Budapest, 1968. (6. évfolyam)

2. szám február - Somlyó György: Séta Somlyó Zoltán Budapestjén

Somlyó György Séta Somlyó Zoltán Budapestjén A húsz éves fiú, aki egykor voltam, versben kereste néhány évvel azelőtt oly fiatalon elvesztett apjának nyomát, azokon az utcákon, ahol utolsó éveiben együtt jártak, a harmincas évek közepének Lágymányosán: Apám nyomában Elátkozottsága ködös magányán csak ült sötéten és rejtelmesen. — Ó, mért nem láttad soha, kedvesem? Hát menjünk most, az 5 nyomába járván: járjuk be e sok kis budai utcát, a hó ropog alattunk, mint a tüll. Itt baktatott ő mindig egyedül, a csillagoktól követelve jussát. Az ,,életét", amelyet egyre várt, megszállt kincskeresők konok dühével, kik földberejtett kincseket keresnek, mert leltek valami ódon tekercset, s felásva végig az egész határt, minden kincsük e vad kincsvágyban ég el. De valójában az ő igazi Budapestje nem ez volt, férfikorának, korai estéjének e csöndesen vidékies budai környezete, hanem ifjúságának harsány városa: Pest, a nagyszerelmü város! Szenvedélyes kincskeresésének vidéke a kilencszázas és a tízes évek pompázatos és nyomorúságos, illúziókkal teli és illúzióromboló, bohém és forradalmas nagyvárosa volt. Az azóta eltelt fél évszázad alatt Budapest valódi metropolisszá nőtt — de azt az ünnepi varázst, azt a döbbenetet, azt a mindentígérő balzaci titokzatosságot már elveszítette, amelyet a század elején tartogatott a vidékről feljövő ifjaknak. Somlyó Zoltán ennek a vidéki szemmel csodált, a mélyről jövők mohó szájával és mohó idegeivel habzsolt vadonatúj nagyvárosi varázsnak a költője: Budapestnek ez az arculata talán az ő verseiben él legsokszínűbben. A Nyitott könyvben már a harmincnégyéves, az önéletrajzíró férfi emlékezik az egykori húszévesre, aki először találkozott a „nagyvárosi fényekkel" — és árnyakkal: Megújra Pest!.. . A nagyszerelmü város!. . A bezárt ajtók, selymes ablakok. A Wertheim-szekrény, amely ki nem nyílik annak, aki szemérmesen dadog. A tőkepénz kezében aeol-hárfa, melynek zenéje felleget szakít; s mit meg nem hall a költészet, az árva, mely önkörmével tépi húrjait. Megújra Pest!.. . A kupolás, a tornyos, az élvezőket csalfán ringató. Az illatos, a sminkes és a kormos, a szivek alatt lenge hintaló. Az olcsó percek és a drága órák tovább kell menned futva mindenünnet. . . Hol búba fúl a sötét Ferencváros, ott ágyaznak majd neked szűk helyet. A garniszállók szégyenlős vidékén, ott ebédelhetsz nyugodtan tejet. És nézheted szőke varróleánykák tüdővészes apadt kis életét, akik dalolva hordják a halálnak korai, zord, sápadt Ítéletét.. . Mint ugyanebben a költeményében írja: Ezért volt néki harminckét lakása! Tíz év alatt harminckét szép lakás! Főként a Ferencváros és a Józsefváros kies kis utcácskáiban, ahova átkozott költőségének kósza sorsa veti: A Mária utcában Erre vetettek! Itt a helyem, mint kényszerű bóknak a bálban. Tavaszok omlatag szobra vagyok a Mária-utcában. Vannak már tavaszi pillanatok, már rohanna néha a lábam; már nevet rám újra a járda színe a Mária-utcában. Azt hiszem, tavasztól fogva máig behunyt szemmel egyre itt álltam — míg lehullott a hó, míg elolvadt a hó — a Mária-utcában. Azt hiszem, szobornak való vagyok, mely tűrve honol a világban; és évente feketébb s hallgatagabb a Mária-utcában. Ha pénzt akarsz, tanuld az egyszereggyet! Feledd az istent és a hiszekeggyet! Apát, anyát és testvért ne szeress! s lészen a kamat majd ezerszeres! Gázolj keresztül élőn s holtakon, fütyülj a lelkiismeret szavára: a legjobb arany s a legjobb falat majd így kerül ebédlőd asztalára! S ha mindezt tenni nincs elég erőd, kívül maradsz a paloták során te. Megaláztatva mindenek előtt, a mások büszke pénze sárba ránt le. A Lipótváros glaszékesztyüjét a karcsú hölgyek szájadba nem mártják. Es nem szívhatod édes nedűként a dús függönyök Treffle-íncarnatját. Márványlépcsőn nem göngyölít eléd vörös szőnyeget a borotvált, mafla, aranyzsinóros szemtelen inas, ki grófnak képzeli magát kinyalva. A Terézváros?. .. be az sem fogad: a demokrata-dölyf is pénztül szaglik. Rosszul fest az az Andrássy-uton, kinek szive a nyomortul vonaglik. A hetedik kerület — még az is előkelőség álarcába süpped. Szent Erzsébetnek neve meg nem óv, Somlyó Zoltán Örkényi Strasser István plakettje városa éljen!. . . Éljen Budapest!.. . Hol oly békén megfér a könnyű lélek, és mostohája, a lágy, buta test. E szép város még nem szült igaz költőt! s költőbül itt még nem lett gazdag úr! Itt pénz pörgeti meg az emberöltőt, itt nem kell rím, ha a rét tavaszul. Ide fiatalurak jönnek, halvány, üres szivükkel éhes-vakmerőn; s könyökcsapásuk az életutalvány, mely pénzzé érik a déli verőn. 20 I