Budapest, 1969. (7. évfolyam)
8. szám augusztus - Dr. Gábori Miklós: Az első ember nyomai
Pest első bölcsődeépülete Gyermekdivat és játékok az 1860-as évek végén rek otthonába kerül. Itt a gondozást az 1842-ben Neisse-ben (most Nysa, Lengyelország) alapított kongregáció magyarországi szervezetének tagjai, az ún. „szürke-nénék" veszik át. Az egyházi testület tagjai mellett azonban továbbra is dolgoztak a bölcsődében világi munkaerők. A Mária utcai bölcsődeépület eléggé tágas lehetett: kezdettől száz gyermek napközi őrzésére rendezkedett be. Mivel — Illyefalvi Lajos adatai szerint — 1870-ben 25 388 öt éven aluli gyermek volt Budapesten, egy olyan ház, amely a természetes váltogatás mellett évente akár 500—600 kisdedet is fizetővendégül látha-Résilet a csecsemőteremből tott, ebben a pionír-korszakban figyelmet érdemlő! Az alapítók és a fenntartók abból indultak ki, hogy a munkába járó anya kisgyermeke s ő maga is hátrányokat szenved. Mert vagy karjai között vitte kicsinyét a munkahelyére, ami, egyebektől eltekintve, az anyát is zavarta tevékenységében; vagy otthonhagyta a csecsemőjét. A gondozást ilyenkor a gyermek 5—7 éves nővérkéi, vagy „szívtelen öreg nők" látták el, akik az anya bérének egy részéért vállalták a felügyeletet. Az egylet tehát, mai kifejezéssel szólva, a dolgozó nők kisgyermekeit igyekezett befogadni, 14 napos kortól kezdve a negyedik év betöltéséig. A felvetteket négy korcsoportba sorolták s ezek egymástól különböző étkezést kaptak. A legkisebbeknek minden második órában langyos, hígított s cukrozott tej járt; a többiek számára pedig napi háromszori étkezést írtak elő, ami korcsoportonként kissé elütött egymástól. Érdekes, hogy a kenyeret, babot, lencsét, borsót és burgonyát teljesen mellőzték, mert orvosaik véleménye szerint otthon úgyis mindig ezt kapnak, és valamennyi fejleszti a görvélyt, vagyis a nyaki mirigyek gümőkóros megbetegedését. A bölcsőde nyáron reggel 5, télen pedig 6 órától állott rendelkezésre. A beadással egyidejűleg a napi 5—22 krajcár gondozási díjat is be kellett fizetni. Némely anya, személyi körülményeire való tekintettel, ez alól felmentést is kaphatott. Az átvett gyermekeket levetkőztették, állott vízben lemosták, és intézeti fehérneműbe öltöztették. Minden gyermek a neki fenntartott saját evőedényéből kapta az ennivalót, külön ágya volt, amelyen — képünk tanúsága szerint — az alapítványt tevő családok címere díszelgett. Az édesanyák délután vagy estefelé jöttek a gyermekekért. A szoptatós anyáknak délben is módot adtak arra, hogy babáikat megetessék. Munkaszüneti és ünnepnapokon a bölcsőde zárva volt, mert a gyermekeket sem az anyától, sem az otthontól nem akarták állandó jelleggel elszakítani. Nagy dolognak számított, hogy a bölcsődei gondozottakat a városban ismert doktorok figyelték és vizsgálták. Feljegyzéseikből már a 60-as évek elejéről ismerjük a kis intézet betegségi és halálozási arányait, amelyek az adott korban feltűnően kedvezőek, elsősorban talán azért, mert a veszedelmesebb gyermekepidémiákat legtöbbször sikerült elkerülniük. A gyermekgondozás, az ún. puerikultúra forrongó időszakai ezek az évek. Nem siklanak már el minden további nélkül a korábban még természetesnek tartott sok szülés és szapora gyermekhalál fölött. A törvényhozást, az egészségügyi szerveket és tudományos köröket foglalkoztató evolúciós folyamatba nagyon is jól beleillett Pest első bölcsődeépületének új színeket hozó élete. Nagy kár, hogy ez az intézmény társadalomhigiénénk nemzetközi szinten is figyelemre méltó szolgálatát mindössze négy esztendőn át végezhette. 1872— 73-ban ugyanis az Üllői út mentén kezdetét vette a belső orvoskari telep építkezése s miután az ott fekvő telkek és házak kisajátíttattak, a bölcsőde helyére rövidesen a hajdani I. sz. sebészeti klinika került. Ekkor azonban már dolgoztak a második bölcsődeépület tervein, Ybl Miklós irodájában. d j . Szerbá k Elekné
