Budapest, 1968. (6. évfolyam)

4. szám április - Végh Antal: Passziója: röpgalambász Pesten (tárca)

Kepes Erzsébet rajza A gazda felugrik, rohan az ablakhoz, összehúzott szemmel nézi az eget, száját eltátja, homloka gondba ráncolódik, csupa aggodalom a tekintete, kezével szorítja az ablak párkányát. — Nem baj, ez is szép, — ilyen időben. — Mentegeti a falkát. — Ne nézzen ki senki, ne zavarjuk a repülést. Az asztalra kitett óráról leolvassa az egyik szakember, eddig i óra 2 perc a röpidő. — Magasság nincs. — Az nincs, de röpülésben van a falka. Még minden lehetséges, nagy teljesítmény is, éppúgy, mint hirtelen zuhanás. A Szegedi magasröptű keringőről esik szó. — Nem korrekt fajta. Nem határozottak a fajta ismérvei. Nemcsak hogy vidékenként más és más a típus, de még utcánként, tenyészetenként is. — Rágalom. — Dehogyis rágalom! — Meg kell nézni őket. — Mit nézzek rajtuk? Azt, hogy fehér kellene legyen a tollazatúk. Ez fehér ? — Ki kívánhatja el, hogy fehér maradjon a toll ebben a füst-korom rengetegben. Ez a falka kiállítást nyert. A Sampion-díjas nemcsak magyar, de Európa-bajnok is. A most röptetett falkának három tagja részt vett azon a versenyen, amelyiken megszületett az európai rekord, 6 óra 45 perc fenntartózkodás. (Ezalatt kb. 4 — 500 kilométert repülhettek a galambok.) — Húzás van! Óriási az öröm, ismét felfelé röpül a falka. — Már azt hittem — vallja be utólag a Sampion-díjas, — hogy nem lesz semmi. De nem hagytak cserben ezek a drága, aranyos jószágok. Még be sem fejeződött a vita a Szegedi fajtáról, máris újabb, rendkívüli esemény hoz határtalan izgalmat: az egyik sporttárs, aki érvényes bírói jogosítvánnyal rendelkezik és vállalta a hivatalos, — de alkalmi — versenybírói szerepet, kijelenti, hogy el kell menjen. Most mi lesz? Óriási a pánik. Megpróbálják maradásra bírni, de nem áll kötélnek. Hát ez embertelenség, — a Sampion-díjas oda van egészen. A sporttárs távozik. — Tudom én, hogy miért ment el. Hogy ne kelljen aláírnia a jegyzőkönyvet. Hogy ne legyen a verseny érvényes. Csak az a vigasztaló, hogy a falka szépen dolgozik, egyre feljebb megy. — Drágáim, mennyivel különbek vagytok, mint az emberek. Ti tudjátok, mi a tisztesség. A Sampion-díjasnak dolga van bent a lakásban, felkéri az ott maradt egy szál bírát, kísérje el. Igen, mert a sportszerűséghez az is hozzátartozik, hogy a röpítő egyedül a verseny ideje alatt nem távozhat sehova. Hátha valami olyat tenne, amivel befolyásolhatná a verseny eredményét. Mert volt már arra is példa, hogy valaki a ház egyik szögleténél leültette a vendégeket, ő maga meg időnként a ház hátához sietett, mindig akkor, amikor le akart szállni a falka, zászlót lobogtatott, azzal ijesztette repülésre a fáradt madarakat. — Még mindig felfelé mennek! — Mehetnek, de mikor lesz még röpmagasság. (Amikor látszik a galamb, de szárnyakat már külön nem lehet kivenni.) — Elérhetik a röpmagasságot! Sőt tűnőbe is mehetnek. — Tűnőbe? Csak nem ma, — áll fel az egyik szakember, és nézi a magasodó falkát. — Van rá száz forintom, hogy itt ma nem lesz tűnő. — Állom a százast — fogadja el a kihívást a Sampion-díjas. A versenyteljesítmény egyik nagy produktuma a tűnő. Erre nem képes akármilyen falka. A jegyzőkönyv külön rovatába kell bejegyezni, hogy a tűnő mikor állt be és meddig tartott. — Úristen, lent vannak! — kiáltja valaki. — El az