Budapest, 1969. (7. évfolyam)

10. szám október - Mándi Éva: Mozi-válság?

FÓRUM Parkok és sportpályák A zöldterületekre és sportpályákra vonatkozóan szeretnék néhány megjegyzést tenni, kapcsolódva egy régebben megjelent cikkhez. Heim Ernő a 68/10. számban Városépítési tévedések című írásában egy sor problémát vet fel; állásfoglalásait csak helyeselni lehet. Ma alighanem a laikus közvélemény is úgy látja a Madách sugárút vagy a Bethlenudvar kérdését, ahogy ő már 43-ban láttatta; s ki ne háborodna fel, amikor a parkok után kiáltó pesti oldalon a Kossuth Akadémia kertjébe cipőgyárat, a Városligetbe vásárt telepítenek, melynek „agyonzsúfoltan beépített és gondosan elkerített területe az év 50 hetében raktározás céljait szolgálja". A cikk egyik kérdéskörével: a budai parkok és sportpályák helyzetelemzésével kapcsolatban viszont ellenérzésem támadt. Heim Ernő szomorúan állapítja meg, hogy az Erzsébethídtól az Alkotás utcáig terjedő parksávot elkerített területek sora tagolja, pedig itt szerinte egy második Városliget lehetőségét szalasztjuk el. A tabániaktól a Tigris utcai teniszpályákig, a Czakó utcai sportteleptől a Testnevelési Főiskola Csörsz utcai telepéig, a németvölgyi parkban most épülő MOM-pályáig terjedő sportlétesítményeket fájlalja. Alig hiszem, hogy ha a Vérmező és a Horváth kert közé ékelődő néhány háborús sérült háztömb eltüntetését nem tudtuk megoldani, akkor itt — ahol villa- és bérházbeép'tés mellett vasúti létesítményekkel is számolni kell — egy második Városliget kialakítását érdemes lenne felvetni. Úgy érzem, elvileg helytelen a parkokban elhelyezkedő sportpályákat a pihenni vágyó többség rovására, a sportoló kisebbség javára tett engedménynek tekinteni. Elég nagy itt a terület ahhoz, hogy megfeleljen mindkét funkciónak, melyek nem ellentétesek. A sportlétesítmények épületei szerények, nem nyomják el a park jelleget. Én ezeket a parkokat a játszó gyerekek, a pihenő öregek s a sportoló fiatalok triászával érzem csak egésznek, emberinek. Ami a Tabánt illeti: a teniszpályák épp a villamosvágányok mellett, a pihenésre legkevésbé alkalmas sávon fekszenek. A Tabánban ma pihenőknek, sétálóknak sokszorosa találhat felüdülést anélkül, hogy a sportolók útban lennének; nem beszélve a Naphegy oldaláról, ahol a bombáktól elsöpört házsorok helyét park foglalta el. Nem csodálkoztam volna viszont, ha Heim Ernő a tervezett tabáni szálloda miatt aggódik. Nem tudom, hogy ez a maga nagy tömegével, autóparkolási helyigényével milyen esztétikai és funkcionális hatást fog gyakorolni a Tabánra, melynek hegyoldalain itt-ott pokrócon, fürdőruhában, családiasan heverésznek a napsugárra, jó levegőre vágyó dolgozók. A Czakó utcai mesterséges lapályra Heim Ernő szállodát javasol. Mindennapi munkába vezető utamon, a Hegyalja úton — alighanem a világ egyik legszebb nagyvárosi sétaútján — mindig újra szíven üt a Czakó utcánál a hirtelen feltáruló város látványa: a pesti oldal, a Duna, a hidak s baloldalt ez a bizonyos lapály a sportoló fiatalokkal. Hátterükül a Palota szolgál: ma már a kultúra jelképe. Nehezen tudnám elképzelni, hogy egy nap nem látom őket — a Palotát pedig szálloda takarja el. És nemcsak a magam nevében beszélek. A Hegyalja úton áramlik Pest felé a balatoni és külföldi autóforgalom nagy része! Ugyanakkor lehetőség van a közvetlen közelben: a Hegyalja út és a Szirtes utca sarkán ásító telken szálló építésére, melynek felsőbb emeleteiről ugyanaz a lélegzetelállító kilátás nyílnék. Vigyázzunk, amikor azon igyekszünk, hogy a külföldi turisták valutájukért már az ágyból felkönyökölve a legelőnyösebb kilátást élvezzék: ne takarjuk el a várost saját fiai elől. Az Avar utca, Hegyalja út, Alkotás utca és Csörsz utca négyszögében két játszó- és pihenőpark fogja közre a Testnevelési Főiskola sporttelepét: a volt tabáni temetőt. Az öreg gesztenyékkel megtűzdelt, hegyekkel körülvett gyönyörű katlan most a sportolóké és a pihenőké meg a gyerekeké. Utóbbiak nagy lelkesedéssel figyelik a