Budapest, 1968. (6. évfolyam)

12. szám december - Hantos János: Akikről közösen kell gondoskodnunk

előzés alapvető: nem a már bekövetkezett bajt kell csupán gyógyítanunk, hanem a baj megelőzésére kell nagyobb erőfeszítéseket tennünk. Talán itt van a legnagyobb szükség az állami és társadalmi szervek összehangolt gyermekvédelmi munkájára. A gyermekintézmények természetes bázisai e tevékenységnek. Elvileg egyre inkább elfogadott, hogy például a megelőző gyermekvédelem, az iskolai nevelőmunka szerves része. Az ennek megfelelő általános gyakorlat azonban még előttünk álló feladat. A megelőzéshez tartozik az óvodai fejlesztés programja; az a célkitűzés, hogy a napközi otthonok egyszerű gyermekőrző helyett pedagógiai intézményekké váljanak. A túlkoros gyermekek számára küiön osztályokat szerveznek a kerületi oktatási osztályok, ha az egyes évfolyamok túlkoros tanulóinak létszáma eléri a 20 főt. A kislétszámú osztályok lehetőséget adnak a gyermekekkel való egyéni bánásmód jobb megszervezésére, tanulmányi lemaradásuk pótlására. Bizonyos gyermekvédelmi esetek természetesen meghaladják az iskolai munka kereteit. Nem várhatjuk el valamennyi pedagógustól, hogy pszichiáteri, pszichológiai képzettséggel, jogi ismeretekkel rendelkezzék, és a súlyos fejlődési rendellenességet mutató tanulókkal az általános pedagógiai feltételek között foglalkozzék. Ez a budapesti iskolákban működő ifjúságvédelmi hálózat dolga. Ezért hoztuk létre a kerületi nevelési tanácsadókat is, amelyekben szakképzett orvosok, pszichológusok, gyógypedagógusok és nevelők segítenek a hozzájuk forduló szülőknek, illetve gyermekeknek. A MEGELŐZÉS EREDMÉNYESSÉGÉT BEFOLYÁSOLJA, hogy időben történik-e a segítségnyújtás, illetve sikerül-e megtalálni a legcélravezetőbb megoldást. Igen sok probléma abból adódik, hogy a rendezett családi körülmények között élő, de a szülők nagyfokú elfoglaltsága, betegsége, vagy más ok miatt felügyelet nélkül maradó gyerek nem kap támaszt otthon, és rossz társaságba kerül. A gyermekek veszélyeztetettségének megelőzése és a később esetleg szükségessé váló állami gondozása elkerülhető lenne, ha olyan hetes, bentlakásos, inlernátusi hálózattal re idelkeznénk, amely biztosítja e tanulók intézeti nevelését. A fővárosban jelenleg 6 ilyen intézet működik, 586 férőhellyel. Számítások szerint legalább 2000 új férőhely létesítésére volna szükség ahhoz, hogy az internátusi rendszer észrevehetően befolyásolja az állami gondozás méreteit. Joggal mondhatjuk, hogy a kiskorú gyermek gondozása, nevelése, testi és szellemi fejlődésének elősegítése a szülők kötelessége. De ha a szülők nem tesznek eleget e kötelességüknek, vagy szülői jogaik gyakorlására méltatlanok, akkor a társadalom nem maradhat közömbös! Ilyenkor a gyermek érdekében a gyámhatóság intézkedik. Ha a megelőző védő-óvó intézkedések eredménytelenek voltak, vagy kedvező változás nem is remélhető, akkor megvonják a szülők törvényes képviseleti jogát, és a gyermek állami gondozásba kerül. Mi lesz ezekkel a gyermekekkel? Müyen körülmények között folytatódik életük? A fővárosi állami gondozottak 83%-a nevelőotthonokban, 12,5%-a nevelőszülőknél, 4,5%-a iparitanuló diákottho-