Budapest, 1969. (7. évfolyam)

10. szám október - Vargha Balázs: Arany János Budapestje

A Toldi estéjébea kitapintott ellentét tovább formálódik a Toldi szerelmében. Arany sokat enged a hazafias historizmus ellenállhatatlan divatjának, amely 1848-ban még csak arisztokrata hölgyek díszöltönyén tündökölt, de majd a század végére, a millenniumra a polgári lakásokat is elárasztotta a neoromán, neogót bútorokkal, dísztárgyakkal, oroszlánfejes gyári kárpitokkal. Sokat enged Arany ennek a divatnak, címerek, kosztümök festésével parádézik, de a hőssel megtagadtatja, ki is csúfoltatja az egész olaszos pompát. A szíve szerinti ízlés mégis csak az, ahogy ő Toldi kis házát berendezte. Amit ma is „modernnek" tudhatunk. Orczy-kert „Naponkint, míg melegebb napok voltak, olcsó kirándulás a zöldbe családommal s egyik másik jó ismerősinkkel fűszerezte a pesti létet; annyira, hogy elmondhatom — kilenc évig nem szórakoztunk Kőrösön annyit, mint Pesten ez egy év alatt. Pedig szegényesen élünk, nem szükség traktákat adni, pazarolni, hogy az ember egy délutánt kellemesen töltsön. Talán ennek köszönöm kedélyem némi derülését, s önbizalmam erősbültét." (Tompának, 1861. aug. 25.) Mindennap a zöldbe a Három pipa utcából? Ha a Szabadság híd meglett volna már, nem csodálkoznánk a rendszeres kiránduláson, mert a Gellérthegy csakugyan pár percre van az Üllői út sarkától — légvonalban. A Városliget sem lehetett Aranyék zöldje, hoszszú volna oda az út. Az Orczy-kertet fedezték fel elsőnek, mindjárt, mikor Pestre jöttek. Egy irodalmi tanulmány bevezető soraiban vázolta fel az Orczy-kert és az Éliás-kút kellemeit. „Ha a fővárosi közönség, nap heve által befűtött utcáiból, az Orczy-kert hűs árnyai alá, üdébb levegőjére s kristály-forrásához siet: bizonyosan mindenre gondol inkább, mint hogy e kert egy régi jó magyar költő emlékezetével jöhet kapcsolatba ... Kivált az öreg Lőrincz báró — „egy kis kopasz ember, kurta dolmánykában" — gyakorta jő énvelem szembe, ha e pesti paradicsom árnyékos utain merengek. A csendes, nyájas liget, mely mintha éppen a fővárosi zajból menekülne; e kellemes oáz, homoksivatagok közt, hol nem meszsze kellene mennünk, hogy egy bugaci csárdát találjunk; e kert, hol több a természet, mint a mesterség; e pár rozzant hajlék, mintha mondaná: „Bizony nagy hívság van a sok építésben" — szóval az egész környezet oly illő hozzá és költészetéhez." Pesti paradicsom, igazi fülemülékkel, s irodalomtörténeti merengenivalókkal. Nagykőröshöz képest világ csudája ez. A Tompának írt levél éppen fordítottja annak, amit Kőrösről írt pár évvel korábban Szilágyi Istvánnak: „Itt minden mulatságunk a temető. Ennek árnyas fái s a sírok közé megyünk tavaszi friss léget — a mező édes lelkét színi. — Talán e körülmény is okozza, hogy kedélyem ritkán derült." A lélekgyógyító Orczy-kerttől akkor pártolt át a Városligethez, mikor beköltözhetett végre „a tudomány házába", az Akadémia palotájába. A Szép ősz csonka, szó közepén abbahagyott töredékét még valószínűleg az Orczykert ihlette. Ki, ki bátran a szabadra! Oly szoros e fal között! Tavaszunk egy fuvalatra íme, íme visszajött! Mily vidám a csermely tánca, Lejtve a zöld sík felé, Mintha többé téli lánca Soha nem rettentené. — A kökörcsin újra bátor, A letiprott fű dagad; És fölöttünk a mennysátor Gyolcs felhőket szárogat. Ifjú hévvel az öreg nap Uj szerel... (Mi vághatta így ketté itt a szerelem szót? Látogató érkezett? Vagy nyomdainas, korrektúrával? Ebédelni hívta a felesége? Belső ok miatt nem folytathatta? Vagy csak a papírdarab keveredett el, azért maradt abba?) Táncolva lejt a csermely a sík felé — itt megzavarodtam egy pülanatra. Hiszen ez nem az Orczy-kert emléke, hanem valami hegyvidéki látogatásé! De a szoros fal és a letiprott fű megint csak oda vezettek vissza: a csermely az Éliás kút elcsorgó vize, a sík pedig az Orczy-kerti gyep. Ezt a mikrotájat nőteti meg a versben, úgy, hogy egy pillanatra csakugyan a szabadban érezzük magunkat, fejünk felett száradni kiteregetett gyolcs felhőkkel. A homoksivatagokkal, viskókkal, gyárakkal