Budapest, 1969. (7. évfolyam)
7. szám július - Sulyok Katalin: Ápolónőhiány
tói (ekkor volt a középkáderek fizetésrendezése) elsősorban az egészségügy területén helyezkednek el, rendszerint könnyebb, egy műszakos munkahelyen: bölcsődében, rendelőintézetekben; vagy körzeti ápolónőként, üzemi nővérként. Érthető, ha valaki a legmegfelelőbb, az igényeit legjobban kielégítő munkahelyet keresi. De a kórháznak minden egyes felmondás tovább növeli munkaerőgondját. Kénytelenek elengedni a nővért, ha menni akar, — visszatartani törvénytelen eljárás lenne. Meg azt is tudják, hogy nem képesek olyan munka- és életkörülményeket biztosítani, ami az ápolónőt mégis maradásra késztetné. Fizetésüket évente-kétévenként 50 — 80, maximum 100 forinttal tudják emelni. De ezt se mindenütt, sőt, olyan kórház is van, amelyikben még az elrendelt túlóráért, vagy helyettesítésért sem tudnak fizetni. (Többek között az a gyermekkórház is, ahonnan az ápolónők 51 százaléka hiányzik.) Az ápolónők nagy része egyedülálló, s albérletben él. Ha a kórházak nővérotthonukban el tudnák őket helyezni, ez sokat segítene. Némely kórháznak van is nővérotthona (szükségmegoldásként emeletes ágyakkal; vagy modern, szállodai szinten berendezett kétágyas szobákkal), de a férőhely olyan csekély, hogy a jelentkezők egynegyedét se tudják elhelyezni. Családi nehézségek Budapesten tíz ápolónő közül kettő férjnél van, öt lány, három elvált. A válások száma igen magas az ápolónőknél . . . Amikor egy ápolónő férjhez megy, többnyire kilép a kórházból. Ha nem akar kilépni — szereti munkahelyét és hivatását —, számolnia kell azzal, hogy házassága megsínyli. Mert rendszertelen a beosztásuk; a vasárnapi szolgálatok, a gyakori éjszakázások nem kedveznek a házastársi kapcsolatnak. A férjnek túl sok a szabadideje ... A másik gyakori válóok: az ápolónő a kórházból mindig fáradtan megy haza. S a fáradt ember ideges, ingerlékeny, kevésbé tud alkalmazkodni. . . Tegyük fel, hogy az ápolónő férjhez ment, a kórházat sem hagyta ott, férje megértő, házassága harmonikus. Megszületik a gyereke. Hacsak nem szüleivel vagy anyósával él, mindennapos gondja, hogy kire bízza, hová tegye gyerekét, amíg dolgozik, vagy alszik az éjszakai műszak után. Évekig sokan azért hagyták el az. egészségügyi pályát, mert a tanácsi bölcsődék zsúfoltak voltak, oda bejutniuk nem sikerült, ugyanakkor a vállalati vagy üzemi bölcsődék azonnal felvették a gyereket, ha hozzájuk az ápolónő akár segédmunkásnak is, de belépett. Néhány évvel ezelőtt rendelet jelent meg, hogy bölcsődei felvételeknél előnyben kell részesíteni az egészségügyi dolgozók gyermekeit. Azóta a felvétellel nincs is baj. De még ezzel nem oldódott meg minden. A bölcsődék nagy része 6 — 7 órakor nyit. Az ápolónő munkája reggel hatkor kezdődik. A bölcsődéből legkésőbb este hatig el kell vinni a gyereket. De amikor ő délutános, este tízkor végez. Ha férje is épp délutános, akkor fogadnia kell valakit, aki a bölcsődéből elviszi a gyereket és vigyáz rá, míg a szülők hazamennek. Pillanatnyilag a bölcsőde probléma megoldódik: az ápolónők 85 — 95 százaléka igénybe veszi a gyermekgondozási segélyt (gondja majd az óvodai elhelyezésnél kezdődik). A jövedelem Annak tehát, hogy kórházainkban kevés és egyre kevesebb az áplónő, számos oka van. De a kórházi ápolónőkkel, vagy az Egészségügyi Minisztérium és az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének illetékeseivel beszélgetve minden esetben oda jutottunk el, hogy a nővérhiány az ápolónői munka anyagi és erkölcsi megbecsülésének hiányára vezethető vissza. Hogy tulajdonképpen ez a fő és ez az igazi oka vándorlásuknak és végleges kilépésüknek. Mert még napjainkban sem kapják meg — sem államunktól, sem a társadalomtól — azt a megbecsülést, amit nagyon nehéz, sok áldozatot és lemondást követelő, felelősségteljes munkájukért megérdemelnének. Az 1966-os fizetésrendezésig az ápolónők kezdő fizetése 1000 —1050 forint volt. Annyi, mint a képesítés nélkül dolgozó gyári munkásé. Jelenleg kórházaink 1200 —1300 forinttal alkalmazzák a friss okleveles nővért. Az éjszakai pótlékkal, túlórával együtt havi keresete 1350 —1450 forintra megy föl. Most keres annyit, mint az egy műszakban dolgozó betanított gyári munkás, vagy egy adminisztrátor. Sokan mondják: „a fizetésünk azért kevés, mert — akár a pincéreknél, — nálunk is bekalkulálták a borravalót." Borravaló van is, de csak akkor, ha kedves, türelmes, megértő és jókedvű a nővér. De a túlterhelt, fáradt ápolónő nem tud jókedvű, vidám, könnyed lenni. Az erkölcsi megbecsülés A felszabadulás előtt a kórházak nagy részében apácák és a betegápolás szerepében tetszelgő úrihölgyek irányították a munkát. A kórházi hierarchia legalsó fokán pedig az ápolónő állt. Rendszerint csekély műveltségű, csekély képzettségű ember — sokszor még oklevele sem volt —, aki kevés fizetésért napi tizenkét-tizennégy órában elvégezte a kórházban adódó piszkos munkát; kiszól-12