Budapest, 1969. (7. évfolyam)

10. szám október - Sulyok Katalin: A János Kórház

Sulyok Katalin Észak-Buda Területi Vezető Kórháza: a János Kórház „A dolgozókat magasszintű egészségügyi ellátás illeti meg" — olvasható minden szakorvosi rendelőintézet és kórház falán. De valóban egyformán magasszintű ellátást kapnak-e a rendelőben megforduló betegek ? Egy jól felszerelt, modern, nagy kórházban természetesen többet tudnak nyújtani a rászorulóknak. Ha azonban valaki megbetegszik, abba a rendelőbe, rendelőintézetbe, gondozóba, kórházba kerül, ahová lakása szerint tartozik. A főváros egészségügyi intézményei adottságaiknál fogva különbözőek. A múlt század közepén és végén épült egy részük, a többi a felszabadulás után, a legfiatalabb pár hónapos mindössze. Más volt nyolcvan, száz, de még tíz évvel ezelőtt is a követelmény egy egészségügyi intézménnyel szemben. (Csak a hodálynyi, harminc-negyven ágyas betegszobákra, és a ma épült kettő-négy ágyas kórtermekre gondoljunk!) De nemcsak az intézmények adottságai, hanem az ott dolgozó egészségügyiek — elsősorban az orvosok — diagnosztikai és terápiai eljárásai is különbözőek sokszor. Az Egészségügyi Minisztérium és a Fővárosi Tanács régen keresi a módját: hogyan lehetne biztosítani, hogy a mostohább körülmények között tevékenykedő orvosok is a legújabb módszerek és kutatások felhasználásával lássák el a betegeket ? A hatvanas évek elején a megyei kórházak az Egészségügyi Minisztériumtól és a megyei tanácsoktól az addiginál nagyobb hatáskört és feladatot kaptak. Rájuk bízták a megyéjük területén működő összes egészségügyi intézmény (körzeti orvosi rendelők, szakorvosi rendelőintézetek, gondozóintézetek — tbc, bőr- és nemibeteg, ideggondozó, — járási és városi kórházak) szakmai irányítását és ellenőrzését. Egyes megyei kórházak pár év alatt elérték, hogy a megye legtávolabbi községében dolgozó orvos is értesül az új megelőzőgyógyító eljárásokról, alkalmazza azokat, részt vesz továbbképzéseken; s a területi munka és a kórházi munka között szoros kapcsolat van kialakulóban. Egy nagy megyei kórház meg tudott birkózni két-háromszázezer ember egészségügyi ellátásának az irányításával. De mi történjék Budapesten, ahol kétmillió ember él ? Mammut-kórház kellene ahhoz, óriási apparátussal, hogy a főváros többszáz egészségügyi intézményét összefogja. Ilyen nincs. Akkor ? A kerületekben működő kórházakra bízzák az irányítást? Ez megoldható lenne, csakhogy a kórházak telepítése nem egyezik a közigazgatási határokkal. Egyik kerületnek olyan nagy kórháza van, hogy ha csak a saját területét látná el, félig sem telne meg, a másik kerületben a száz ágyas kis kórház jóformán semmi, a harmadikban még ilyen sincs. Építsünk minden kerületbe kórházat ? Kicsit költséges lenne, de ettől függetlenül sem valósítható meg, mert ma ahhoz, hogy modern legyen egy kórház, elsősorban nagynak kell lennie, hiszen az alapszakmák mellett speciális osztályokkal is rendelkeznie kell. (Az orvos derékfájással kivizsgálásra beutal egy nőt. Hogy betegségét megállapíthassák, meg kell vizsgálnia a belgyógyásznak, nőgyógyásznak, urológusnak, orthopéd szakorvosnak; laboratóriumba küldik, röntgenre, EKG-ra.) Mégis, mi lenne hát a módja, hogy Budapest minden lakosa egyforma ellátásban részesüljön? Hogy a kerületek adottságaiból fakadó különbséget kiküszöböljék, a gyógyító-megelőző munka egységes legyen; s megszűnjön a járó- és a fekvőbeteg ellátás közötti minőségi különbség is ? 