Budapest, 1969. (7. évfolyam)

8. szám augusztus - Dr. Gábori Miklós: Az első ember nyomai

Bölcsödé a Mária utcában, 1869-ben Bár a Pesti Bölcsőde-egylet 1851 óta fejtett ki gyermekgondozói tevékenységet, első, kifejezetten bölcsődének szánt épületét csak 1868 végére tudta tető alá hozni. Korábban ugyanis ez a kis egyesület épp csak tűrhető anyagi viszonyok között volt. Az első elnöknő, Brunszvik Júlia — a magyarországi óvodaügy úttörőjének unokahúga — halálával azonban Károlyi Edéné Korniss Klarissza személyében olyan vezetőt kapott, aki rendkívül szerencsés kézzel tudott minden pénzforrást megmozgatni. Az egyik kortárs, Komáromy Lajos, Arany János hajdani tanítványa állítja, hogy míg a bevételek addig sohasem haladták meg az évi 6000 forintot, 1867-ben már 26 846 s 1868-ban 38 103 forintot tettek ki. A pártoló tagokon kívül, akik évi 5 forintot (1 méter jó minőségű női szövet ára) fizettek, ezekben az években sok személy és intézmény 700 forintos alapítványt is tett; esetleg más formát keresve nyújtott támogatást. Az adományozók között ott volt az uralkodópár (a kiegyezés időpontjában járunk), Pest városa, a Takarékpénztár, a Kereskedelmi Testület, valamint nagyon sok iparág tömörülése — cukrászok, lakatosok, tímárok, kordovánosok, magyar és német szabók — és még mások is. A mozgékony vezetőség még idegen állampolgárokat is rábírt a „dajkálda" kiadásaihoz való hozzájárulásra; így például biztosan tudjuk azt, hogy Castellane gróf, francia konzul is kinyitotta pénztárcáját e célra. A jótékonysággal kapcsolatban úgy külföldön, mint nálunk, fontos szerep jutott a rendezvényeknek. Reményi Ede, nagy hegedűművészünk hangversenye, aztán a Nemzeti és a német színházak előadásai esetenként 600—800 forintot hoztak; az időnkint rendezett bálok és táncmulatságok is szépen növelték a pénzállományt, akár az újonnan épített „Redoute", vagy az Európa-szálló nyújtotta a keretet. A meglevő forintok jó gondozásban részesültek. Amikor az esztergomi primáriustól, Simor Jánostól is kézhez kapták a nekik szánt 3000-et, a „Mária utczában üres telek vétetett 6000 forintért: az ottani créche (a bölcsőde eredeti, francia elnevezése) fölépítésére." Az akkor már lendületes fejlődésben levő városban jól választották meg a helyet: a Mária utcának az Üllői úti oldalán, pontosan ott, ahol a mostani Orvostudományi Egyetem központi épületének a déli szárnya elhelyezkedik; fontos forgalmi útvonal mentén, hiszen a Közúti Vaspálya Társaságnak akkoriban az egész város területén fenntartott öt vonala közül kettő az Üllői úton át vezetett. Jókai szerint — olvashatjuk egy 1867-ben megjelent „Magyarország képekben" című kiadványban — az Üllői útnál most egy olyan városrész kezdődik, „amely alig egy évtized alatt emelkedett első rangú jelentőségre ..." Feltehetően az író szavai a köz vélekedését juttatták kifejezésre s azt az új bölcsőde építtetői is magukénak vallották. A létesítmény — mint a kép is mutatja — földszintes, olyasfajta, mint egy jómódú vidéki család otthona; a hetvenes évekből keltezett írások szerint nagyon barátságos hatást keltett. Összköltsége, Rozsay Józsefnek a főváros jótékonysággal foglalkozó intézményeit tárgyaló, néhány évvel később megjelent tanulmánya szerint 40 870 forint volt. Ez nagyjából annyi, mint akkoriban egy kisebb városi bérház forgalmi ára. Az ünnepélyes felszentelést a hercegprímás 1869 januárjában végezte s néhány nappal később, február i-én megnyíltak Pest akkor legmodernebb gyermekvédelmi házának kapui. Az épület súlypontját két nagyobb terem képezte, amelyekben a kicsinyeket helyezték el. Az elsőből nyílott a fürdőszoba és a gondozónők lakrésze. Tanácsterem is volt ezen a szinten, ami az egyesületi élet céljait szolgálta; s ugyanitt több szekrény sorakozott, a gyerekruhák megőrzésére és tárolására. A falak között kapott helyet egy törpe kápolna is; az alagsorban konyha, kamra, személyzeti étkező, mosókonyha és tüzelőraktár épült. Az építők a tervek elkészítésénél nyilván figyelembe vették a bölcsődék úttörőinek franciaországi elképzeléseit, valamint a bécsiekét is, ahol 1867-ben a Haupt Verein gondozásában már hét csecsemőotthon állott fenn. A munka gyakorlati irányítását egy igazgató és egy pénztáros vezette az egylet elnökségének felügyelete mellett. A hölgytagok, amint ezt már az alapításra vonatkozó felszólítás is leszögezte, csak a napi teendők beosztását, irányítását és főként ellenőrzését végezték; a gyermekek tényleges gondozása az alkalmazottakra maradt. Ezek, a hazánkban legelső gondozónőknek tekinthető személyek a gyermekek tisztántartása, etetése, hordozása, megnyugtatása és elaltatása mellett a főzést, mosást és a helyiségek takarítását is ellátták. Először — 1852-ben — két alkalmazottat fogadtak fel, s ez elég is lehetett a mindössze néhány gyermek ellátására. 1855-ben már egy főápolónőről s mellette két „cselédről" emlékezik meg az egylet egyik emlékirata. (Ezzel kapcsolatban tudnunk kell, hogy a hivatások évkönyve 1861-ben az országban található 27 000 ápolónőt is a „cselédek" rovatba sorolta s onnan csak a XX. század elején kerültek át ennek az évkönyvsorozatnak „orvosi hivatás" című rovatába. Az 1857. esztendő újabb változást hozott a gondozás személyi viszonyaiban. A gyermekgondozó ugyanis ekkor a Terézvárosi templom melletti irgalmas nővé-40