Budapest, 1969. (7. évfolyam)

8. szám augusztus - Dr. Gábori Miklós: Az első ember nyomai

Mozaik a főváros múltjából A budai királyi zene- és énekkar sorsa Mohács után A zenetörténészek jóvoltából ma már hosszú névsorát ismerjük azoknak a zeneszerzőknek, orgonistáknak, lantosoknak, kürtösöknek és énekeseknek, akik a középkori budai udvarban alkottak, muzsikáltak. De számos olyan zeneműnek kottájáról is lefújták a port, amelyet a XV —XVI. század nagy zeneköltői — Stokem János, Finck Henrik, Stoltzer Tamás, Adrién Wilaert, — a hajdani budai zenekar vezetői, részben Magyarországon komponáltak meg. Ám mi lett a budai királyi zene- és énekkar sorsa Mohács, II. Lajos király eleste, Buda első török kézre jutása után ? Erre a kérdésre adott most feleletet a grazi Othmar Wessely zenetörténész. A nagy nemzetközi hírű komponisták közül Finck Henrik, II. Ulászló és Lajos udvari karnagya, akinek őserejét a zenetörténet Handeléhez hasonlítja, Jagelló Zsigmond lengyel királynak. Ulászló öccsének krakkói udvarába költözött. Ott a későgótikus lengyel zeneművészet „atyja" lett. Stoltzer, a könnyed burgundi stílus mestere, még a mohácsi vész előtt, talán Budán halt meg. Egyesek szerint a Dunába veszett. Adrién Wilaertet, II. Lajos kedvelt lantművészét, a kor legnagyobb zeneszerzőinek egyikét, 1526-ban Andrea Gritti dózse a velencei Szent Márk székesegyház karnagyának tette meg; Wilaert lett a velencei ún. németalföldi zenei irányzat megteremtője. Wessely munkája most a budai Hofkapelle „kisebb isteneinek" sorsára is fényt derít. A mohácsi csatában a török, úgy látszik, II. Lajos királlyal együtt pusztítja el a királyi énekesek — Albert mester, Henkel János, Balázs, János, Pál, István, Nagy Máté, Gyöngyösi Tamás — közül a két utóbbit. A királyné - Habsburg Mária -énekkarának tagjai közül, a csatavesztés hírére, a királynéval menekül Pozsonyba, majd Bécsbe a kilenc éves szoprán: Johann Zanger (1517 — 1587). Őt a királyné maga mellé, saját hintójába emeli. Ebben a menekülésben — „in der fluht von Hungern" — vesz részt Hans Selbherr énekes, Gregor Liebhart basszista és két alt-énekes: Sigmund Pfandl mester, királynéi káplán és Georg Puechl. Velük tart Bastian Mulner is, az elesett király egyik dobosa. A budai menekülteket a magyar királyné bátyja, I. Ferdinánd király fogadja fel a bécsi Hofkapelle kórusába; további munkásságuknak már Ausztria a színhelye. Ki volt Bánk bán, Melinda és Tiborc? Az irodalom s a történelem — a goethei Dichtung und Wahrheit — néha külön utakon jár. így például tudjuk, hogy Dobó Katica (akinek ma iskola is viseli nevét) sohasem élt, viszont kevesen tudják, hogy Petőfi Pató Pál úrja eleven személy, egy 1855-ben Magyarszőlgyénben eltemetett alszolgabiró volt. De kik voltak például Katona József Bánk bánjának történelmi alakjai? Bánkot Benedek macsái bánnal tekintik egy személynek. Felesége — a valóságban — nem Melinda volt, hanem a szépségéről híres Tota asszony, aki Spanyolországból, Imre király feleségének, Aragóniai Konstanciának kíséretében került Magyarországra. (Tota nénikéje volt annak a spanyol Simon ispánnak, aki utóbb, 1241 — 42-ben, maroknyi íjászával Esztergomot megvédte a tatártól.) Katona Tiborcának is megvan a maga történelmi előképe! A Budapest múltjára vonatkozó okleveles emlékekből derül ki, hogy Tiburtius comes, vagyis Tiborc ispán, Imre és II. Endre király udvari embere, 1.198 —1213 között Fejér-, Szolnok-, Bodrog-, Mosony-megye főispánja volt, közben 1206-ban a királyné udvarbírája. 