Budapest, 1968. (6. évfolyam)

12. szám december - Kahána Mózes: Budapest a világ közepe (regényrészlet)

két fiútestvére , van, egy bátyja és egy öccse, akik szeretnének velem megismerkedni. Kérdésemre elmondta, hogy olyanfélék, mint én: nézeteik vannak, ezeken gyakran hajbakapnak, de az neki magas, zu hoch. Hallották, hogy verseket írok, Nyugatot és Tett-et olvasok ... {Hallották: ő maga, Mariska figyelte meg, hogy a smuzok idején olvasgatok és versekkel bíbelődöm — és persze nem késett otthon elkotyogni !) Az idősebb Neumann-fiú alighanem csalódott bennem. Ő diplomás ember, valamilyen irodai állásban, kész filozófus, felső fokon tudja az ismeret-elméletet a görögöktől és a Cogito, ergo sum racionalistáktól kezdve, Kantot,Hegelt,a marxi—engelsi dialektikát; s mindezeken túl és felül most már csak a természetfilozófia érdekli, Haeckelre esküszik, Machot tanulmányozza. Én pedig mindezekben süány kezdőnek bizonyultam, neki nem lehettem vitatkozó partnere... Jelen volt életepárja, egy komoly, hűvös, tudós diáklány, akivel forma szerint nem kíván házasságra lépni, mert: „megalázónak és nevetségesnek tartom, hogy legbensőbb magánügyünket egy idegen hivatal kretén je elé vigyük, s azt idióta tintanyalók iktató és papír-kiállító szenvedélyének martalékává tegyük" ... A fiatal Neumann, Sanyi, bátyjának ellentéte és ellenfele: a „forradalmi gyakorlat" embere, a filozófiát és költészetet egyformán társadalmilag érvénytelen csepűrágásnak, a burzsoá parlamenti és választási humbugtömeg szublimált és koncentrált lepárlatának" tartja, bátyját és annak barátnőjét tudományos szószaporítóknak, a huszadik század legkiválóbb szóf. . . inak nevezi hátuk megett. .. „Minden a tett." — „A tett — minden." Előttem a filozófus-pár vele sem állt oda vitatkozni, s amikor ez kihívóan kezdte, angolosan távoztak. Sanyi ekkor kiparancsolta Mariskát a szobából, merthogy négyszemközt kíván velem beszélni. „Kérlek, kell is nekem a ti dumátok" — s ezzel Mariska kiment és a szomszéd szobában dühösen zongorázni kezdett. — Ez jó. Tudja a kislány (a nála három évvel idősebb, már inkább anyásan, mint lányosan molett Mariska ), mi a kötelessége — vélte Sanyi. — így zongorázva, ha akarja, akkor se hallhatja, mit beszélünk. Sanyi röviden kivallatott nézeteim felől. — Stimmt — mondta —, ez kell nekünk. ... De hogy állunk a titoktartással? Amit most elmondok, megbízásból mondom, az konspirációs titok . . . Sértett a bizalmatlanság. — Semmi okod a bizalmatlanságra, nem tartozom a fecsegők közé. Mariska talán tudja ... — Máris igen sokat tud rólad. Tehát vagy az irodán, vagy séta közben nem voltál elővigyázatos. — Az más, személyes ügy volt. Nem szoktam véleményemet véka alatt tartani. De ha forradalmi megbízásom van . . . A dolog nagyon izgatott, valósággal lázba jöttem a gondolatra, hogy végre nem egy láthatatlan és bizonytalan jövőbeli elképzelés számomra a forradalom, hanem valóságos, élő és tevékeny forradalmárok közelébe kerültem, magam is közéjük tartozhatok, véghezvihetek egy nagy tettet, amelyért élni is, meghalni is érdemes. S rettegtem a gondolattól, hogy a rám váró feladatra érdemtelennek, untaugüchnak fognak tartani. — Igen, egy forradalmi alakulatról van szó, — folytatta Sanyi. — Megbízásom arra szól, hogy közöljem az alakulat céljait és találkozót adjak, vagyis közvetítsek