1965-ben a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága Budapest — és Közép-Európa — legnagyobb kórházát, a János Kórházat a megyei kórházak mintájára, egyelőre kísérletképpen, Területi Vezető Kórházzá nevezte ki, s rábízta az I., II., III., és a XII. kerületet. A terület A terület, amit a János Kórház kapott: nagy. Kezdődik északon Békásmegyerrel, tart a Gellérthegy vonaláig; a Duna-parttól Buda nyugati határáig. A négy kerületben 300 000 (egy közepes nagyságú megyét kitevő) felnőtt él. Ennek a 300 000 embernek és a budai járás kilenc községének egységes egészségügyi ellátását megteremteni; a négy kis kórház (Margit, Széher úti, Pesthidegkúti és József Attila), a négy szakorvosi rendelőintézet (Kapás utcai, Maros utcai, Vörösvári úti és a János Kórházi rendelőintézet), kisebb szakrendelők, gondozóintézetek, üzemorvosi rendelők és 121 körzeti orvos szakmai munkáját összefogni, irányítani és ellenőrizni — ez a Vezető Kórház feladata. A Vezető Kórház és a körzetek A körzeti, a szakorvosi-rendelőintézeti, a gondozóintézeti és a kórházi orvosnak ugyanaz a célja: mielőbb meggyógyítani a betegeket. Ennek ellenére, a járó és a fekvő betegeket ellátó intézmények orvosai, legjobb szaktudásuk szerint ugyan, de évekig egymástól teljesen függetlenül dolgoztak. Egymás munkáját vajmi kevéssé ismerték, ebből olykor bizalmatlanság is fakadt. A Vezető Kórház egyik legfontosabb feladata: szoros kapcsolatot kialakítani a járó- és a fekvőbeteg-ellátás között, azaz, az adottságainál és a munkájánál fogva két különböző gyógyító terület diagnosztikai és terápiai módszereit egységessé tenni, s így az egymást segítő munkát kialakítani. Müyen ez a gyakorlatban ? A Vezető Kórház területén — a négy kerületben — átlag 2460 lakosra jut egy körzeti orvos. Hat-nyolc körzeti orvos tartozik egy csoportba. Közvetlen irányítójuk, a csoportvezető (sáv-) főorvos, állandó kapcsolatot tart fenn'a Vezető Kórházzal. A körzeti orvos így a csoportvezető közvetítésével értesül mindarról, ami a kórház belgyógyászati osztályán történik. A kórház rendelkezésükre bocsátja a legújabb külföldi szakfolyóiratokat; részükre kéthavonként továbbképzést tart. A továbbképzésen a legfontosabb szakmai problémákat — akár saját területére vonatkoztatva is — megvitatják. De konkrét segítséget is kap. Ha egy-egy komplikált betegség megállapításában, vagy kezelési módjában bizonytalan, konzultációt kérhet, akár csoportvezető főorvosától, akár a kórházban dolgozó belgyógyászoktól, akik szükség esetén még betege lakására is kimennek. De, ami mindezeknél is többet jelent: A békásmegyeri (III. kerületi) körzeti orvos beutalja egyik betegét, mondjuk, mellhártyagyulladással. Pár nap elteltével maga is bemegy a kórház belgyógyászatára, s felkeresi az osztályos orvost. Megbeszélik a beutalt betegségének előzményeit, állapotát, a kezelés módját. A körzeti orvos megnézheti a kórházi vizsgálati leleteket, látja, milyen kezelést kap, s az esetleges utókezelést már ezek ismeretében végezheti. Tehát azzal, hogy kórházba utalta, nem szűnt meg kapcsolata a beteggel — ha ez pillanatnyüag egyoldalú is —, sorsát a kórházi ápolás ideje alatt is figyelemmel kell kísérnie. Rendelőintézetek, gondozás, üzemegészségügy A Vezető Kórház nemcsak a körzeti orvoskórházi belgyógyász együttműködését teremtette meg, de ehhez hasonlóan a szakorvosi rendelők, gondozóintézetek, sőt, az üzemegészségügy területén dolgozó orvosok is kapcsolatba kerültek a kórháziakkal. A rendelőintézetekben dolgozó szakorvosok — hasonlóan a körzeti orvosokhoz — a Vezető Kórház szervezte továbbképzésen vesznek részt, legtöbbször közösen választott témával. Ennek alapján az ellátás egységes elve jön létre. Azaz, mind a négy rendelőintézet azonos szakrendelésén ugyanolyan módszerek szerint vizsgálják és kezelik a betegeket. A kórház hasonló osztályain dolgozó orvosok időnként, de ha hívják, azonnal kimennek a rendelőbe konzíliumra. Beutalt betegét a rendelőintézeti szakorvos sem té-26