1211-ben részt vett Endre király holicsi hadjáratában. Mivel azonban ugyanő 1222-ben, mint Pozsony megye főispánja szerepel, nyilvánvaló, hogy neki — a Gertrúd királyné elleni merénylet miatt — ugyanúgy nem görbült meg a haja szála, mint ahogyan Benedek-Bánk macsói bánt sem érte büntetés. Tiborc ispánhoz fővárosunknak egy építészettörténeti emléke is fűződik; 1205 és 1207 között ő alapítja meg a (Margit-) szigeten azt a Szent Mihály kolostort, amelynek rekonstruált kápolnája máig áll, a Nagyszálló közelében. Egy egykorú feljegyzés egyébkent — a Gertrúd királyné ellen elkövetett gyilkos merénylettel kapcsolatban — megemlíti, hogy akkor a kis királyfinak, — a későbbi IV. Bélának — élete is veszélyben forgott s kár érte a királyi levéltárat is. így meglehet, hogy ez a merénylet nem a pilisi erdőn, hanem az esztergomi királyi palotában ment végbe. Régészeti leletek sorsa az előidőkben Tudjuk, hogy a történet zivatarai ötvöskincseinknek, textilremekeinknek zömét külföldre sodorták. így került Prágába az ún. Szent István kard, Bécsbe a három tucatnyi nagyszentmiklósi aranyedény, New Yorkba Nagy Lajos anyjának ezüst házioltára, Konstantinápolyba pedig — ezer más kincs mellett — a Mátyás-templom kandelláberei. Corvináinknak elkótyavetyélését már a Mohács előtti időkben megkezdték. Ám nemcsak az ellenség, a tudatlanság is segített e pusztításban. Pedig már az Árpádok korában is volt egyfajta műemlék- és mükincsvédelem! Ugyanis 1210 körül felróják, hogy a Kupa faluból való Árvád és két fia, Csika és Monos „kincset találtak, de nem jelentették, s ezzel meglopták a királyt". A föld kincse — akár régészeti lelet, akár bányakincs — uralkodói monopólium! E jámbor kincsásókat Nagyváradon tüzesvas-próbának vetették alá. Utóbb azonban műtárgyak tolvajai, rongálói több sikerrel kerülték el az istenítéleteket! Az 1770-es években Széless György történetíró emlékiratban figyelmezteti az esztergomi prímás-érseket: I. István király megkeresztelése helyét, az ottani Szt. István vértanú-kápolna romját az érsekség zöldségesveremnek, kocsiszínnek használja. (Utóbb, az esztergomi bazilika építésekor e romnak még alapfalait is eltüntették.) Ma így megy tönkre, szemünk láttára hazánk s Európa egyik nevezetes technikatörténeti emléke: a budai Béla király úti Városkút. Ezt a kútházat, melynek vize — a közlekedőedények törvénye alapján — a budai várat látta el hegyi forrásvízzel, még az 1460 — 70-es években emelték. De „több is veszett Mohácsnál"! 1868-ban a sárosmegyei Vörösvágás opálbányájában egy r6 tyúktojásnyi tömegű opáldarabot találtak. Bécsbe küldték. Ott a Császári Ásványgyűjtemény megállapította: értéke két millió aranyforint. (Az opált elfelejtették 1868 után Magyarországnak, majd 1920 után Csehszlovákiának visszaküldeni!) Régi leleteink sorsára — s az emberi ostobaságra — legjellemzőbb egy 1808-ban kelt levél. Papp Mihály kasznár Bélapátfalván kétezer régi ezüstpénzt talált. Egy érmet mellékelve leveléhez, arra kéri a bélapátfalvi apátot: mivel ezek a pénzek régiek, engedje meg, hogy felesége kanalakat öntessen azokból. Két „ezüst-kalán" éppen futná belőlük! Z. L. A lóvasút első terve Száz éve még gyerekcipőkben jártak a főváros közlekedésfejlesztési tervei. Széchenyi István fia, Ödön, a későbbi tűzoltó, majd török basa volt az első, aki Buda és Pest között gőzkomp megindításának engedélyezését kérte. Ugyancsak ő nyújtott be kérést Buda város tanácsához, 1867 januárjában a város bármely irányában vezethető „lóvasúti vaspályának" megépítésére. Erre negyven évi elsőbbségi engedélyt is kért. E tervnél azonban már vetélytársai akadtak Balázsy Antal budai ügyvéd és Herzberg s Tottis vállalkozók személyében, akik a Lánchídtól Óbudáig s ezzel kapcsolatban egy elágazással a Zugligetig terjedő lóvasúti vaspályára szintén negyven évre szóló engedélyt kértek. Ugyanakkor a pesti közúti vaspályatársaság is benyújtotta ilyen folyamodását a pesti „indóház"-tól a Lánchídon és Alagúton át a déli vasúttársaság budai indóházáig, a mai korszerű Déli pályaudvar helyéig, majd a Zugligetbe a Laszkovszky majorhoz, amely a mai Szarvas úton volt, ahol Buda 1849-i ostroma idején Görgeynek volt a főhadiszállása. Buda szépsége A