Budapest, 1969. (7. évfolyam)

5. szám május - Fábry Zoltán: „Pesten jártam iskolába, kukk ...”

Fábry Zoltán veszteségek pótlására néhányunkat visszatáviratoznak. Én azonban még a három hónap leteltével sem kerültem vissza a frontra. Megbetegedtem: a kezdődő tbc, szép néven mint „tüdőcsúcshurut" ekkor lépett az életembe. Tiszti szanatóriumba kerültem. Későn, mert az összeomlás, majd az őszirózsás forradalom nemsokára pontot tett az idillikus kúra után. 1919 elején újra Pesten voltam — most már a régi civilruhában — és a következőkben kilenc hónapig Budapest legszebb, legirigyeltebb helyén, a Margitszigeten laktam. Régi szállásomon — a Luther Otthonban — minden hely foglalt volt, de a Károlyi-kormány ez időben varázsolta át a margitszigeti Kaszinóépületet diákinternátussá — Bölcsész Otthonná. Ez az épület tömpe kis tornyával a szigeti bejárattól balra a sportpálya szomszédságában állt. Ezt azért említem, mert nemrég láttam egy fővárosi térképet, és azon egy kaszinónak megjelölt épület az ellenkező oldalon — az újpestin — áll. A régi kaszinóépület megsemmisült volna a háborúban ? A tágas játéktermek 16—20 ágyas szobákká alakultak át. Az én szobámba néhány premontrei bölcsész-novícius is került, kiket a Norbertinumból kitettek. Az egyetemi menzán étkeztünk, a Tanácsköztársaság megalakulása után azonban az Otthonban — a tágas hallban — szolgálták fel az ételt. „Kommünkosztot" ettünk: gerstlit, borsót, paradicsomlevest és grízes metéltet, de mindezt szmokingos pincér szolgálta fel! Egyszer húshoz is jutottunk. Május elsején a gyerekeké volt a sziget. A gyerekparadicsom egyik tartozéka a sonkás zsemlye volt. Színinövendékek a szobánkban vajazták a zsemlyéket, és hébe-hóba a markunkba is nyomtak egyegy darabot. Az egyetemen nagy tanárváltozások voltak. Ekkor kapott katedrát Babits Mihály is, aki „Az irodalom elmélete" címen tartott előadást. Ott szorongott egész Budapest. A nagy Xl-es tanterem zsúfolásig, ablakpárkányig megtelt, annyira, hogy később már csak indexes igazolással engedték be a hallgatókat. Babits órája előtt Beöthy Zsolt tartotta meg előadását: „Az irodalomtörténet elmélete" címen. Kevesen hallgattuk, az óra vége felé már behallatszott a folyosóról a Babitselőadásra várók türelmetlen zsivaja. Voltak, akik tiszteletlenül még az ajtót is rugdosták, hogy így siettessék az óra végét. Kínos volt amúltnak és jelennek ez a leplezetlen ütközése. A Magyar Tudományos Akadémia a ,,Mindenki újakra készül" sorozatban, az 1918/19-es forradalmak irodalmi szöveggyűjteményének IV. kötetében, 1967-ben adta ki Babits eddig publikálatlan egyetemi előadásának szövegét. A cím alatt ez olvasható: „Fábry Zoltán lejegyzésében". Valami haszna mégis volt ennek a szemeszternek: negyvennyolc év múlva is beért egy filosz-szolgálat. Nyáron a hadviseltek részére újra rendeztek egy pótszemesztert, mely még a kommün bukása után is tartott, de most már zsidóverésekkel és egyéb attrocitásokkal tarkítva. Emlékszem, a nagyszerű magyar nyelvész, Balassa órájára is betörtek az ébredők* és le akarták kergetni a katedráról, de akkor az ajtóban megjelent Beöthy Zsolt, aki finoman rezgő fejjel, de kemény, határozott szavakkal utasította ki a barbárokat. Az antiszemitizmus szennyese az Otthont is elérte. A Szentimrések ultimátumot nyújtottak át: estig ki a zsidókkal! De zsidó társaink megkönnyítették dolgunkat: önként távoztak. Este — már nem tudom miért, talán este lezárták a szigetet? — Buda felől Fábry Zoltán 1917. decemberében csónakon jöttek'szemlét tartani a Szentimrések. Mintha film peregne : az ablakon át a Margithíd finoman ívelő sziluettjét látom, és egyszerre csak — végeláthatatlanul — lovasok kocognak át rajta. Ha jól emlékszem, még köd is volt, ez még valószínűtlenebbé tette az egészet: a román hadsereg egyik lovasosztaga vonult át Budára. Ez okkupációból aztán mi is kaptunk egy kis ízelítőt. A hallba román katonákat szállásoltak be, ha közülünk valaki esti sötétedéskor jött haza, azt az őrszem csak cigaretta-sáp fejében engedte be. A Bölcsész Otthon fejezetet — és vele az én pesti Kapitólamat — lassan le kell zárnunk. A nagy termek idővel kiürültek, az egyetem megnyitását várva, már csak mi, utódállambeli diákok voltunk a lakói. Fűtésről persze szó sem lehetett, a kisebb emeleti szobákba húzódtunk, néha egész nap ágyban maradtunk, hogy meleget is érezzünk. Amikor novemberben sem nyílt meg az egyetem, vonatra ültem és hazajöttem Stószra. Már az alapvizsga napja is ki volt tűzve 1920 januárjára, de ezt a vizsgát sose tettem le: egész életre — abszolutóriumot nem kapott — örök diák maradtam. A betegség lehorgonyzott Stószra, a fenyvesek gyógyító ózonjába. A fekvőszék foglya lettem éveken át, és így lettem nemcsak a „stószi remete", de író is, magyar író, magyar író a periférián, e cím és jelleg minden ismérvével és elkötelezettségével. * Az Ébredő Magyarok Egyesülete, a legszélsőségesebb ellenforradalmi szervezetek egyike. 17