Budapest, 1968. (6. évfolyam)
8. szám augusztus - Nyílt levél Hegedűs Andráshoz írta a Műegyetem pedagógiai tanszékének vezetője, Székely Endréné
Nyílt levél Hegedűs Andráshoz Kedves Hegedűs elvtárs! Én is azok közül az elmaradott pedagógusok közül való vagyok, akik még ma is „egy igen rokonszenves — tehát igen veszélyes illúzió"-hoz: Anton Szemjonovics Makarenko forradalmi pedagógiájához ragaszkodnak, s akiket a „Budapest" 1968 májusi számában nagyvonalúan kioktatott. Sajnálom, mert mai valóságunk mélyebb, tudományosabb feltárására irányuló törekvéseit, szociológiai cikkeit, könyveit nagy érdeklődéssel és figyelemmel olvastam. Sokat tanultam belőlük. Munkatársaim és hallgatóim (a Budapesti Műszaki Egyetem mérnöktanár-jelöltjei) érdeklődését is igyekeztem felkelteni a marxista szociológia iránt. De nemcsak a szociológia, hanem minden társadalom- és embertudomány iránt, mert a nevelhetőség és maga a nevelés nemcsak „korunk társadalmi fejlődésének", hanem az egész történelmi-társadalmi fejlődésnek egyik legösszetettebb, Makarenko szerint legdialektikusabb jelensége. Nem véletlen tehát, hogy a pedagógián kívül a rokon- és határtudományok egész légiója foglalkozik vele. Az azonos társadalmi jelenségeket más és más oldalról vizsgáló tudományok közötti kapcsolat és termékeny együttműködés a társadalmi gyakorlat — hazánkban a szocialista forradalmi gyakorlat — által elénk tűzött feladatok minél jobb megoldása érdekében azonban csak úgy képzelhető el, ha a tájékozódás kölcsönös. Nem elég, ha csak a pedagógusok tanulmányozzák és hasznosítják a társtudományok eredményeit. Joggal elvárjuk e tudományok művelőitől is, hogy ismerjék meg tudományunk alapfogalomkészletét, s legalább azt a pedagógiai élet- ' művet, amelyet értékelni, illetve bírálni kívánnak, teljes egészében és alaposan tanulmányozzák. Az Ön segíteni-akarásában nem kételkedem, de meggyőződésem, hogy ha teljes rendszerében, fejlődésében, teljes gazdagságában és valóságos történeti-társadalmi, szociológiai és pszichológiai összefüggéseivel együtt ismerné Makarenko kommunista pedagógiai elméletét, illetve elméletének és gyakorlatának elválaszthatatlan egységét — nem jutott volna ilyen „tragikus" következtetésekhez. Makarenko pedagógiája elleni érvei egyébként nem újak. Már Makarenko életében is elhangzottak, illetve helyet kaptak a korabeli sajtó hasábjain a rágalmak „Makarenko bátya meséi"-től egészen a szovjetellenesség súlyos vádjáig. A módszer is kísértetiesen ismerős... Érthetetlen, hogy ugyanaz a szerző, aki saját szaktudománya területén szenvedélyesen harcol a dogmatizmus és a voluntarizmus ellen, miért tartja megengedhetőnek a nevelés, a pedagógia, legszebb forradalmi örökségünk kérdésében az összefüggéseiből kiragadott idézetekkel való operálást. E folyóirat pedagógus és nem pedagógus olvasói több elmélyülést, nagyobb felelősségérzetet érdemelnének ilyen tekintélyes, népszerű szerzőtől! Korunk nagy pedagógiai problémái, de közelebbről nevelőotthonaink, állami gondozottaink egy részének nehéz helyzete nem intézhetők el ilyen könnyedén! Ne értsen félre: nem a bírálat ellen tiltakozom. Olyan alaposan nem ismerem a főváros otthonait, hogy el tudnám dönteni, valóban ilyen tragikus-e a helyzet. Lehetséges, hogy Hegedűs elvtársnak elég reprezentatív és elemzett tényanyag van birtokában állításai bizonyítására. Valóban tragikus, ha így van! De akkor mindnyájan felelősek vagyunk érte: a felügyeleti hatóságok, a pedagógusok, a nevelőotthonok közvetlen környezetének párt-, állami és mozgalmi szervei, azok a munkahelyi kollektívák, ahova az otthonok elbocsájtott növendékei kerülnek, egyszóval az egész társadalom! Könnyű elegánsan kibújni e roppant felelősség alól, és az egész saját csődtömegünket Makarenko nyakába varrni! Makaienko, természetesen, nem