négyszáz év előtti Budáról élénk színekkel ad érdekes útirajzot Evlia Cselebi török utazó. Ő írja: „Amikor Szulejmán 1541-ben harmadszorra foglalja el Budát, a törökké lett Budint — itt oly szép és díszes házak vannak, aminők csak a mesékben léteznek. Minden háznak erkélye és ablaka kristályhoz hasonló üveggel díszes. A házak tetejét kékes ón, sárgaréz, vörösréz vagy deszkaelemek borítják. A különféle művészi képek és különös festmények a házak falán és kapujában a vár elfoglalása után száz évre is láthatók voltak. Nagyszerű kertek pompáztak a város körül. A vár nyugati oldala alatt elterülő csodaszép kerten kívül a Veli bég fürdője (a mai Császárfürdő és Malomtó) környéke volt bámulatra méltó. Színgazdag rózsakertek, tulipánrétek, a mai Rózsadombra felfutó szőlőskertek és közöttük rózsaligetek pompáztak ott. A város kövezett s már akkor seperték, ami a törökök előtt elképzelhetetlen tisztaságot jelentett." Ez a káprázatos, Mátyás király korabeli ragyogás a török uralom alatt teljesen elenyészett. A magyar lakosság nagy része elmenekült és helyére bosnyákok kerültek, akik a megszálló törökökkel együtt még a tisztasággal sem törődtek. Ráadásul Buda kilencszeres ostroma a szép múlt minden maradványát is elpusztította. Az első forradalom Budán A XV. század elején, Zsigmond uralkodása alatt, a város lakossága, amelynek többsége iparos és kereskedő volt — a vagyonos osztály helyébe a céhek uralmát akarta léptetni, ahogy az Németország több városában akkor megtörtént. Zsigmond nagy eréllyel leverte a városi forradalmat, de megbocsátott Buda polgárságának, mert 1405-ben képviseletet is adott neki az országgyűlésben. Buda, mint Buda s nem mint Pestújhegyi vár, akkor indul tulajdonképpen virágzásnak és lesz az ország központja. Közvetlenül a tárnokmester alá tartozott s így többször volt alkalma a pénzszűkében levő királynak kedvében járni, aki viszont rangot adott Budának. Pest is így jutott az önállósághoz. A budaiak egy ízben megcsökönyödtek s nem adtak egy nagyösszegű „kölcsönt", soha nem látómra, a királynak. A pestiek ezt megneszelték, sietve összegyűjtötték a pénzt s ajándékképpen ajánlották fel a haragvó királynak. Fel is derült azonnal az arca és készült is már a kiváltságlevél Pest városi rangjáról. Az utolsó budai basa A hetvenéves, vitéz Abdurrahman Arnaud (becenevén Abdi) halált megvetően védte a török Budát a keresztény sereg ostroma ellen. A Bécsikapu tér környéke még török kézen volt, de Croy herceg tábornagy csapatai heves támadással már megingatták a vár védőit. Abdi készenlétben álló segélyseregét a mai Hess András téren gyűjtötte össze, hogy a megszorultak segítségére mehessen. Ő maga kivont karddal elöl ment kíséretével, de ekkor már a Zsidó utcán (ma Táncsics utca) és Fortuna utcán a Bécsi kapun betört felmentő sereg a megfutamodott törököket üldözte. A visszarohanó törökök Abdi seregét is hátrálni kényszerítették, csak Abdi ment előre csekély számú kísérővel, hősies bátorsággal hadakozva. így esett el 1686. szeptember 2-án délután. Halálának helyét harminc éve a mai Levéltár előtti bástyán jelölték meg szép emlékkővel, amely összetörve hever a szégyenletes állapotban levő bástyarészen, ahová a Bécsi kapuról az idegenek is besétálhatnak — riadt csodálkozással szemlélve e pusztulást. Aggházy Kamii, a Hadtörténelmi Múzeum első igazgatójának megállapítása szerint azonban aligha eshetett el itt az utolsó budai basa, mert nem juthatott ilyen messzire a beözönlő keresztény hadak miatt. Vagy a Fortuna utca, vagy a mai Táncsics utca déli részéhez fűződik ez az emléke. A győztes császáriak a holttestét sem keresték meg s így a sírja is ismeretlen, akárcsak a többi négyezer töröké, sőt az ostrom alatt hősi halált halt keresztényeké, köztük számos magasrangú tiszté is, mert csak némelyeket temettek el a budai templomok kriptáiban. R. R. S. 39