Budapest, 1968. (6. évfolyam)

12. szám december - Bertalan János: Az iparkitelepítés

Bertalan János Az iparkitelepítés A budapesti ipari üzemek kitelepítéséről egyre több szó esik az utóbbi években. A napi sajtó és a különböző szaklapok egyaránt gyakran foglalkoznak a kérdéssel. Mi teszi szükségessé a budapesti ipari üzemek egy részének vidékre telepítését ? Előzmények Hazánk ipara a felszabadulás előtt — egy-két iparágat kivéve — nemcsak fejletlen volt, hanem területileg ésszerűtlen településű is, ami az ország termelőerőinek igen aránytalan területi elhelyezkedését vonta maga után. Az aránytalanság abban nyilvánult meg, hogy iparunk nagyobb része, főleg a feldolgozó ipar, Budapesten települt s emiatt az ország nagy területei — elsősorban az Alföld és Dél-Dunántúl — ipar nélkül maradtak. Az aránytalanságra jellemző volt, hogy amíg az alföldi megyék gyáriparában foglalkoztatottak száma 1938-ban alig haladta meg az ország összes gyáriparában dolgozók 7%-át, addig Budapesten a gyáriparban foglalkoztatottak 53,9" o -a összpontosult. Az ipar területi elhelyezkedése lényegében a következő évtizedben sem változott, tehát a felszabadulás utáni ipari termelés ezzel a bázissal indulhatott meg. Az aránytalanságok megváltoztatása Az ipar nagyarányú budapesti koncentrációjának megváltoztatása, az ipar termelőerőinek ésszerű területi eloszlása a tervgazdálkodás bevezetésével a szocialista iparosítás egyik kulcskérdésévé vált. A párt és a kormány, az ipar átszervezése mellett, célul tűzte ki az ország iparának térbelileg kedvezőbb elhelyezését. Mivel az aránytalanság helyesbítése elsősorban a rendelkezésre álló beruházási eszközök megfelelő területi felosztásával történhet, a népgazdasági tervek irányelveinek kidolgozásánál erre minden esetben figyelemmel voltak. A szocialista ipartelepítés — új üzemek létesítésével — csak a helyreállítás évei után, az első ötéves terv időszakában kezdődhetett meg. A tervidőszakban a vidék iparosítása nagy ütemben haladt előre. A 4,7 milliárd forint beruházási összeggel létesült és az 1950 —1954. években üzembehelyezett 75 új ipari üzem közül 59 vidékre települt. Az új üzemek összesen 38,5 ezer főt foglalkoztattak; ebből 29,5 ezer a vidéki ipari foglalkoztatottak létszámát növelte, s ez jelentős mértékben szolgálta az aránytalanság kedvező megváltoztatását. Amíg 1949-ben Budapest részesedése az ország szocialista iparában foglalkoztatottakból 51,3% volt, addig 1955-ben már csak 44. iV Az ipar területileg arányosabb fejlesztése az 1953. évi gazdaságpolitikai változás miatt, majd az 1956-os ellenforradalmi események következtében egyideig háttérbe szorult. Az aránytalanságok javítása csak a második ötéves terv időszakában folytatódott. Ez a terv, a budapesti ipar részarányának csökkentése mellett, előirányozta az iparilag fejletlen területek (az Alföld, valamint Somogy, Tolna, Vas és Zala megye) átlagosnál nagyobb ütemű fejlesztését. A terv végrehajtásának eredményeként az ipar területi szerkezetében változások álltak be: nőtt a feldolgozóipari ágazatok súlya az iparilag kevésbé fejlett területek javára, és jelentősen csökkentek az aránytalanságok. E tervidőszakban az iparban beruházott mintegy 85 milliárd forint 75"ó-a vidéken valósult meg. 1965-ben a szocialista iparban foglalkoztatottak száma országosan 1498 ezer fő volt: ennek 40,9 % -a, 612 ezer fő dolgozott a fővárosban. A népesség tömörülése Budapestnek az ország iparában elfoglalt súlya tehát az elmúlt 18 év alatt jelentősen csökkent. Ennek ellenére a főváros lakosságszáma — a munkahelyek állandó bővülése miatt — 1967. január i-én 337,3 ezer fővel haladta meg az 1949. évit. A népességgyarapodás kétharmada a vidékről történt felvándorlásokból ered. Önként adódik a kérdés: ha a vidék iparát akartuk fejleszteni, miért bővítettük egyben a budapesti üzemeket is? Ennek okai a következők: a) a felhalmozás, a gazdasági fejlesztés anyagi alapja csak oly mértékben emelkedhet, mint ahogyan a nemzeti jövedelem növekszik. A nemzeti jövedelem emelkedését a termelés növelése biztosítja. Az ipari termelés jelentős növelése azonban a leggyorsabban és a legkisebb beruházással egyrészt a munkások számának növelésével, egy műszakról a többműszakos termelésre való áttéréssel, másrészt a meglevő üzemek rekonstrukciójával volt megoldható. Ez utóbbi esetben új üzemek építése helyett a régi üzemek korszerűsítésével és modern gépi berendezések beállításával növelték a termelést; b) a vidéki ipar bővítését szolgáló beruházások gépszükségletének nagy részét a budapesti ipar termeli, ami szintén szükségessé tette a budapesti ipar fejlesztését is. Az iparfejlesztés korlátozása A gazdasági tevékenység