Budapest, 1968. (6. évfolyam)

4. szám április - Végh Antal: Passziója: röpgalambász Pesten (tárca)

Végh Antal Passziója: röpgalambász Pesten Mire megérkezünk az Üllői úti nyolcemeletes ház padlására, a falka készen áll. A héten két edzést kaptak, várják a startot. Még a padlástól is feljebb hajlékony létrán kapaszkodunk a tetőre. Nagytekintélyű vendég is érkezett; megnézi a versenyt a szövetség volt elnöke, a galambászok lapjának volt főszerkesztője, aki ezenkívül egyszemélyben biológiatanár, állatorvos, és aktív galambász, két doktorátussal, valamint száztíz kilónyi súlyával. — Szegény anyámnak az volt a halálos ágyán az utolsó kívánsága, hogy hagyjak fel a galambászattal... Az apám is galambász volt. . . Hogy mit szenvedett miatta egy életen át az anyám. Nem lehet ezt abbahagyni. A házigazdán csuromvizes már az ing, az izgalomtól. Még nem jöttek a bírálók. — Megtörténhet, hogy nem is jönnek ? — De mennyire! Mi van akkor? Elő a nyomtatott szabályzatot: ha a kijelölt bírák nem érkeznek meg, a versenyző köteles értesíteni a szövetség titkárát, aki azonnal pótbírákról gondoskodik. Ha ők se érkeznének meg, akkor versenybíróként szerepelhet bárki, akinek érvényes bírói jogosítványa van. — Kérem, ha egy kijelölt versenybíró nem érkezik meg, azt a későbbiekben eltiltják. De van, aki nem bánja az eltiltást, csakhogy hátráltathassa a versenyt. Mennyi ilyen eset volt már. Aki nem ismeri a röpgalambtenyésztők világát, annak fogalma sincs arról, hogy nincs az életnek még egy területe, ahol ilyen elszántan, ilyen vérre menően folyjék a küzdelem, mint itt. Sürög-forog mindenki a padláson, mindjárt indítás. Óriási a verseny láz, a házigazda mégegyszer végigvizsgálja az állományt, rendben vannak a gyűrűk, de egy galamb hajnalra kihányta, amit az este evett. Vajon melyik lehetett, mert azt semmiképpen nem kellene indítani. — Borzasztó, hogy micsoda felelőtlen emberek vannak. Meg akarják akadályozni a versenyt! — Hány galambot fog indítani ? — Még nem döntöttem. A vendégek között többen bírói jogosítvánnyal rendelkeznek. De mégis, a hivatalos bírák kellenének. Mert így még valaki odabent a szövetségben beleköt a versenyeredményekbe. Legutóbb is mi történt? Közönséges csalás, de mekkora! Egy versenyző — aki mellesleg a szövetség egyik tisztségviselője — röpíttetett. Nem is volt érvényes versenye és mégis — a jegyzőkönyvek szerint - első helyezést ért el. Először a bírák sajnálták, hogy nem érvényes a verseny. Aztán következett az evés, utána az ivás. Végül a jegyzőkönyvek készültek el. Csakhogy volt, aki lesből figyelte a versenyt. Óvást adtak be, de az első díjért járó magas pénzjutalmat mégis felvette a „győztes". Az óvásnak később helyt adtak, a tekintély megtépázódott, sőt írásbeli nyilatkozat is érkezett az elnökséghez, hogy az illető önként lemond az első helyről, megelégszik a másodikkal is. A pénzről nem történt említés. — Hát így vagyunk . . . Ezekután ne csodálkozzon senki, hogy nincsenek még itt a bírák. Mert itt nem babra megy a játék. — Kihajtok! — határozta el magát hirtelen a gazda. Rohan fel a létrán a kiugróhoz. Tele a padlástér vendégekkel. Egymásután lépünk az ablakhoz, felröppen a falka, levegőben vannak a galambok, nézzük. A jegyzőkönyvben már benne van a kihajtás ideje, a galambok száma és egyenként felsorolva a gyűrűk jelzése. Enged a gazdában a feszültség, leül egy pillanatra, kiszuszogja, kilihegi magát, megtörli a homlokát és felteríti az odakészített asztalt hűsítőkkel, van harapnivaló is, szardínia, vaj, téliszalámi. Ünnepi a pillanat, Sampion-győzteshez méltó a trakta. — Kérem, nálam szeszesitalt a verseny időtartama alatt senki nem fogyaszthat. Micsoda híre menne annak. Azt mondanák, leitattam