Budapest, 1969. (7. évfolyam)

10. szám október - Dr. Viszkei Mihály: A lakosságellátás tervezése

lődő ágazat. (Pl. az utolsó 10 évben több kerületben — XVIII., XX. — a vízellátásba bekapcsoltak száma ugrásszerűen emelkedett. Persze, vannak elmaradások is, mint a XVII. kerület, ahol csupán néhány ezer fővel nőtt az ellátottak száma.) A vízcsőhálózatba több mint 50 ezer lakás nincs bekapcsolva és további 62 ezer lakásnál a közkifolyó az udvaron és az épület falán van elhelyezve. A Fővárosi Vízművek fejlesztésére másfél évtized alatt — a mindenkori folyóáron számítva — mintegy másfél milliárd forintot fordítottak. Ennek eredményeként úgy az elosztóhálózat, mint a víztermelő berendezések kapacitása igen jelentős mértékben növekedett. Az 1950-től 1968-ig terjedő idő alatt a csőhálózat hossza 61,5%-kal, a víztermelés pedig mintegy háromszorosára emelkedett. A vízhálózat nagy kiterjedése miatt, a hálózati nyomás állandóságának biztosítása érdekében, valamint a Duna mindenkori vízállásának és a vízfogyasztás ingadozásainak kiegyenlítése miatt szükség van víztárolókra. A meglevő tárolótérfogat kevés, még 20%-át sem éri el a nyári vízfogyasztási csúcsoknak. A modern, fürdőszobával és melegvízszolgáltatással ellátott lakások számának és arányának növekedése jelentős mértékben növeli az egy főre jutó háztartási vízfogyasztást, ezt a távlati koncepciók kialakításánál szintén figyelembe kell venni. A meglevő fogyasztói igények növekedése mellett számolni kell a közműves vízzel ellátatlan lakosság igényének teljes kielégítésével. Alakossági vízfogyasztás a távlati vízműfejlesztési tervekben évi 2%-os emelkedéssel szerepel. Ennek megfelelően az eg}r

főre jutó napi átlagos háztartási vízfogyasztást az 1968. évi 128,5 literrel szemben 160 literre tervezik. Emellett számolni kell az ipari termelés (szolgáltatás) növekedéséből adódó — akár nem ivóvíz minőségű — vízigények kielégítésével is. A távlati tervben kitűzött vízellátási célkitűzések megvalósításához sok száz millió forint beruházásra van szükség. Tovább kell fejleszteni a víztermelő telepeket, a szállítást biztosító gépi berendezéseket, valamint a csőhálózatot új főnyomó vezet ékekkel, továbbá a tároló kapacitást. A költségekre vonatkozóan megemlítjük a XVII. kerületi fejlesztéseket, ahol 49,2 millió forintból megépül 10,6 km csővezeték. Ez lehetővé teszi részben a Rákosok ezen területe vízellátásának megnégyszerezését (5000 m3

/nap kapacitásról 18—20000 m3

/nap kapacitásra). Ugyanakkor több kőbányai ipari üzem vízigényét is kiszolgálja. (Ezért fejlesztési hozzájárulást is fizetnek az érdekelt vállalatok.) A víztermelőkapacitás költségeit jelzi a már elkészült 200 ezer m3

/nap kapacitású felszíni vízmű költsége: 228 millió forint; a Kőbányán épülő 20 000 m3

-es víztároló beruházási költsége 40 millió forint. 400 millió forint — csatornázásra A főváros területének és vízfogyasztásának emelkedése az elvezetésre váró szennyvizek mennyiségét is megnövelte. A lakásépítés után a második legnagyobb fejlesztési ráfordítást igénylő ágazat: a közcsatornázás. A fővároshoz csatolt peremkerületek csatornaellátottságának mértéke 1950-ben igen alacsony volt, a XVII. kerületben pedig teljesen hiányzott a közcsatorna. A peremkerületekben a csatornahálózat hossza jelenleg is csak 30%-a a vízvezetékhálózat hosszának, ezen belül a XVII. kerületben az i%-ot sem haladja meg. Az 1960-tól 1968-ig terjedő időben végrehajtott jelentős arányú fejlesztés ellenére a peremkerületekben a lakások 27%-a van csak a csatornahálózatba bekötve. Budapest területén a csatornahálózatba nincs bekapcsolva mintegy 150 ezer lakás. Valamennyi közművünk közül a csatornahálózat a legelhasználódottabb. Ennek oka, hogy az összhálózatnak mintegy egyharmada 1880 és 1910 között épült. A 2100 km teljes csatornahálózat 1/4 része 1950 óta létesült; a hálózat közel 40%-a 1926 előtt épült. A csatornahálózat elavultságát természetesen nemcsak az eltelt évek száma határozza meg, hanem a felhasznált építési anyag is. Ma már kritikus a bauxitcementből és a román-cementből készült csatornák élettartama. Karbantartásuk nehézkes. Vannak lezárt csatornaszakaszok, amelyek életveszélyesek. A szennyvízelvezető csatornahálózatot igénybevevő lakosok aránya az összlakosság mintegy háromnegyede. A csatornák kiépítése közegészségügyi érdek is; erre a feladatra sok milliárdot kell előirányozni. A lakosság mintegy 75%-ának kiszolgálását a Fővárosi Csatornázási Művek 6,5 milliárd Ft-ra értékelt állóeszközvagyonnal végzi. A csatornaellátás fejlesztésére a III. ötéves terv időszakában közel 400 millió forint az előirányzat. Véglegesen 1968-ban helyezték üzembe a dél-pesti szennyvíztisztító-telepet; ennek kapacitása 30 000 m3

