Budapest, 1969. (7. évfolyam)

7. szám július - Sulyok Katalin: Ápolónőhiány

Sulyok Katalin Apolónőhiány ben kettő háromét? Vannak olyan osztályok, ahol hajnali háromkor, vagy fél négykor már felgyújtja a villanyt a nővér és elkezd mosdatni, fürdetni, hogy reggel hétre, amikor a kisvízit kezdődik és reggeli van, elkészüljön. Másutt: délelőtt fél tízkor még osztják a reggelit. Bármennyire igyekeznek is — a betegek megérzik az ápolónőhiányt. Mert a fizikai ellátáson túl, épp azért, mert betegek, a törődést is igényelnék. De a nővéreknek se idejük, se erejük, se kedvük nincs ehhez. Fáradtak és túlterheltek. Ledolgozott óráik száma a legtöbb kórházban eléri a 240 — 250 órát havonta. S nemcsak a havi egy szabad vasárnap, de az egyszerű heti pihenőnap kiadása is gondot okoz a kórháznak. Elvándorlás Egyrészt: a szaporodó egészségügyi intézmények mind több és több nővért foglalkoztatnak; másrészt, az ápolónők nagy része otthagyta, vagy otthagyja a kórházat. 1966-ban kilépett: Az Országos Reuma és Fürdőügyi Intézetből 8,8 % Az Uzsoki utcai kórházból 9,8 % A János kórházból 10,2 % Az István kórházból 12,7 % Az Orvostudományi Egyetemről 14,5 % Az Orvostovábbképző Intézetből 15,1 % Az Egészségügyi Minisztérium felmérése szerint 1958 és 1962 között a fővárosban tízezer középfokú képesítésű egészségügyi dolgozóból hatezer változtatott munkahelyet. Közülük 1300 ápolónő végleg elhagyta az egészségügyet. (Egy ápolónő képzése 20 — 23 ezer forintba kerül). A kilépések főbb okai: kis fizetés, három műszak, túlórázás, családi ok, lakásprobléma. Az egészségügyi pályát végleg elhagyó fiatalok nagy része azóta más területen újabb képesítést szerzett (újabb kiadás az államnak). Gyors és gépírók, műszaki rajzolók, könyvelők lettek, vagy továbbtanultak egyetemeken, főiskolákon. Egy részüket felvették az Orvostudományira. Újabb felmérések szerint az előző évekénél még nagyobb fokú az ápolónők kilépése a kórházakból. Annál is inkább, mert a Munka Törvénykönyve mindenkinek biztosítja a szabad munkahelyváltoztatást. De 1966-