Budapest, 1968. (6. évfolyam)

8. szám augusztus - Érdekli önt saját öregkora ?

Vészi Endre Az Anyakönyv ciklusból Horváth-kert koraeste Pesti fák Kék fényben áll a Philadelphia kemény gallérból burjánzik a fő az élveteg latin Szabó Dezső egy eltűnt vulkán eltűnő fia, és itt a mai lágy szimmetria Ferenczy Béni csupasz asszonya jó látomásból s kifaragott köböl, combjain néhány könnyűcsontú gyermek, még megülik, mielőtt elrepülnek a hús gyönyörét ontó kikötőből. Viszem a szatyrot, kétfelől a fák piros meg kék virágot énekelnek, két kövér bokor kézenfogva elmegy, emlőjüket fölfedik az anyák, s a Délivasút füstje szopja meg a kékesfehér, kövér melleket, viszem a szatyrot, kétfelől a fák, átvörösödik alkonyunk ege, emlőjüket elfedik az anyák, kigyúl a hold s a KÖZÉRT CSEMEGE. Hajnali Vérmező Az aranyszürke gázburokból a házak feje épp kipattan a falevél még perzseletlen lebeg a hajnal mint a sperma egy-anyaméhbe zárt világunk csontnélküli még ázalag de a remizek már csengetéssel garázsok benzinmirigyekkel 5 az ágyak langyos emberszaggal úsznak a köd-kék horizontba a hős szobor rohamra indul felsikoltanak a tejeskannák alumínium sikoltással karomba mindet belefognám a telefonok még alusznak izgatott szívem pitvarában mint hálóban — idegeimben száz ficánkoló szörnvű tegnap de hűvös tisztító vizével a nagy gyomormosó a reggel megszabadít a mérgezéstől a nyurga fák a térbe lépnek a kémények hosszú melósok már váll a vállhoz összeállnak na lássuk mondom min! a néző holott a ringben engem ütnek holott a ringben én ütök. Indián délután Sziu és delevár nők vonulnak mint az árnyék az aszfalt gumiujja ittfogja mokasszinjuk réz-rózsacsokrok égnek fekete-kék hajukban vipera jobbkezükben nyelve pirosan lobban e kéjenc délutánban rézköldökükön játszik egy kövérujjú isten. Egyszer csak belépnek a házak közé s állnak ott sebezhetően lombjukon könnyű benzinpára törzsükön Íratlan írás ott állnak sosem mozdulatlan az akácok juharok platányok ecetfák társaim a nagyvárosi anyakönyi'ben könnyű ernyők a füst esője alatt kiterjesztett ujjak áldatlan koponyánk fölött várakozó honpolgárok a nagy tisztiorvos neonzöld előszobájában nem budai fák pesti fák szegényházi öregek nekivadult suháng-fiatalok utak mellett csarnokok körül zsugázó kispolgárok fölött kibicelő fák sakkozó bölcsek bólogatói a budai hegyek a Pilis a Mátra a Kárpátok ideszorított nyúlványai szibériai fenyvesek Fülöp-szigeti liánok téglák és betonok közé szorult üvöltései ti fák akik tavasszal kiborítjátok a zöld kosarakat télen meg konok csontvázakként álltok ti vagytok a mi kétmilliós ősvadonunk a mi kétmilliós ziháló tüdőnk szeretkező egymásba folyó egymást tépö-szeretö-marcangoló világmindenségünk klorofilderengésű asszonyai vagytok/ Újévi leltár Városba jönnek a vézna fenyők újra újév és újra újév keskeny a bölcső de éhes a föld. Újra újév és újra újév izzítja zömök kis vasszögeit fagylemez hidait szögecseli. Újra a megszokott képeslapok derékig ködben egy platánfasor tetőkön alacsony füst tekereg.