/nap. Ez az üzem részben már automatizált; biológiailag tisztítja a vizet, azaz végleges megoldást ad, ez idő szerint azonban Budapest szennyvizeinek mindössze kb. 3%-ára. Költségességére jellemző, hogy ennek megépítése, 1967. évi költségszinten, mintegy 80 millió forintot igényelt és több évig épült. A szennyvíztisztító berendezések jelentős bővítésére lenne szükség. Budapest még csatornázatlan területének nagy kiterjedése következtében az egy ellátatlan főre számítható csatornafejlesztési költség a jövőben természetesen még növekszik. A nagyságrend érzékelésére említjük meg, hogy pl. a XVII. kerületben 10,1 km csatorna építése 60 millió forintba kerül, mely 8 üzemet, továbbá a városközpont közintézményeit és a lakossági igények egy részét elégíti ki. Egy közepes méretnek számító 40/60 cm belméretű ún. tojásszelvény csatorna 2 méter mélységbe helyezve folyóméterenként kb. 1000 forintba kerül, de ugyanez 4 méter mélyre helyezve már 1400 forint, víztelenítés nélkül. Úthálózat — közlekedés A főközlekedési úthálózat nagyrészt szilárd burkolatú, tehát burkolat szempontjából kielégítő. Az egyéb közlekedési utak kiépítettségi színvonala azonban alacsony. Például a peremkerületekben az összes útterületnek csak egyharmada szilárd burkolatú, s ez a járműforgalmat gátolja, helyenként kerülőkre kényszeríti. Budapest úthálózatának súlyos problémája a több mint száz MÁV és BHÉV vasúti kereszteződés, amelyeknek fokozatos felszámolása feltétlenül szükséges. A motorizációval az utak igénybevétele állandóan növekszik és ugyancsak emelkedik a parkoló területek iránti igény is. A jelenlegi úthálózati adottságok és a parkolási lehetőségek hiánya miatt a Belváros zsúfolt, a forgalom pedig nehézkes. Ennek megszüntetése szintén növekvő gondot jelent. A nagyobb forgalom igényli a csomópontokon a szintbeli kereszteződések megszüntetését is. Ezért épül a Hungária körúti felüljáró és ezért folynak a Baross tér rendezési munkálatai. Az előbbi megvalósítása 173 milliót tesz ki, az utóbbi 238 millió forintba kerül. A városi forgalom akadálymentes lebonyolítására nagy erőfeszítések történtek. Ilyenek többek között: a forgalomirányító berendezések felállítása, az utcai közlekedés egyirányúsítása, továbbá a forgalmi csomópontok átépítése és korszerűsítése. A helyi közlekedés gondjainak megszüntetését a metró kiépítendő vonalrendszerének megvalósításától remélhetjük. A metró kelet—nyugati szárnyának az V. kerület Deák Ferenc tér—X. kerület Fehér út közötti vonalszakasza ez évben befejeződik és 1970. április 4-én átadják a lakosság számára. A Deák Ferenc tér—Déli pályaudvar közötti szakasz a terv szerint 1973-ra épül meg. A teljes kelet—nyugati vonal hossza 10,1 kmlesz. Ezeken kívül szerepel a tervekben az észak—déli metró vonal építése is; ez Újpestet kötné össze, a Váci út alatt haladva, a Belvárossal, illetve később Kispesttel. Az észak—déli vonal már úgy épül, hogy a belterületen minden megálló aluljáró rendszerrel csatlakozik a felszínhez. Ez az utazási sebesség növelése mellett csökkenti a balesetveszélyt, fokozza az utazóközönség közlekedési biztonságát. Természetesen, az útépítésben elmaradt kerületek — főleg a XVI., a XVII. és a XXI. kerület — részére a korszerű utak kiépítése csak a lakó- és munkahelyek növelésével együtt kezdődhet meg, mivel ebben a 3 kerületben 700 km útszakasz vár megépítésre. (Egy km 7 m szélességű útépítés — közművek nélkül — 5—6 millió forintba kerül.) Az úthálózat problémáihoz tartozik, hogy távlatban a dunai hidak teljesítményének növelésével is foglalkozni kell. Az útépítések költségkihatásai csak milliárdos költségrendben határozhatók meg. Erre példa, hogy a változó szélességben épülő Budafoki út 40 800 m2

-nyi szakasza mintegy 45 millió forintba kerül. Kórházi ágy férőhelyek A társadalombiztosítás általánossá tétele nagymértékben megnövelte a budapesti agglomerációs övezetben a kórházi igényt. A fővárosban 1945 óta lényeges kórházfejlesztés nem történt. A lakosság életszínvonalának megállapításánál az egészségügyi szervezet és intézmények fejlettsége fontos tényező. Az átlagéletkor kitolódásával mind magasabb a kezelési, hospitalizációs igény. A kórházak általános osztályain, de főleg a belgyógyászaton és az urológián, továbbá az idegosztályokon nagy a zsúfoltság. Ehhez járul a szociális otthoni férőhelyek elégte-3