a versenybírókat. Nálam a sportszerűség mindent meg kell, hogy előzzön. Sajnálom, sör nincs ... A hűsítők jegelve vannak. A versenybe indult galambok fajtája: Szegedi magasszálló keringő. Egy csoportban szállnak, körben a ház felett, a teljesítmény egyik mérője: mennyi ideig lesznek fenn. Valaki kinéz az ablakon. — Libáznak — mondja kárörvendően. Libáznak, mert nem szállnak felfelé, csak itt keringenek, nem messze a tetőtől. Még látni mindegyiknek a színét is. A házigazda — hogy visszavágjon a becsmérlőnek, most megtiltja egy időre, hogy valaki is kidugja a fejét az ablakon, mert ettől esetleg riadnak a galambok, miatta felfelé szállhatnak, ha pedig a galamb, valamilyen önszántán kívüli ok miatt, húz felfelé, ez már sportszerűtlenség. Nem kizáró ok, de nem morális. Sokan kutyába se veszik az ilyet, amit nem rögzít határozottan a szabályzat. Az is megesik, hogy valaki a versenynapra felbérli a szomszédot, hogy röpítsen ő is, amikor a falkája már le akar szállni, mert egy új falka felfelé húzása inspirálólag hathat a fáradtra. Itt azonban szó sem lehet ilyenről, itt a Sampion-díjas röptét. Tizenöt galamb szállt fel, köztük egy egészen fiatal, még nincs nyolchetes. A versenyző amiatt aggódik, hogy vajon helyes volt-e ezt a galambot is indítani? Mert ha hamar elfárad, ez rossz hatással lehet a falkára. De mégis kénytelen volt elindítani; megtizedelődött az állománya, éppen a tavaszi nagyteljesítményű szállások alkalmával. Több kiváló képességű galamb nem tért vissza. A kis fiatal erős edzőrepüléseken már vett részt, de versenyen még nem. Hozza valaki a hírt, hogy az utcáról, az erkélyekről és távolabb, a térről is nagy közönsége van a versenynek. — Örülök neki — mondja a házigazda és teleönti a poharakat szilvalével. — Magasodóban vannak. A versenyszabály kimondja, hogy ebben a versenyágban huszonnégy galamb indítható. Amennyiben tizenkettőnél kevesebb marad fenn, úgy a verseny érvénytelen. Tehát itt, mivel összesen tizenöt galamb állt versenybe, komoly veszélyt jelent a „ledarabolás". Ugyanakkor, ha a galambok többsége leszáll, de egy csoport fennmarad és tíz perc múlva — az első leszállóhoz számítva, — valamennyi galamb nem ér tetőt, szintén érvénytelen a verseny. Van hát miért izgulni röptetőnek, drukkereknek egyaránt. Most magasodik a falka, szabad kinézni, nem fenyeget bennünket a sportszerűtlenség. A szakemberek azt állapítják meg, hogy nagyon kedvezőtlen az idő. Korábban kellett volna kihajtani, úgylátszik, hogy az ellenfelek keze van benne, nem érkeztek meg a kijelölt bírák. A gazda egyre derűsebb, csaknem vidám, mind nagyobb a magasság. A tizenöt galamb közül kettőnek nem is érvényes a repülése, mert azok jelzőgalambként szerepelnek. Ez megengedett, de a jegyzőkönyvben külön fel kell tüntetni. — Ezek nem jelzőgalambok, — mondja valaki, — ezeknek a színe nem üt el a többitől. — Hát akkor mik ? — Idegen galambok. — Micsoda ? Az én falkámban idegen galambok ? Mert idegen galamb alatt sok mindent lehet érteni. Például azt, hogy fajtaidegen. Esetleg még azt is, hogy nem a tenyésztő tulajdona. — Gyanúsítás — mordul a gazda. — Igenis, ezek jelzőgalambok, nézzék meg, van még Szegedi keringőm, de azt nem indítottam el a versenyen. Oda kell menni a ketrechez, megnézni, hogy csakugyan ott az a gyönyörű fekete Szegedi hím, de mégsem röpítették. — Miért nem? Azért, mert ezt a galambot nem én tenyésztettem. Én olyan galambot, amelyik nem a saját tenyésztésem, nem versenyeztetek. És még rám mondja valaki, hogy idegen galambot röpítettem ? — Jó, hát akkor legyenek jelzőgalambok. — Hogyhogy legyenek, azok is! — Azok, azok — vonul vissza a támadó. A Sampion-díjasnak megenyhül az arca. — Estek — mondja valaki. 36