bizonyos arányú koncentrálódása Budapesten, a főváros gazdaságföldrajzi és infrastruktúráik potenciáljának, valamint kapacitástartalékainak hasznosítása miatt, közvetlenül a szocialista iparosítás utáni években gazdaságossági szempontokból előnyös volt. A későbbi években azonban a fővárosi iparfejlesztés a munkaerő és a népesség nagyarányú áttelepítését, az ingázók számának állandó növekedését vonta maga után. A fővárosi ipar elvonta a munkaerőt a gazdaságilag gyengén fejlett területekről és ezzel előidézte a fő munkaerőkibocsátó vidéki települések demográfiai elöregedését.' A budapesti túlzott népességtömörülés hátrányos következményeit kellő időben felismerve, a kormány már a második ötéves tervidőszak elején több intézkedést hozott a budapesti ipar fejlődésének korlátozására. A Gazdasági Bizottság határozatokban rögzítette le, hogy a fővárosban és környékén új ipari üzem létesítéséhez a kormány előzetes engedélye szükséges. A korlátozás nem vonatkozik a napi fogyasztási élelmiszereket előállító, továbbá a lakosság javítási és szolgáltatási igényeit közvetlenül kielégítő üzemek létesítésére. A fővárosi üzemeket a fejleszthetőség alapján csoportosították, kategorizálták. Ennek során az üzemeket három kategóriába sorolták: Az I. kategóriába tartoznak azok az üzemek, amelyek a népgazdaság egésze szempontjából a legfontosabbak és budapesti telephelyük megfelelő. Ezek korlátozás nélkül fejleszthetők. A II. kategóriába azokat az üzemeket sorolták, amelyeknek gazdasági jelentősége nagy, de budapesti telephelyük nem megfelelő. Ezek az üzemek sem termelő területüket, sem meglevő létszámukat nem növelhetik. Mellettük kizárólag a múltban elhanyagolt szociális és raktározás célját szolgáló objektumok létesíthetők. A III. kategóriába azok az üzemek kerültek, amelyek telephelye nem megfelelő, épületeik és berendezéseik általában elavultak. Ebbe a kategóriába elsősorban a lakóházak közé beépült, vagy városrendezési okokból útban levő üzemek tartoznak. A III. kategóriába sorolt üzemek meghatározott időpontig megszüntetendők, illetve vidékre telepítendők. Az iparfejlesztés korlátozására vonatkozó határozatoknak Pest megyére történt kiterjesztését a következő okok tették szükségessé: 1.) A kölcsönös egymásrahatás miatt Pest megye ipara a budapesti ipari koncentráció részének tekintendő. 2.) Pest megye népessége — részben az iparosodás, részben Budapest munkaerő-szívó hatása miatt — az utóbbi évtizedben igen nagy ütemben növekszik, többségében bevándorlásból. 3.) A korlátozás feloldása esetén a megyében települő üzemek egyrészt gátolnák az aránytalanságok kiküszöbölését, másrészt a bevándorlás még a jelenleginél is nagyobb ütemű lenne, s ezáltal a meglevő problémák tovább növekednének. A Gazdasági Bizottság határozata a második ötéves terv időszakában végrehajtandó mintegy 3400 főt foglalkoztató 43 fővárosi üzem vidékre telepítését írta elő. A tervidőszakban 6600 főt foglalkoztató 37 üzem vidékre telepítése történt meg. Ezen belül azonban néhány olyan üzem került kitelepítésre, amelyekre vonatkozóan a tervidőszakban nem volt kitelepítési kötelezettség. A harmadik ötéves terv időszakára a Gazdasági Bizottság 16,5 ezer főt foglalkoztató üzem kitelepítését írta elő, a következő táblázatban foglalt ütemezésben. A kitelepítésre kötelezett üzemek megoszlása a kitelepítés éve szerint A kitelepítendő A foglalkoztatottak üzemek száma száma (fő) 1966 7 680 1967 18 1 740 1968 23 3 35° 1969 7 1 370 1970 51 9 360 összesen: 106 16 500 A kitelepítésre kötelezett üzemeknél tartott vizsgálatokból megállapítható, hogy az előirányzott kitelepítések a harmadik ötéves terv végéig csak részben valósulnak meg. A tapasztalatok azt mutatják, hogy még mindig nagy a visszahúzó erő. Sok esetben a vállalatok nem azon munkálkodnak, miként lehetne a Gazdasági Bizottság határozatát a megadott határidőre legracionálisabban végrehajtani, hánem azon, hogy milyen indokkal lehetne a kitelepítésre kötelezett üzem kategóriáját megváltoztatni. A kitelepítésre kötelezett üzemek többsége a G. B. határozatát csak építés jellegű beruházás megvalósulása után tudja végrehajtani. A beruházások előkészítése és kivitelezése — a beruházás nagyságától függően — éveket vesz igénybe. Ennek ellenére egyes vállalatok az előkészületeket eddig egyáltalán nem, mások pedig késedelmesen tették meg. Az iparkitelepítések, céljuknak megfelelően, hozzájárulnak az ipar tervezett Budapest — vidék arányának módosulásához, s ezen belül nagymértékben segítik az iparilag elmaradott területek foglalkoztatási gondjainak csökkentését. Több olyan üzem települ vidékre, amelyeknek Budapesten foglalkoztatott létszáma számottevő. így pl. a