Budapest, 1969. (7. évfolyam)

7. szám július - Zolnay László: A földtani múlt

lását lassan a szél, a víz, az időjárás veszi át. A dél felé vezető ősfolyamok egyik ága a Budai-hegyvidék nyugati oldalán zúdult alá. Kavicshordalékait ma is megtaláljuk az utóbb felemelkedett János-hegy nyugati oldalán, a Szabadság-hegy tetején. A nagy kéregmozgások felszínre juttatják a földkéreg mélyebb részeiből feltörő hévvizeket is. Ezeknek a hévvizeknek ekkor geológiai, domborzat-formáló jelentőségük van: kialakítják mai hegyeink barlangjainak nagy részét is. Utóbb még nagyobb a szerepük: a télen is nyitott víztükrű hévvizek melege csalja ide a zord éghajlat ősállatait. Elfolyó vizeik pedig — a római kortól az újkorig — télen is működő malmokat hajtanak. Melléjük települnek a középkor kórházai, az ispotályok is. Az egymillió esztendős Ős-Duna A pliocén kornak — tájunkat máig meghatározó — nagy földtörténeti eseménye az Ős-Duna megjelenése. Ez még nem a mi Dunánk, nem is az ókori ember Isztere. Az ősfolyó a hajdan magas fekvésű Kisalföld s az akkor alacsony Pilis —Börzsöny dombvidékét elhagyva, Váctól sok ágra szakadozott. Útjai, ágai beltengerek, tavak, mocsarak között vezettek. Irdatlan tömegekben hordta a folyami homokot és kavicsot. S ezzel az ún. felső pliocén korszak végével — a földtani harmadkornak mintegy 60 -70 millió évet átkaroló óriási szakasza zárul le. Az ezt követő negyedkort a földtan tudománya két nagy periódusra osztja: a jégkorszakra (helyesebben jégkorszakokra), a pleisztocén korra — és földünk jelenkorára: az alig tízezer esztendős holocén korra. Ez utóbbiban élünk . . . Jégkorszakok A harmadkor végéig a mainál jóval melegebb volt tájunk éghajlata. A korszak vége felé azonban az időjárás, kozmikus jelenségek hatására, egyre zordabbá vált. Ez végül is a mintegy egymillió évre taksált jégkorszakba, a pleisztocén földtörténeti korba torkollt. Az egymillió esztendős jégkorszakban azonban az egyes eljegesedési, lehűlési szakaszokat sok ezer, sőt, sok tízezer esztendős enyhébb időjárású felmelegedések (interstadiális vagy interglaciális) időszakok szakították meg. A jégkorszakokban Észak-Amerika, Észak- és Kelet-Európa északi zónáit több száz méter vastag jégtakaró lepte el. Az ekkor már kiemelkedett Kárpát-medencét az észak felöl előrenyomuló jég nem borította el; de a szomszédos Alpokban és a Tátrában nagyobb firn-területek, gleccserek képződtek. Az átlaghőmérséklet tájunkon átlag a fagypont feletti 3 — 5 fokra becsülhető. A hideg szelek ekkoriban temérdek port szállítottak fűvel borított, tundrákhoz hasonlító területeinkre. Ezekből a jégkori portömegekből keletkezett az ősnövényzetre i-től 50 méteres vastagságig felrakódó hazai lösz. Góczán László növénytan tudós kimutatta, hogy az eljegesedés idején nálunk, e részben löszös tájon, szélsőséges szárazföldi hideg és sztyeppe uralkodott. Ez a löszpuszta tehát nem volt teljesen fátlan. Az ősvirágpor elemzés, a pollen-analízis kimutatta, hogy alföldünkön az eljegesedés idején cirbolya-, vörös- és törpefenyő állományok éltek. (A jégkorok végeztével a cirbolyafenyő tűnik el leghamarabb, helyébe az erdei fenyő és a nyír lépett.) A jégkorszak porviharai által idehordott lösznek a felszín alakításában is lényeges szerepe volt: feltöltötte a régi domborzat egyenetlenségeit. A jégkorszakok közötti felmelegedési időszakok hatalmas olvadásvizeket zúdítottak a mai Magyarország területére, s a jégkorszakok végére későbbi vízrendszerünk nyomvonalait is kijelölték. A mai nagybudapesti táj az utolsó jégkorszak végén A Duna fő ága akkor a mainál jóval alacsonyabb budai Várhegy szintjén hömpölygött dél felé. Maga a Várhegy még összefüggött a Nap- és Gellértheggyel; Buda „főfolyójának", az Ördögároknak a völgye még nem alakult ki. A mai Duna-parton felfakadó héwizek még a Várhegy akkor Duna szinti — magasságában bugyogtak fel. Gőzölgő forrásaik oldották ki a várbarlangokat a Várhegyet fedő édesvízi, 6 — 8 méter vastag mészkő-paplanból. A jégkorszakok közötti felmelegedési időszakok