ablaktól! — rendelkezik a Sampion-díjas. Az eddigi teljesítmény 2 óra 14 perc. — Nem, nem, csak zuhanás volt, de leszállásról szó sincs. Ehol ni, újra felfelé húznak, mégpedig milyen szépen. Valaki kinéz az ablakon, rohan a házigazdához: együtt dugják ki a fejüket újra; arcukon megdöbbenés. Ez nem lehet igaz, ekkora aljasságra még az ember se képes. De mégis. Aki elment, sürgős elfoglaltságára hivatkozva, ott áll a tér sarkán, meghúzódva egy fa alatt. Áll a törzs mögött és lesi a falkát. — Tudom én, hogy kinek az embere; most megtudhatja mindenki, annak, aki bajnokot akar csináltatni magából. — Micsoda emberek! — Milyenek? Röpgalambászok! Egyforma mind! — Tisztelet a kivételnek. . . — Kivétel? Az én apám becsületes ember volt, de röpgalambász. Sose mondta nekem, hogy ha a mieink közé szállt egy idegen galamb, na fiam, ülj csak fel a biciklire, aztán vidd vissza a galambot Botoséknak. Mert azt tudta, hogy kié az idegen, ismerte a város minden galambját. — Megülnek. Most már nem bírják tovább. A Sampion-díjas kéri a jelenlevőket, egyeztessék az órájukat, figyelje mindenki pontosan, mikor, melyik pillanatban ér a falka tetőt. — Már nem is látszanak. — De igen. Ott, a tűzfal mögül emelkednek újra. A Sampion-díjas hideg vizzel öntözi a homlokát, tarkóját, karján az ereket. Újra felfelé megy a falka, ezt már nem hitte volna senki. — Hol a család ? őket nem érdekli ? Gyerek nincs, az asszony azokon a napokon, amelyeken a férje kihajt, nemhogy itthon, de még Pesten sem hajlandó maradni. Ma is kiment a rokonokhoz Pomázra. — Mennyibe kerül ez a passzió ? — Ne, erről ne! Aztán valaki, hogy a Sampion-díjas ne hallja, megsúgja kárörömmel; csak a napi galambeleség tíz forint. Igaz, hogy bevétel is van, mert ebből a tenyészetből került már ki olyan példány, amelyikért ötszáz forintot fizetett a vevő. Túl vagyunk a röpítés 150. percén. A nap bevág az ablakon. Ha az ember nézni akarja a falkát, égeti a szemét az erős sugárzás. Fent a padláson megszorul a levegő, az izzadtság patakokban szakad mindenkiről, de panaszos szava senkinek sincs. — Tűnő már nem lesz, az fix. Enyém a százas. — Most már baj nem lehet. Ha nem is volt tűnő, de elmagaslás sem volt. (Amikor a galamb a magasból nem tér vissza többé oda, ahonnan kiröpítették.) 155 percet mutat az óra, nem lehet több remény. Fáradtan zuhan a falka. — Megülés! — tetőt értek a galambok. A verseny után ellenőrzik a galambok gyűrűit sorról sorra, azok szálltak-é le, amelyeket kihajtottak. Ezután másfél óráig készül a jegyzőkönyv. Végre a hatodik példány az, amelyben nem találnak kivetni valót, s amelyről úgy gondolja mindenki, hogy odabent a szövetségben sem fognak belekötni. Mekkora vita, mennyi ellenvetés előz meg minden beírt adatot. — Bár ami igaz, az igaz, két bíró nincs . . . — De aki tagja az elnökségnek, aláírhatja a jegyzőkönyvet. Amennyiben mégse fogadnák el a versenyt, a Sampion-díjas hajlandó megismételni a röptetést. Ezt be is írják a jegyzőkönyv megfelelő rovatába. — Mondtam én, hogy nem teljesen tiszta egy röpgalambász se — méltatlankodik az egyik szakember. — Én se, ti se. Másfél órája vége a versenynek és mi még itt ülünk ezen az átkozott padláson. Ketrecbe kellett volna már zárni mindönket. Rosszabb ez az alkoholizmusnál . . . Mert az ellen már van orvosság . . . De galambászoknak még nem találtak ki elvonókúrát. Még ma befeküdnék! 37