Budapest, 1968. (6. évfolyam)

8. szám augusztus - Történelem: Kunfi Zsigmondról Erényi Tibor, a magyar internacionalistákról Gerelyes Ede írása

Kunfi Zsigmond „ Valamely kiváló embert másképp és másnak látják kortársai, akik személyiségének közvetlen hatása alatt állanak és az utódaik, akik ennek a személyiségnek hatásait és maradványait látják csak. Két egymást nyomon váltó nemzedék gondolkodása és értékelése között rendszerint nagy a különbség; amiért az első nehéz tusát vívott, kész örökség gyanánt kapta ezt a második és a cél, a vágynak délibábos régióiból a mindennapiság romboló sodrába került; új célok és kíséretükben új értékképzetek keletkeznek, s az utód, aki ezeknek neveltje, könnyen és gyakran válhatik igazságtalanná az előd iránt, aki amazokért küzdött." Ezeket a sorokat a 24 éves Dr. Kunfi Zsigmond állami főreáliskolai tanár írta Toldy Ferencről szóló értekezésében; első nagyobb igényű írásában, amely az Irodalomtörténet 1903-as évfolyamában jelent meg. Paradox jelenség, hogy Kunfi egyéniségének és munkásságának megítélése során azokkal a problémákkal találkozunk, amelyeket ő maga kezdő tanár korában felvetett. Tevékenységének 1918 —1919-ig terjedő szakaszában alig volt a magyar munkásmozgalomnak megbecsültebb, általánosabban elismert személyisége, mint Kunfi Zsigmond. Pályájának második szakaszában, a forradalmak és ellenforradalmak éveiben, elméleti és politikai munkásságának, sőt egyéniségének már korábban is mutatkozó ellentmondásos vonásai élesebbé váltak és megérlelődtek azok a kudarcok, azok a konfliktusok, amelyeken már nem tudott úrrá lenni. A Kunfi Zsigmondról szóló megnyüatkozások, a személyiségét érintő nézetek nagyon is végletesek. Nem egy esetben magukon viselik egyrészt a korlátlan rajongásnak, másrészt a globális kárhoztatásnak a bélyegét. Most, amikor az 1918 — 19-es időszak félszázados évfordulójának megünneplésére készülünk, talán nem lesz érdektelen, hogy. a szerintünk a realitásoknak megfelelően megkíséreljük felidézni alakját. Kunfi Zsigmond 1879. április 28-án született Nagykanizsán. Apja szerény viszonyok között élő pénzügyi tisztviselő. Az elemi elvégzése után fiát a helybeli piarista gimnáziumba iratta be, amelynek 8 esztendőn át eminens diákja volt. A gimnazista figyelmét — a kötelező iskolai tananyag mellett — mind nagyobb mértékben kötik le szabadon választott olvasmányai: különböző filozófusok és irodalomtörténészek írásai. Már ekkor megmutatkozik egyéniségének egyik jellemzője : a művészi hajlamoknak és az elméleti érdeklődésnek a vegyülete. (Nem véletlen, hogy később, fiatal tanár korában — többek között — Anatole France számos munkáját is lefordítja.) Az érettségi után a kolozsvári egyetem hallgatója; mint magyar -német szakos tanárjelölt szerez egyetemi diplomát. Kolozsvári évei nagy hatással vannak fejlődésére: sokat olvas; elsősorban a nagy francia pozitivisták munkáit kedveli, akiknél — mint sógora, Rónai Zoltán róla szóló megemlékezésében találóan megjegyzi — „a realista társadalomszemlélet elemein kívül megtalálta az ábrázolás művészi formáját is". De nemcsak olvasással töltötte az idejét. A zajló életű erdélyi városban megismerkedett a városi polgárság, valamint a proletariátus helyzetével, de egyben az arisztokrata családok életével is. A vékonypénzű diákot ugyanis professzorai különböző arisztokrata családokhoz — így a Lónyai grófokhoz — ajánlották be nevelőnek. Amikor a diploma megszerzése után, mint segédtanár elfoglalta a temesvári állami főreáliskola egyik katedráját, már olvasmányai és élettapasztalatai hatására jelentékeny műveltséggel és élményanyaggal rendelkezett. Stúdiumai az irodalomtörténet felé irányítják. 