Budapest, 1968. (6. évfolyam)

12. szám december - Hantos János: Akikről közösen kell gondoskodnunk

nokban, illetve más hasonló intézményben él. BIZONYOS KÖRBEN VITATJÁK A NEVELŐSZÜLŐI HÁLÓZAT fenntartásának helyességét, mert kétségbevonják a kihelyezett gyermekek nevelésének eredményességét. Álláspontunkat e téren befolyásolja, hogy az állami gondozottak egy része, korábbi életkörülményei miatt fokozott figyelmet, nagyfokú egyéni törődést kíván, s nehezen viseli el a közösség életritmusát. Ilyen esetekben egyenesen kívánatos a körültekintő nevelőszülői kihelyezés. A nevelőszülői hálózat fenntartása tehát nem olyan kényszerűség, amit az intézeti férőhelyek elégtelensége miatt veszünk igénybe, hanem pedagógiai megfontolásból is indokolt. A kihelyezett gyermekek életét a tanács figyelemmel kíséri, ruhát biztosít nekik, térítési díjat fizet a nevelőszülőknek, a gyermekvédelmi felügyelők havonta látogatják őket és ellenőrzik fejlődésüket. A nevelőszülők többsége szeretettel gondozza a náluk élő gyermeket. Problémát inkább az okoz, hogy a budapesti nevelőszülők többnyire idős emberek. Kívánatos lenne e hálózat bővítése fiatalabb házaspárok megnyerésével. A nagyobb probléma mégis az, hogy a nevelőotthonok fejlesztése elmaradt a tényleges szükséglettől. Az otthonok többségét műemlék jellegű kastélyokból, zárdákból, nyári üdülőkből, magánvillákból és más célokat szolgáló épületekből alakították ki. Nevelőotthonnak eredetüeg csak 3 intézet épült. A növekvő igényeket újabb és újabb emeletes ágyakkal és a foglalkoztatók, a játékszobák és más, az otthonosság érzetét keltő helyiségek felszámolásával elégítették ki. Nem csodálkozhatunk azon, hogy a fővárosi nevelőotthonok túlzsúfoltakká, néhol barátságtalanná váltak. Munkájuk eredményességét egy téves pedagógiai elképzelés is akadályozta. A közösségi nevelést formálisan értelmezve, azt hangoztatták, hogy a veszélyeztetett gyermeket ki kell emelni eddigi környezetéből, mert közösségbe kerülve, törvényszerűen bekövetkezik pozitív fejlődése. így került aztán ugyanazon otthonba, válogatás nélkül, az árva, félárva, a szülők elfoglaltsága, a rossz egészségügyi környezet, a lakáshiány, a nevelési ártalmaknak kitett, környezetében erkölcsüeg veszélyeztetett, a már züllés útjára került, bűncselekményt elkövető, nehezen nevelhető, neurotikus, epilepsziás, szervi szívbeteg gyermek egyaránt. Ez a heterogén összetétel sokszor megoldhatatlan nevelési feladatok elé állította az otthonokat. Ráadásul a nevelőotthoni élet szervezete az iskolarendszerhez igazodott. A gyermekek vándoroltak egyik otthonból a másikba, egyszerűen azért, mert alsó tagozatosokból felső tagozatosakká lettek. A nevelők kedvezőtlen munkakörülményei miatt állandósult a nevelőhiány és a nagyfokú fluktuáció. Nem alakulhatott ki a gyermek és a nevelő bensőséges tartós kapcsolata. Enélkül viszont nem igen lehet otthonias légkörről beszélni. A fővárosi tanács végrehajtó bizottsága, felismerve a helyzet súlyosságát, 1965 nyarán elindította a gyermek- és ifjúságvédelem munkafeltételeit javító intézkedések egész sorát. Ezek közül a legjelentősebb a nevelőotthonok korszerűsítésére és fejlesztésére vonatkozó határozat. Szükség volt bizonyos elvi kérdések rendezésére. Meg kellett fogalmazni a korszerűsítés alapelveit. Ezek a következők: — a budapesti állami gondozott gyermekek életének formálása fővárosi szintű feladat, ezért a fővárosi állami gondozottak valamennyi nevelőotthona egységes, központi irányítás alá kerül; — az otthonokat meghatározott profilú intézetekké kell alakítani, mégpedig az állami gondozásba vétel okai és várható időtartama, illetve a gyermekek neveltségi szintje, erkölcsi és egészségi állapota szerint; — valamennyi nevelőotthon fő célja az állami gondozott gyermekek nevelése, illetve átnevelése; — megteremtendők az otthonosság külső és belső feltételei, kialakítva a jó otthon légkörét, melyben a gyermek nem a társadalomtól elzárva, hanem környezetével természetes kapcsolatban él, megfelelő szabadidővel rendelkezik és gyakorolja a pozitív társadalmi beilleszkedést, készül felnőtt életére; — az otthon szervezetét ne minden intézetre érvényes séma, hanem a különböző nevelési céloktól függően alakítsák ki; — az állami gondozott gyermek intézeti elhelyezésének időtartama alatt lehetőleg egy otthonban nevelkedjék. Az alapelveknek megfelelően, ez év szeptember i-étől a következő intézettípusok működnek: a) Különleges nevelési és egészségügyi problémát nem mutató gyermekek számára, akik árvaság, szülők elmebetegsége vagy más ok miatt 18 éves korukig maradnak állami gondozásban, b) különleges nevelési és egészségügyi problémát nem mutató gyermekek számára, akiknek állami gondozása rövidebb időtartamú, várhatóan néhány évre szól, c) ifjúsági nevelőotthonok szakmunkástanulók, illetve ifjúmunkások részére, d) három vagy több évvel túlkoros állami gondozottak, e) antiszociáüs magatartású, f) neurotikus, g) szellemi fogyatékos és h) érzékszervi fogyatékos gyermekek részére. A VÉGREHAJTOTT PROFILÍROZÁS megváltoztatja a nevelőotthonok életét. 4