közted és egy elvtárs között. A cél röviden: a direkt akció megszervezése, bizonyára hallottad a szót: action directe... Ismertem a szót, a szindikalizmus fogalomköréből. De Sanyi még megtoldotta más értelemmel: — Mindenféle demokratizmus, parlamentarizmus, satöbbi humbug, népcsalás, komédia. A hatalom egy tucat tábornok és miniszter kezében volt és maradt és nem teketóriázik, maga dönt és parancsol, öl és ölet... Az action directe se ijeszti már, vagyis ahogy ezt Franciaországban gondolják, hogy majd a szakszervezetek meg a tömegsztrájk meg miegymás, jámbor fegyvertelen, tehetetlen processziók, az a hatalomnak mind smafu, limonádé, meg Rosa Luxemburg meg Szabó Ervin okoskodásai. . . Csak a fegyveres terror valami. . . Meg kell semmisíteni a főbűnösöket, hogy rettegjenek a többiek, s akik a helyükbe lépnek, térjenek észhez .. . Ehhez nem kell a nagy tömeg, amely hagyja magát ide-odarángatni s az első sortűzre megfutamodik. Az igazi forradalmárok elszánt gárdája kell ide, amely kész a legvégső harcra és a legvégső áldozatra ... Lelkemből beszélt. Csak nevet adott annak, amit nemegyszer magam is elgondoltam, de üyen pontosan meg nem fogalmaztam. S amit eddig nem tudtam, most tudom: hogy nem egyedül lázadozok s kívánok bosszút, megtorlást, forradalmat: sokan vagyunk lázadó forradalmárok, van egy Igazi Forradalmárok Gárdája. Büszke voltam rá — s győztesnek éreztem magam —, hogy a Gárda megbízott bennem, méltónak talált arra, hogy terveibe beavasson és — mint olyant, aki kész a legvégső harcra s a legfelső áldozatra, önfeláldozásra — befogad magába. Félórával a megadott időpont előtt beültem a megnevezett kávémérésbe, drukkolva, lámpalázban, mint a színész az első fellépése előtt, lestem az ajtót, amelyen meg kellett jelennie az ismeretlennek a Sanyi által mondott jellel: balkezében egy könyvet tartva, amelynek lapjai közül egy virág áll ki. Mondanivalómat ismételgettem magamban: „Bálint Pál vagyok, a Gárda rendelkezésére állok". Ha majd fogadalmat kíván: „Fogadom becsületemre és mindenre, ami nekem szent..." Ha hitemről vallat: „Hiszek az igazságban, a forradalmi tett megváltó erejében". Elmúlt a félóra, aztán még egy, ezalatt egy alak se jelent meg könyvvel a kezében. Másfél óra elmúlt — s nem jött. Csalódottan mentem Sanyiékhoz. Az apja nyitott ajtót. Sanyi nincs itthon, mondta ridegen és az előszobánál tovább nem invitált. Szeméből láthattam, hogy nem kívánatos vendégnek tekint. Másnap Mariskával próbáltam üzenni neki. — Nincs Pesten, két napja, hogy elutazott, — tudatta Mariska, s panaszosan folytatta: — Azt mondta, Szombathelyre megy, de oda nem érkezett meg ... Bizonyára valami nagy baj van. — Szeme megkönnyesedett. — Aliért sírsz ? — kérdeztem zavartan. Mindég zavarba jöttem, megindultan elfelejtettem minden mást, ha nőt könnyezni láttam. Mariska haragos lett, könnyei megálltak: — Azért,mert bizonyára nagy hülyeség az egész! Sanyi egy nagy bolond, a nagy frázisoknak felül... Aztán persze megbánja ... Amikor már késő ... Valahogy így történhetett most is, mert egy hét múlva megérkezett, és nekem semmit se üzent. Aztán üzent: egyelőre ne menjek hozzá, majd randevút fog adni valahol házon kívül... Azóta is várhatom. De 1919-ben a budapesti V. kerületi munkástanács választott tagjainak névsorában olvastam nevét: tanácstag lett, nekem elöljáróm ... 19