során, majd az utolsó jégkorszaknak — mintegy tízezer esztendő előtti — végén a Duna mind mélyebbre vágta magát, a jobb part hegyei pedig (Gellérthegy, Vár-hegy, Nap-hegy, Sas-hegy stb.) magasabbra emelkedtek. Az Ördögárok, amely korábban a mai Budakeszi út —Moszkva tér tengelyében vezetett lefelé, a Hárs-hegyet a János-heggyel összekötő hegynyereg (Ságvári liget környéke) erős megemelkedése következtében a Hárs-hegy keleti oldalára szorult, majd (délebbre) kettévágta a korábban egységes Vár- és Nap-hegyet. A Nagyhársheggyel együtt felemelkedett a mai Ságvári liget egész környéke. A hegy csúcsához közel, a Báthori barlangban — a főváros legmagasabban fekvő barlangjában — a gömbfülkék a mainál sokkal mélyebb szinten lezajlott hévvizes tevékenységről vallanak. A pesti bal part, Buda állandó emelkedésével ellentétben, lesüllyedt, és — az Ős-Duna emlékeként — a középkorig hatalmas fattyúágak, mocsaras árterületek övezték. A mai balpartot az Újpesttől a Baross térig s onnan a Csepel-sziget északi végéig terjedő Duna-ágak alacsony szigetcsoporttá tették. A jégkorszakok egymillió esztendős periódusának derekán, a felmelegedési időszakokban — e jégkori viharszünetekben — mind tömegesebben jelentek meg a szárazföldek fejlettebb állatai, az emlősök. Méreteinél fogva is a növényevő, gigászi termetű mammuté az elsőbbség, noha itteni maradványait csak az utolsó jégkorszak rétegeiben találták meg. Magassága 2,5—4,5 méter volt. A hideg ellen félméter hosszú szőrzete és zsírpúpja védte. Időrendben korábbi rétegekből került elő az őselefánt maradványa, míg az elefánt jellegű masztodon-félék egyik fajának jégkori ittlétét a pestlőrinci kavicsbánya egy masztodon fogmaradványa is bizonyitja. Teve, strucc, iramszarvas, ős-szarvas, barlangi medve, gyapjas orrszarvú egészítette ki a tarka faunát, amely még megérte az utolsó jégkorszak olvadásvizeinek lezúdulását, majd átadta helyét, a barlangot, egy új, hódító lénynek . . . A Föld kora DARÁZS ENDRE versei Az ős emlősöket osonva követi a jégkorszak derekának egyik — mintegy félmillió esztendő előtti — felmelegedési korszakában egy másfajta ragadozó emlős: a vértesszöllősi ősember. A földtörténet nagy periódusai noha ma is tartanak — az utolsó jégkorszakkal, mintegy száz évszázaddal ezelőtt, látszólag lezárultak. A helyi világtörténet, e nagy színjáték kulisszái elkészültek. A függöny felgördülhet: játékát — amely geológiából históriává teszi a tájat s a világot — megkezdheti az ember! évmilliókban: Földtörténeti újkor Jelenkor (holocén)* Negyedkor Jégkorszakok (pleisztocén)** 1 Pliocén 12 Harmadkor Miocén 23 Oligocén 35 Eocén 55 Paleocén 70 Földtörténeti közép-Kréta (ősemlősök megjelenése, kor (Mezozoikum) a mai növényvilág kialakulása, 135 őshüllők kipusztulása) Jura (a legősibb emlősök megjelenése) 180 Triász (őshüllők, sárkánygyíkok, ősteknösök) 220 Földtörténeti ókor Perm (első őshüllők) 270 Karbon v. Kőszén-időszak (pecsétfák, pikkelyfák, zsurlók) 350 Devon (ős csontos halak, ős kétéltűek, 400 őaltüdős halak, kezdetleges növények, Szilur ösharasztok) 500 Kambrium (egysejtű algák) 600 Földtörténeti őskor Prekambrium vagy algonkium 600 millió év(kovasavas egysejtűek, gyürűsférgek, nél régebben őskorallok) * A holocen a legutolsó jégkorszak utáni tízezer é\ ** A jégkorszakok (pleisztocén) — amelynek tartama mintegy egymillió évre becsülhető — az ember megjelenésének kora (Tasnádi Kubacska András nyomán 1 Nagyvárosi altató Kékzubbonyos bakter int a zászlajával: Libben az alkonyat S feljö az éjszaka a hegyek mélyéből: Alagútból vonat. Már belőle nézünk alá városunkra: A Gellérthegy tömbje Fordul, elmosódik s ismerős utcácskák Kuszálódnak össze Káprázatainkban. Ezekben valóság Már semmi, csak álom S erőkre serkentő, túl az ifjúságon S innét a halálon. Ferencvárosi legenda A vasturulról lerepült, Hogy megfullassza gondjait S mégis távolodott a víz És mind kicsinyebb lett a híd. Integetett karjaival, Hogy nem, nem, tovább nem repül! De hátára vette az ég S ő ringott tehetetlenül. 39