szorul a mi védelmünkre. Életművét, tanításait, a proletárforradalom ügyét előrevivő gyakorlati eredményeit az egész világon ismerik és elismerik. Egészen más kérdés, hogy miért nem tudják iskoláink, nevelőotthonaink a kommunista nevelés bonyolult folyamatát eredményesen megszervezni, miért nem tudják még a kommunista nevelés Makarenko által a teljes tapasztalat sokoldalú elemzése útján feltárt törvényszerűségeit a mi körülményeink között, saját gyakorlatukban érvényre juttatni. Azzal azonban, hogy az első proletárforradalom szülte, de egyetemes érvénnyel, objektív törvényszerűségekkel rendelkező közösségi nevelési rendszert egyszerűen „álom"-nak, „utópiának", „veszélyes illúziónak" deklaráljuk — még semmit sem oldunk meg szocialista fejlődésünk nevelési feladataiból! Sokkal inkább előrevinne annak a bizonyos húszéves tapasztalatnak valóban tudományos elemzése. A nehézségek, sőt, kudarcok valódi okainak, forrásainak feltárása is a bonyolult összefüggések egész láncolatának végigkövetését igényelné. Hegedűs elvtárs ehelyett megelégszik azzal, hogy vállveregetően „a marxista indítású szovjet humanizmus egyik legszebb — és reális eredményét tekintve talán éppen ezért a legtragikusabb példájának" minősíti Makarenko tanítását és pedagógiáját, ami felett eljárt az idő, s már nem felel meg a szocialista társadalom „új munkamegosztás szerinti struktúrájának". Ezért nemcsak a gyermekotthonok nevelőit, az OPI munkatársait, de még bíróságunkat is elmarasztalja, mert még mindig „hisznek" a makarenkói nevelési módszerek erejében. Ezért áll olyan rosszul a nevelés ügye, ezért termelnek felejtet" pedagógiai üzemeink . .. Hegedűs elvtárs panaceát is ajánl: építsünk „az újból megragadott valóság talaján" korszerűbb illúziókat, „amelyek, ha a későbbiek során nem is bizonyulnak minden tekintetben megvalósíthatónak, mégis (?) a társadalmi haladást támogatják." Mi, — javíthatatlan „illuzionisták" — nem újabb utópiákat szeretnénk építeni, hanem valóságos szocializmust, benne szocialista embereket nevelő iskolát, nevelőotthont, s nem akármilyen társadalmi haladást, hanem — bármilyen idejét múltán hangzik is! — a szocialista forradalom, a kommunizmus győzelmét szeretnénk hazánkban is minden erőnkkel szolgálni! De ebben nem segítenek bennünket ezek a dühringi ajánlások. Még kevésbé ma is élő és ható forradalmi és haladó pedagógiai örökségünk befeketítése! Milyen alapon állítja Hegedűs elvtárs, hogy a makarenkói pedagógia „reális eredményeiben" tragikus, sőt, legtragikusabb ? Kiket ért „reális eredmény"-en? A Makarenko által vezetett gyermektelepek neveltjeit, vagy csupán a mi nevelési kudarcainkat, gyermektragédiáinkat? Cikkéből az utóbbira lehet következtetni. De meggyőződött-e vizsgálódásai során arról, hogy azok az otthonok, amelyek „vezetőik és pedagógusaik minden igyekezete és jóakarata ellenére is — viszonylag nagy arányban a társadalomból kivetetteket, a munkában önmagukat nem találó embereket neveltek", valóban Makarenkót követik, az ő nevelési rendszerét alkották újra saját feladataiknak és körülményeiknek megfelelően — vagy csak hivatkoznak rá? Ez különben ténykérdés. Eldöntéséhez azonban nem elég néhány szociológiai felmérés, vagy bármilyen sok „esettanulmány". Az otthonokban folyó nevelőmunka egész rendszerét kellett volna alaposan megvizsgálni, s Makarenko egész nyitott nevelési rendszerével egybevetni. A cikkből nem derült ki, hogy Ön ezt az elemzést és egybevetést elvégezte volna. Tudományos értékű, valósághű következtetések levonásához azonban még ez sem elég. A tragikus végeredményen kívül meg kellett volna vizsgálni azokat a konkrét társadalmi, anyagi és személyi feltételeket is, amelyek között ezek az otthonok élnek, dolgoznak. S főleg, hogy milyen munkával, hogyan nevelik a növendékeket, ha végered-