1903-ban a Magyar Tudományos Akadémia folyóiratában, az Irodalomtörténetben jelenik meg már említett tanulmánya: Toldy Ferenc működésének elmélyült elemzése. Temesvár, a régi Magyarországnak ez a soknemzetiségű, viszonylag jelentős iparral rendelkező, forgalmas városa nem alkalmatlan terület arra, hogy a fiatal tanár további fejlődését elősegítse. Iskolai munkája mellett — amelyet pontosan és lelkiismeretesen ellát — rendszeresen olvassa a fővárosi lapokat. Elsősorban a szociáldemokrata párt és a polgári radikális Társadalomtudományi Társaság működése hat rá. Természetes ez, hiszen mindkét szervezet szemben áll a fennálló politikai rendszerrel és elméleti megalapozottságra támaszkodva társadalmi változást sürget. A főváros felé forduló Kunfi figyelmét felkelti annak az embernek az alakja, aki — jóllehet csak két évvel idősebb nála — úgyszólván a legnagyobb reményekre jogosító fiatal aktivistája a szociáldemokrata pártnak és egyben kiveszi a részét a Társadalomtudományi Társaság munkájából is. Megismerkedik egyelőre csak levél útján — Szabó Ervinnel, akinek életműve és tevékenysége Kunfira egész pályafutása során nagy hatással van, bár végig megmaradt a szociáldemokrata pártban; Szabó Ervin útját nem követte. Kunfi 1903 őszén felajánlja Szabó Ervinnek, hogy részt vesz a Huszadik Század munkájában és kifejezésre juttatja azt a kívánságát is, hogy társadalmi-filozófiai kérdésekről előadásokat tartson a temesvári munkásoknak. A „Doktor Úr" szívesen válaszol soraira, segít neki, olvasmányokkal látja el. A fiatal tanár ügybuzgalma a pártvezetőség figyelmét is felkeltette; 1906 májusában megbízták a szociáldemokraták elméleti folyóiratának, a frissen induló Szocializmusnak a szerkesztésével. Ezt a megbízatást azonban már a további temesvári tanárkodással nem lehetett összeegyeztetni. Kunfi feladta állását és a fővárosba költözött, ahol csakhamar megházasodott. Felesége orvosnő; Rónai Zoltánnak, a tehetséges szociáldemokrata jogásznak a húga. 1907 elején Kunfi tagjává vált a központi pártlap, a Népszava szerkesztőségének is. A szerkesztőségi rangsorban mindjárt a szerkesztő, Garami Ernő után a második helyen következett. Életrajzírói szerint a katedrától történő megválása kényszerítő körülmények hatása alatt ment végbe. Úgy tudják, hogy a Wekerle —Kossuth Ferenc-féle koalíciós kormány vallás- és közoktatásügyminisztere, Apponyi Albert gróf maga elé rendelte és választás elé állította: ha szakít szociáldemokrata tevékenységével, budapesti középiskolai tanári állást biztosit számára, és további — esetleges egyetemi — pályafutásáról is gondoskodik. Ellenkező esetben viszont ki kell válnia a közszolgálatból. Nem tudjuk biztosan, hogy ez az audiencia megtörtént-e. Apponyi politikai felfogását és egyéniségét ismerve, nem valószínűtlen, hogy sor került rá. A nagy műveltségű gróf az akadémiai folyóiratban bizonyára már találkozott Kunfi nevével. Lehet, hogy a Huszadik Század 1905-ös évfolyamában olvasta „Jókai" című tanulmányát, amely nemcsak az író tevékenységének értő analízise, hanem annak is bizonyítéka, hogy a tanulmány szerzője jól ismeri a legújabbkori magyar történet számos jellemző vonását. Kunfi tehát választott. Nem fogadta el Apponyi ajánlatát, illetőleg lemondott a polgári karrier előtte álló lehetőségéről és a szociáldemokrata funkcionáriusok sokkalta rögösebb útját választotta. 1909-ben, 30 éves korában a vezetőségbe választották. Ettől kezdve egy évtizeden át a pártvezetőség egyik legjelentékenyebb tagja. Mint a szociáldemokrata párt egyik élvonalbeli vezetője, Kunfi rendszeresen fejlesztette marxista tudását. Nagy marxista műveltségre tett szert; megismerkedett Marx és Engels szinte valamennyi munkájával. A korabeli nemzetközi szocialista mozgalom teoretikusai közül Kautskyt becsülte a legtöbbre, de bizonyos megértést mutatott — nyilván Szabó Ervin hatására — a francia szindikalizmus iránt is. Elméleti-politikai felfogása jelentékeny részben Kautskyhoz és általában a németországi centristákhoz igazodott. A bemsteini revizionizmussal nem vállalt közösséget, de nem osztotta a német baloldal nézeteit sem. A leninizmust illetően átvette azt a II. Internacionálé legtöbb pártjában közkeletű véleményt, hogy annak a cári önkényuralom viszonyai között van ugyan létjogosultsága, de nem alkalmazható a többi európai ország viszonyaira. A magyar szociáldemokráciát illetően Kunfi ~ mint ezt a Népszavába írt cikkei és a Szocializmusban közölt tanulmányai, továbbá egyéb elméleti, politikai munkái bizonyítják - nem egy területen részleteiben kidolgozta és magasabb színvonalra emelte a magyarországi fejlődéssel kapcsolatos korábbi szociáldemokrata nézeteket. Magyarországot olyan országnak tekintette, amelyben a kapitalizmus pozíciói még gyengék, és a politikai, valamint a gazdasági életben a feudális eredetű nagybirtok hegemóniája érvényesül. Ebből a nézetből következett, hogy a legsürgetőbb feladatnak az ország polgári demokratikus átala-19