Budapest, 1969. (7. évfolyam)
7. szám július - Zolnay László: A földtani múlt
A harmadkorban az erőteljesen lepusztult Budai-szigethegység nyugati pereme újra megsüllyed. A sülylyedésckben, tóvá szűkülő mélyedésekben édesvizek gyűlnek meg, melyekben a meleg éghajlat hatására dús mocsári növényzet burjánzik. A mélységben elszenesedő növényi maradványokból keletkeztek a pilisvörösvári, pilisszentiváni, nagykovácsi, távolabb a dorogi, oroszlányi, tatabányai medencék széntelepei. Rétegeik mélysége: a hajdani tengeröblök, tavak megsüllyedésének léptéke. Ebben az időszakban a Budai-hegység szigetként állt ki a tengerből. Hozrozata is. A vajúdó föld Visegrád és a Börzsöny táján hatalmas vulkánokon át lávázza szét magját. S amíg a visegrádi —börzsönyi tűzhányók környező tájaikra ömlesztik a lávát, vulkáni hamujuk, tufájuk mintegy negyven kilométeres körzetre — így a mai egész Nagy-Budapest területére is — szétterül. Budakeszin, a Zugligetben, Budaörsön — a mészkövek között — a geológus mindenütt megtalálja azokat a legömbölyített andezit kőzetdarabokat, amelyek közeli vulkánokból repültek ide. Másutt több centiméter vastag vulkáni tufarétegek bekori embereknek kedvelt fagyálló építőköve lett, úgy a hárs-hegyi homokkő főképpen a gótikus szobrászatnak vált könnyen faragható épületplasztikai nyersanyagává. Az oligocén tenger zárt öbleiben tavak, belvizek keletkeznek. Agyagos, iszapos rétegeiket itt-ott a közelben működő tűzhányók andezittufa sávjai csíkozzák. Ennek a korszaknak tengeréből rakódott le a Budai-hegység kiemelkedő részeit szegélyező kiscelli agyag rétege. Belőle nyerte és nyeri nyersanyagát, a rómaiak korától máig, a téglaégetés. A Hármashatár-hegy keleti lejtőin ma is Édesvizűvé válik a sóstenger A miocén kor itteni Tortona-tengere mintegy 15—4 millió esztendeje rakta le Budától délre, a Tétényi fennsíkon, a bal parti Kőbányán a 6 — 8 méter, Sóskúton a 30 méter vastag mészkövet. Ez temérdek ostreahéjat tartalmaz. Állaga meszet kiválasztó algák mész-iszapjából keletkezett. A Tortona-tenger üledékképződése időszakában kezdődik meg az őstengernek dél és kelet felé való lassú elhúzódása; a szárazulat mindinkább emelkedik. Nálunk még tart a tengerek uralma: Magyarország A zugligeti Tündérszikla dolomitröge zátartozott az akkor még vele egyszintű Pesti síkság is. Ennek a földtörténeti korszaknak — az eocén időszaknak — a végén is szüntelen mozgásban volt a földkéreg. így azután a János-hegyre, Szabadság-hegyre, Sashegyre, a budai Várhegyi e, a Hármashatár-hegyre, melyek korábban már szigetek voltak, ismétlődő évmilliós lesüllyedések során újabb s újabb tengerfenéki mészkőrétegek települtek. Ez a földtörténeti időszak hagyta vissza tájunk kövületeiben a gyökérlábú egysejtűek, illetve az e rendhez tartozó Nummulinák milliárdjait. Ezeknek az egysejtűeknek vázmaradványai néha elérik a több centiméteres átmérőt is. Latin — nummus — nevüket onnan kapták, hogy korong alakú kövületeik régi pénzekre emlékeztetnek. Országszerte sok ilyen kövületet találnak; a népnyelv Szent László pénzének nevezi ezeket. Vulkánok Buda határán Ugyanerre a korszakra esik a földtörténet egyik látványos eseménysoszélnek hajdani tűzhányóink működéséről. A hárshegyi homokkő és a kiscelli agyag A következő földtörténeti korszakot, az alig 35 — 23 millió év előtti oligocént tájunkon ismét a szárazulatok erőteljesebb kiemelkedése, majd kőzetanyagának töredezése, s azután — ki tudja hányadszor már! — újabb víz alá merülése jellemzi. Képzeletünk, ha 200 millió esztendő keretébe ágyazzuk is fővárosunk földtörténetét, szinte nyomon sem követheti a földmozgások állandó játékát. Az újabb alámerülések során az újra hódító tenger Budakeszi, Hárshegy és a Vadaskert vonalán vastag homokot rak le azokra a csúcsokra, amelyek már nem egyszer kiemelkedő szigetei voltak az őstengernek. így keletkezik a híres — kavicsos homokból kovával, szénsavas mésszel cementált — hárs-hegyi homokkő. Amint évmilliókkal később az ősvilági élet emlékét őrző budai, sóskúti mészkő a rómaiaknak s a középbányásszák a kiscelli agyagot; tehát azt is mondhatnánk, hogy az oligocén kor ajándékából épült fel a modern Budapest. Ugyanezek a kiscelli agyagrétegek a megsüllyedt pesti oldalon 150 — 250 méter mélységben és 300—350 méter vastagságban jelentkeznek. A kőzettan búvárai szerint ez az értékes tégla-nyersanyag egy 100 — 200 méternél nem mélyebb tenger üledéke. Az oligocén végén s az azt követő miocén kor elején a Budai-hegység, az akkor még vele egyszintű Pesti síksággal együtt, erőteljesen megemelkedik. A tenger fokozatosan elsekélyesedik, a Budai-hegységet már csak dél —délkelet felől szegélyezi; s a mindinkább süllyedő Alföld felé húzódik vissza. (A Dunának még híre-hamva sincs.) Pest keleti határában, Cinkota—Fót vonalán húzódik a tengerpart. A közeli vulkáni tevékenység még igen élénk. A már említett s a Pesttől északra — máig ismeretlen helyen — fekvő tűzhányók hatalmas andezittömböket bombáznak Mogyoród, Fót, Cinkota környékére. nagy részét még mindig víz borítja. De ezek a vizek már nem az ún. Földközi-őstengernek a világ-óceánnal összefüggő sós vizei. A magyarországi tenger-részek Románián át a dél-oroszországi Szarmata-síkság beltengeréhez kapcsolódnak. A vizek sótartalma egyre csökken. A miocén és a pliocén korban a kihalt kacsacsőrű emlősök mellett a ma is élő erszényes emlősök és a méhlepényes emlősök (így az ember távolabbi elődei is) megjelennek. A hatalmas kéregmozgások emelkedései a következő pliocén korban lassan Pannon-beltengerré szigetelik a magyarországi őstenger immár édes vizű tórendszerét. Elkövetkezik az idő, amikor szigetek, szárazulatok közé szűkül a beltenger. A tűzhányók tevékenysége lelassul. Mind erősebb a hegyekről lefutó csapadékvizek mállasztó hatása, a mélyebb részek, tavak hordalékkal való feltöltődése. A pesti part mai rétegei erről a temérdek homok- és kavicshordalékról tanúskodnak. A Budai-szigethegység felszínének, arculatának forrná-38 Édesvizi mészkőszikla a Vár keleti oldalán