főiskolásokat. Eszükbe sem jut, hogy azok „útban vannak". Más kérdés persze, hogy a Hegyalja út bővítése a Főiskola vétója miatt akadt itt el. Nyilván sürgősen ésszerű kompromisszumra lesz szükség. Az Alkotás utca túloldalán a németvölgyi temető felszámolásának utolsó periódusát láthatjuk. Az őspark zöme már a nagyközönségé. (Sajnáltam az eltüntetett 48-as honvédsírokat; remélhetőleg a Kerepesi temetőbe kerültek.) A park Csörsz utcai oldalán most épül a MOM sportpályája, modern kiszolgáló építménnyel. Végeredményben itt is csak nyereségről beszélhetünk. Felmerül a kérdés: hol sportolnának a budai fiatalok, ha zavarják a parkok esztétikáját? Valamelyik pesti külvárosban, amíg ott is nem létesülnek parkok ? Azt hiszem, úgyis nagyon kevesen sportolnak. Épp Buda a fővárosnak az a része, mely a sportolásra végre lehetőséget nyújt. Súlyosabb probléma a pesti parkhiány. Laktam a zsúfolt, füstös VII. kerületben, ismerem a gyerekek és házmesterek keserű vitáit. Vagy egy évtizede örömmel olvastam a napisajtóban, hogy a Rumbach és Dob utca sarki nagy telken játszótér lesz. De bizony alaposan és véglegesen beépítették egy sokemeletes, behemót raktár- vagy üzemépülettel. Milyen gazdasági érdek fontosabb a gyerekek testi-lelki egészségénél? Mért nem lehet rendeletüeg betiltani a zsúfolt kerületek foghíjbeépítéseit, míg a gyerekek mozgás- és levegőigénye nincs biztosítva? Milyen boldogok a gyerekek a Kazinczy és Majakovszkij utca sarki kis grundon, ahol a tanács néhány padot, hintát, mászókat, focikaput csináltatott! A novemberi számban Török Károly, a Margitsziget gondnoka írja, hogy a Palatinus-strandot a szomszédos futballpálya rovására kell bővíteni. Itt persze nincs appelláta: százezrek igényéről van szó s 22 ember káráról. Azt viszont nem értem, hogy miért kellene a szigeti sportlétesítmények épületeit minihotelekké alakítani. Miért kedvesebbek a külföldi turisták a fővárosi sportolóknál? * Magam is tapasztaltam egy „városépítési tévedés" több szomorú példáját. (Azért teszem idézőjelbe Heim Ernő cikkének kifejező címét, mert itt inkább mentalitásról van szó, mely szerint: mindegy, mennyiért építünk, „nem az én zsebem, nem nekem fáj".) 1967 tavaszán kezdődött meg a Hegyalja út bővítése. A Hegyalja út 12. sz. társasház röviddel az útbővítés megkezdése előtt készült el. Vízaknája és némely elektromos szerelékei az új út nyomvonalába estek; el is kellett bontani s néhány méterrel beljebb újra megépíteni. A ház tervezői, vagy legalább a kivitelezők mit sem tudtak a küszöbön álló útbővítésről ? Kézlegyintésre sem érdemes baklövésnek tűnhet ez, az egész útvonalbővítés sok millió forintos nagyságrendű költségéhez képest. Nézzünk hát egy kiadósabb esetet. A Hegyalja út és Mészáros utca sarkán földszintes ház állt, egy lakással, egy gyógyszertárral s a népszerű Két Veréb kisvendéglővel. Röviddel az útbővítés előtt felújították a házat, még a vendéglő berendezését is. A háznak ma már hűlt helye. A bontás szükségessége már korábban is nyüvánvaló lehetett, egyrészt az útbővítés miatt, másrészt: a kis ház egy szép, nagy saroktelket tett felhasználhatatlanná. Kinek volt vajon felesleges pénze ? Dr. Nagy Ervin írja a Budapest 68/9. számában, hogy a IV. ötéves tervben, a Hegyalja út bővítését s a Hegyalja út—Alkotás utcai csomópont rendezését követően sor kerül az Alkotás utca szélesítésére is. Ennek bekövetkezése eddig is nyilvánvaló volt; hiszen míg az utca egyik oldala szépen kiépült, másik oldala mit sem változott a háború óta: romtelkek, földszintes viskók szegélyezik, kertekkel, parkokkal váltakozva; az INTRANSMAS impozáns székháza már a bővítés figyelembevételével épült. Két nagyobb bérházat kell csak szanálni. De mit ér az egész útvonal kiszélesítése, ha a Déli pályaudvar elegánsan kiképzett új érkezési oldala az út régi, szűk nyomvonalához igazodik? Űjra majd elbontjuk ? Szeretném, ha legalább ez az utolsó, félelmetes költségkihatásúnak tűnő aggodalmaskodásom csak laikus rémlátás lenne. Kuthy Őrs 31