-as összesítés adatai alapján a kifogásolás mértéke a tej és tejtermékek, sütőipari termékek, szeszes és üdítőitalok, növényi konzervek, háztartásvegyipari, kozmetikai készítmények, fűszerek és kávék gyártmánycsoportjában nőtt; ezzel szemben csökkent a hús és húskonzervek, az édesipari termékek, ízesítők, színezékek gyártmánycsoport j ában. A piacról származó mintáknak 13,7 százaléka nem felelt meg; ebben a kategóriában legnagyobb mintaszámmal a tej és tejtermékek szerepelnek. A szaküzletekben a minták 7,7 százaléka, a vegyesüzletekben viszont 9,1 százaléka képezte kifogás tárgyát. A kereskedelemből vett minták hibaszázaléka 8,8 százalék; a gyártó vállalatokat illetően ez a szám 6,6 százalékra csökkent. Egyre több a kifogás a vendéglátóiparból származó minták ellen: 23,6 százalék. A vizsgált üdítőitalok kereken hatvan százaléka, a presszókávéknak pedig huszonnyolc százaléka nem felelt meg a követelményeknek. — Ebből is látszik — magyarázza az igazgatóhelyettes—, hogy minőségjavulásról az utóbbi évek viszonylatában csak óvatosan beszélhetünk. Szerintem sarkalatos probléma az, hogy a vállalatok közötti minőségi versenynek ritkán látni jelét. Ez abból is adódik, hogy az élelmiszeripar többé-kevésbé monopol helyzetben van: minden nap kell ennünk. Azt, ami éppen van. S az élelmiszerek minőségének javítását lehetővé tevő intézkedések pillanatnyilag nem tartoznak a gyártó vállalatok gyors nyereségnövelésének eszközei közé. Egyesek szerint a bizonyos határon felüli büntetésnek sincs ösztönző hatása. Én amellett vagyok, hogy szigorúbban bánjunk a szabálysértőkkel, mint jelenleg. Adataink is bizonyítják, hogy a vizsgált területek közül a vendéglátóipart illette a legtöbb panasz. 1968-ban itt 5546 mintát vettünk, s ezek egynegyede nem felelt meg a követelményeknek. De ez az 5546 nevetségesen kis szám. Feljelentést ugyanis csak azért tehetünk, ami „megméretett, és könnyűnek találtatott". Elvégre milyen alapon feltételezhetnénk a tetten ért szabálysértőről, hogy ez nem csak véletlen, legalábbis egyedi eset volt? Három ilyen egyedi eset után állítólag elbocsátják állásából. Mi tehát jelentjük a szabálysértést, de többet nem tehetünk. Visszajelentést ritkán kapunk. Kifogások A laboratóriumok meglehetősen zsúfoltak. Lehet, persze, hogy a számtalan lombik, kémcső, pipetta és egyéb eszköz, a modern gépek, műszerek sokasága teszi ezt a hatást. A húsipari termékek osztályára többfajta felvágottat hoznak. Ezek az úgynevezett gyorsan romló áruk közé tartoznak. A vizsgálat egyik célja épp az: mennyi ideig maradnak élvezhetők a különböző tárolási körülmények között ? A felvágottakat két kupacba rakják: az egyiket hűtőszekrényben, a másikat 28—30 fokos termoszkádban helyezik el. Ez utóbbiról négy óra múlva megállapítják, hogy már romlott. A hűtőszekrényben elhelyezett felvágottnak semmi baja sincs. — A húskészítmények legtöbbje könnyen és gyorsan romlik — mondja dr. Ojtózy Kristófné osztályvezető főmérnök. — Ezért nagyon gondosan, megfelelő körülmények között kell szállítani, tárolni őket. S — ez már sokéves tapasztalatunk — épp itt történik a legtöbb mulasztás: sokszor ponyvás teherautókon szállítják az árut, a legtöbb üzletben nincs megfelelő hűtőszekrény. Sokan azt hiszik, hogy az úgynevezett hűtőpultokon éppolyan biztonságban van a húsáru, mint a hűtőszekrényben. Ez tévedés. 1968-ban közel hétezer mintát vettünk, ebből 4,7 százalék hagyott kívánnivalót maga után. Az anyag-összetételbeli hibák az állami iparban általában csökkentek; nem így a magánkisiparban, ahol durván számolva csak minden második ellenőrzött termék volt megfelelő. Érzékszervi tulajdonságaikat tekintve viszont egyes termékek rosszabbak, mint régebben; így a Budapesti Húsipari Vállalat I. számú Üzeméből származó gyulai kolbász, a disznósajtok, a májkrémek. Igaz, ezt a minősítést eléggé differenciált tényezők átlaga adja. Évek óta nagy a különbség például az újpesti gyár és a BHV II. sz. Üzemének termékei között. Míg az előbbiek általában ízletesek és tetszetős külsővel kerülnek a pultokra, az utóbbiak nem egy esetben a szabványos minőség alsó határán mozognak. Szembeötlő a párizsi minőségromlása. A Budapesti Konzervgyárban készült májkonzerveknek 22 százalékát, a Szegedi Konzervgyárban készülteknek 12 százalékát nem találtuk megfelelőnek, leggyakrabban érzékszervi tulajdonságaik miatt. De hogy jót is mondjak: ebben az évben kevesebb ételkonzervbe „kötöttünk bele", mint azelőtt. Ennek az az oka, hogy egy sikeres konzervkiárusítási kampány révén a lejárt szavatossági idejű készítmények hamar elfogytak. Az új termékek közül jól vizsgázott a halászlékocka, a húsleves- és tyúkhúsleveskocka. A tejet és tejtermékeket forgalomba hozó ipar már eleve nagy gondot fordít az ellenőrzésre: elég régóta, aránylag korszerű eszközökkel végzik ezt a munkát, s így nem utolsósorban nagy gyakorlatra tettek szert, jó a szakember-gárdájuk is. Következésképpen az intézet dolgozói kevés üzemi hibára utalhattak; a hiányosságként felrótt zsírhiány oka inkább az, hogy árusításkor gondatlanul keverik meg a kannatejet, s így egyenetlen lesz az összetétel. Mindent egybevetve: a tej minősége nem változott. Megkedveltük az új, 3,6 százalék zsírt tartalmazó, úgynevezett zsírdús tejet. Javult a vaj minősége, szerencsésen bővült a választék a málnával, vaníliával és mazsolával íze-12