Budapest, 1968. (6. évfolyam)

9. szám szeptember - Bertalan János: Munkanélküliség? - Munkáshiány!

Az állami ipari vállalatok létszámállományából 1968.1. negyedévében 34 054 munkás lépett ki, ezzel szemben 35 080 főt vettek fel a vállalatok. Az átlagos állományi létszámot tekintve legnagyobb arányú volt a munkahelyváltoztatások száma az élelmiszeriparban. Az adatok tehát azt igazolják, hogy a munkaerőmozgás a múlt év azonos időszakához képest is jelentősen megélénkült. A munkaerőforgalomban részt vetteknek csak egy kis hányada volt olyan, aki a munkából végleg távozott, vagy első alkalommal lépett munkába. Az eltávozók száma egyedül a könnyűiparban haladta meg a felvettek számát. De ez nem azt jelenti, hogy a könnyűipar a takarékos létszámgazdálkodás folytán csökkentette munkáslétszámát, hanem csak azt, hogy a vállalatok a kilépő munkaerőt újjal pótolni nem tudták. E munkaerőmozgásoknak nagyobb része károsan érintette a vállalatokat, egyrészt, mert a kilépő dolgozók miatt a vállalatok munkáslétszám összetételében minőségi változás következett be, másrészt, mert a nagyobb arányú cserélődések folytán igen jelentős volt a munkaidő kiesés. Ha egy kilépőnek ismételt munkába lépésére átlagosan csak 8 nap átfutást számítunk, akkor is a kiesett munkanapok száma az első negyedévben több mint 272 ezer nap. Nyilvánvaló, hogy üyen körülmények között a termelési feladatok megvalósítása a túlórák fokozódását jelenti. Ezért a vállalatoknak fontos érdeke olyan feltételek megteremtése, amelyek között a dolgozók megtalálják számításukat, anyagi és erkölcsi megbecsülést élveznek, s akkor a munkaerőmozgás fokozatosan csökkenni fog, mert a dolgozók többsége ragaszkodni fog munkahelyéhez. A bérszínvonal tartása A bérszínvonal megállapítás jelenlegi rendszere — amely lényegében a múlt évi termelési feladatokra és létszámarányokra épült — nem alkalmazkodik elég rugalmasan a megváltozott termelési feladatokhoz. Amennyiben ugyanis a termelés összetétele nagyobb arányú szakképzett munkaerőt igényel, az általában az átlagbér túllépésével jár. Ezért a bérszínvonal tartása érdekében a vállalatok egy része a szükségletet meghaladó mértékben igyekezett növelni az alacsony keresetű dolgozók létszámát. Ennek igazolásául szolgálnak a 2. sz. tábla adatai is, mely szerint az állami ipar fiatalkorúak iránti munkaerőigénye az év I. negyedében több mint négyszerese volt a múlt év azonos időszakában a munkaerőgazdálkodási hivatalokhoz bejelentett igényeknek. Az alacsonyabb bérű munkások felvétele nemcsak a vállalati átlagbér (bérszínvonal) betartását biztosítja, hanem az átlagbéren belül egy szabad keretet is azoknak a dolgozóknak többletbér juttatására, akik termelékenyebb munkájuk alapján magasabb jövedelemben részesíthetők. Egyenlőtlen ütemű termelés Az anyagellátás zavarai, a kooperációs határidők be nem tartása által előálló ütemtelen, szervezetlen termelés miatt egyes vállalatok Állományba felvett munkások száma az összes munkáslétszám százalékában A vállalatoktól kilépett munkások száma az összes munkáslétszám százalékában 13,0 1967. I. n.-év 1968. I. n.-év annyi munkáslétszámot tartanak, amennyire a csúcsidőszakokban — rendszerint minden hónap második felében — a termelési feladatok megvalósításához szükséges, illetve amennyivel a kiesett veszteségidőket pótolni tudják. Amennyiben ehhez a meglevő létszám műszakon belüli munkája nem elég, növelik a túlórák számát. Munkaidőcsökkentés Ez év júliusában került sor a IX. Pártkongresszus határozata alapján a 44 órás munkahét bevezetésére, amelyet az erre vonatkozó rendelkezések szerint a vállalatoknak ezt önerőből, a létszám emelése nélkül kell megoldaniok. A mintegy 8,3%-kal kisebb munkaidőalap ellenére a vállalatoknak legalább ugyanannyi terméket, ugyanolyan minőségben kell előállítaniuk, mint a 48 órás heti munkaidővel. A munkaidő csökkentésből keletkező esetleges eredményromlás a vállalat kollektívájának jövedelmét kedvezőtlenül érinti. A kikötött előfeltételeknek a vállalatok a munkaidő racionális felhasználása esetén is eleget tudnak tenni, az esetben, ha jobb munkaszervezéssel csökkentik a különböző munkaidőveszteségeket, növelik a gépek és berendezések gazdaságos kihasználását. Előfordul azonban, hogy egyes vállalatok a már feltárt munkaerő tartalékaik átcsoportosításával azért várnak, mert a létszámot a munkaidő-csökkentés részbeni fedezetéül szándékoznak felhasználni. Összegezve: a szabadabb létszámgazdálkodás nyújtotta lehetőséggel a budapesti ipari vállalatok az év első öt hónapjában — munkaerő hiányában —, csak erősen korlátozott mértékben tudtak élni. A munkaerő-mozgás megélénkült, ami hátrányosan befolyásolta az élőmunka hatékonyságát. A régi mechanizmus örökségeként a vállalatok egy része termelésének növelését a munkáslétszám emelésével kívánta megoldani, amelynek megvalósítását azonban a főváros munkaerő helyzete nem tette lehetővé. Az iskolákból most kikerülő és tovább nem tanuló ifjúságból munkaerőt kap az ipar és a többi ágazat. Ezek száma mennyiségileg kb. azonos a munkaerő-kereslettel, de a főváros munkaerő problémáit ez mégsem oldja meg. Ennek oka az, hogy egyrészt a munkaerő-kínálat összetételben nem azonos a munkaerő-kereslettel, másrészt a gyermekgondozási segélyt igénybevevő anyák számának növekedésével párhuzamosan növekszik a munkaerő-szükséglet is. A munkaerő-helyzet megjavítása, a munkaerő hatékonyabb foglalkoztatásának megoldási lehetősége a vállalatok kezébe összpontosul. A vállalatoknak a realitások figyelembevételével a munkaerő gazdálkodásban is mindazt el kell vetniük, ami a megelőző mechanizmus hátrányos jellemzője volt és a létszámnövelés helyett színvonalas munka- és üzemszervezéssel, a technológiai és műszaki fejlesztéssel folytatni kell a meglevő munkahelyek szükségességének felülvizsgálását. A feltárt felesleges munkahelyeket várakozás nélkül meg kell szüntetni és a felszabaduló munkaerőket oda átcsoportosítani, ahol azokra a legnagyobb szükség van. Az elmúlt néhány hónap tapasztalata kevés ahhoz, hogy a gazdaságirányítás új rendszerének ösztönző hatását a munkaerő-gazdálkodásra fel lehessen mérni, alkalmas azonban arra, hogy az illetékesek figyelmét felhívja az új mechanizmusra való sikeres áttérést gátló tényezőkre. Nehézipar Könnyűipar i ipar összesen) miszeripar 5