bekerített kis paradicsom mégiscsak természet volt, kis mása a nagynak, az igazinak, a Szalontát övező tölgyrengetegnek. A pesti liget Hogy hányféle mellékértelmet bújtathat egy kétsoros vers címe és szövege, arra a Városligetnek szánt legelső, 1870. április 2-i Miért zöld vers? Mert fűről szól? Mert tavaszi zsenge vers? Mert hirtelen támadt, s nem munkálta tovább? Vagy azért, mert játszik a két szólással? És mi az, hogy fűre kap? Ez sem csak annyi, hogy meggyógyult. A friss gyep látásának öröme is benne van. A jószág tavaszi öröme, amire Balassi is ráérzett. (A két sor bonyolult, de táncra lejtő furcsa ritmusát azért is nehéz volna képletbe szedni — mert két sor az egész vers.) 1877. szeptember 17-én íródott be a Kapcsos könyvbe az Ének a pesti ligetről. Tehát későn, amikor már a „varázs-ütésre épült ... pompás sziget" kedvéért hűtlen lett régi ligetéhez. Bár idézhetném mind a tizenhét versszakot, Arany János pesti lokálpatriotizmusának ezt az érzékeny virágát. Már ahogy elkezdi is. Ahogy egybehangolja önmagával, nemcsak a ligetet (kopott ember, kopott liget), hanem az odavivő Király utcát és Sugár utat is: Már útja is (kettő viszen ki) Zilált kedélyhez jól talál: Az árnyasabbat sok nép döngi És bűzös mint a döghalál; A másik szép, de hősugárú, Oldalt paloták és — romok. Kevély nagy boltokban zsibárú, S dűl Rákosról be a homok. Ha nem emlegetné előre, hogy a két zavaros útban zilált kedélyének képét szemléli, azt is mondhatnánk, hogy öregesen zsörtölődik, keresi, amin felakadhasson. De éppen itt az új motívum, az új vallomás: kedélye anynyira összehangolódott ezzel a zilált várossal, hogy nem menne már innen sehova. Vágyódni — az persze más. Vágyódni, képzelődni mindig kell: független nyugalomról, kertészeti bibelődésről, szalontai birtokról. Elmondta ezt versben, prózában tízszer is, százszor is. őszintén vágyódott rá? Persze hogy őszintén. De hozzáedzette magát, hogy az ábránd és annak leírása ki is elégítse. A Gerendaytól rendelt gránit pyramidra, Juliska síremlékére már akkor, 1866-ban rámondta: „ábrándjaim záróköve." De azért zavartalanul tovább dúdolta ezt az ábrándos dallamot, éveken át. Szabadság és hogy biztos szárazt Érzek, hat így rám, hogy e kis Ligetből (bár maga kifáraszt) Mehetnék a Tiszáig is! ... dátumú rögtönzése lehet a legjobb példa: (Egy pillanatra állunk csak meg itt, hogy nyugtázzuk ezt az átívelésekben tobzódó versmondatot, amilyet Aranyon kívül csak Szabó Lőrinc mert leírni a magyar költők közül). Keletre, mint a berki szellő, Mely a lombok közt rést talál. .. Keletre, mint az égi felhő, Mely ott egy kedves sírra száll. Szabadság — amelynek nevében Tűröm, ha víg pünkösti nép A „rendet" elnyomtatja szépen, Sie is fekszik, ha für e lép; Hogy itt nincs tábla, tilalomfa, Vagy ördög hajt rá, ha van is; Hajrá, fiúk! ... ifjú koromba' Ügy tettem volna magam is. Laptával ott kemény „bolhákat" Oszt és kap egy sereg diák; Itt „cica-játékot" találgat És bámul e német világ; Azt gondolom: a liba-pázsit Már nézem is: hol a ludak ? S a tó körül a kép vonásit Bevégzi néhány hattyu-nyak. „Vágyait ha kevesebbre méri". Csak egy csöppnyi természetes segítséget kér a tájtól, a többit ő maga pótolja belülről. Hányadszor találunk már rá ugyanarra a módszerre, Arany egyetemes módszerére, csak ebben a szűkre határolt témában is ? Mehetnék a Tiszáig is! . .. Azt gondolom: a liba pázsit... És tovább is a versben: Egész majorság ez nekem El-elvisz egy kalandor ösvény A „rengetegbe" (képzelem) ... Minden vonás együtt van itt az összegezéshez, a margitszigeti versekhez. Élete a gyerekkor első eszmélésétől a hírnév fagyos sugáráig. A természet, amelyet „üvegen" át is oly fürkésző szemmel vizsgált. Emberszeretete, amely végül mégis mindig győzött a riadtságon, különcségen. Nagykőrösön csak a temetőbe jártak? Hiszen temetőhely a Városliget is: Nyerd bár világi életedben Ég s föld minden koszorúit: Neved csak az, mit e ligetben Egy sírkő rád olvas: Fűit. Zöld vers a Ligetben Azt hittem a télen, hogy fűbe harapok. De látom, ez egyszer még fűre kapok. 22