Budapest, 1968. (6. évfolyam)

4. szám április - Dr. Szalai György: Egy kihalóban levő foglalkozás

A Horthy-korszak cselédproblémájának egyik sokat emlegetett szomorú színfoltja a cselédöngyilkosságok ijesztő mérete. Közszájon forgó és statisztikákkal bőven alátámasztott igazság volt, hogy Magyarországon a nők közül messze a legtöbb öngyilkos a háztartási alkalmazottak között található. A leggyakoribb módozatok: gáz, halálugrás, lúgkő. Több százra ment azoknak a száma, akik jóval hatvan éves koruk után még a cselédsors kenyerét ették. Nem egy közülük keserű öregségére maga tett aztán pontot. A legtöbb öngyilkos a fiatal háztartási alkalmazottak közül került ki. Faluról feljövet, sokan azt hitték, hogy pár évi cselédeskedés után hazatérnek falujukba és férjhez mennek. Az esetek legtöbbjében azonban ez csak vágyálom maradt. A budapesti ismeretségek rendszerint nem bizonyultak tartósaknak. Hiába volt a hazai tanács: „ne ismerkedj/" — a magányos leány társaság után vágyott. A házban, vagy a házon kívül más cselédleányok jelentették az első ismeretséget, aztán a barátnők révén, az Erzsébet téren, a Baross téri „cselédkorzón", a városligeti vurstliban megszületett az első férfiismeretség. A fellelkesült fiatal falusi leány a maga színlelni nem tudásával, szeretet utáni forró vágyával nem egyszer vált lelkiismeretlen emberek szabad prédájává. Amit a leány egetvívó szerelemnek hitt, az a férfi részéről többnyire alkalmi ismeretség maradt. S miközben a kis cselédleány egész héten át számolta a napokat, készült a vasárnapra — az esetek jelentős részében az előző heti udvarló már árkon-bokron túl járt... Bekövetkezett a katasztrófa. Egy 1930 körüli statisztika szerint a háztartási alkalmazottak által világrahozott gyermekeknek alig 1,4%-a született „törvényesen". Ritkábban a szégyenérzet, gyakrabban a szomorú tény, hogy gyermekével nem tud helyet kapni, öngyilkosságba kergette azt a leányt is, aki az első csalódás után esetleg még megőrizte lelkierejét. Háztartási alkalmazottak szakszervezete A háztartási alkalmazottaknak csak a Tanácsköztársaság rövid időszaka alatt volt érdekképviseleti szervük, szakszervezetük. Ha a Tanácsköztársaság forradalmasító szelleme a háztartási alkalmazottakra kevéssé is hatott, de valami halványan mégis visszhangzott ebben az eléggé elmaradott és kiszolgáltatott rétegben. Nem véletlen, hogy a polgári lapok — főleg a szélsőjobboldaliak — 1920 és 1924 között arról panaszkodnak, hogy alig találni háztartási alkalmazottat. Szemükre vetik, hogy engedetlenek; s válogatósak lettek kosztban és lakásban. Kétségtelen, hogy a budapesti élelmezési viszonyok leromlása, a pénz elértéktelenedése ezekben az években sokukat visszavitte a faluba. Mégis, az emberi és társadalmi öntudat gyenge visszfényeivel már találkozunk náluk, s ennek csalhatatlan jele, hogy a napilapok állandóan dühös kifakadásokat engednek meg a háztartási alkalmazottak ellen, sokszor egészükben bűnözőknek és söpredéknek titulálják őket. A harmincas évek második felében úgy látszik, mintha megnövekednék a hivatalos szociális érdeklődés a háztartási alkalmazottak iránt. A célzat azonban inkább kortesfogó jellegű. A Zita-körök, Márta-egyesületek különböző tanfolyamokat szerveznek cselédek számára. A második világháború kitörése után hazafias körökbe gyűjtik őket, alsóneműt varratnak velük a katonák számára, keservesen összekuporgatott pénzeik felajánlására kényszerítik őket, hogy szeretetcsomagokat küldjenek a frontra. A szovjetellenes háborúba belépő Magyarország jobboldali vezéreinek tollnokai a rettenthetetlen és győzhetetlen magyar katona portréja mellé a kollekció új darabjaként elkészítik a melegszívű, áldozatkész magyar cselédleányról szóló idillt. Emberibb sorsa a magyar cselédnek ebben az időben sincs; a nyolc napon túl állást nem találó háztartási alkalmazott továbbra is ki van szolgáltatva a razziának. A megváltozott helyzet A felszabadulással egy csapásra megváltozott a helyzet. A nők számára megnyílik minden pálya, s nem utolsósorban azon agrárproletár és kisparaszti rétegek előtt, melyek eddig a legnagyobb cselédrezervoárt jelentették. A falusi leány már nem ment el szolgálni, hanem otthon maradt az 1945-ben szerzett föld családi munkásának, vagy ha mégis eljött hazulról, akkor útja már nem a budapesti háztartások, hanem a gyárak, kollégiumok, hivatalok felé vezetett. És akik mégis elmentek háztartási alkalmazottnak? Nemcsak a szakszervezet, de a törvényhozás is védte jogaikat: a heti két félnapi kimenőt, a fizetett szabadságot, a kollektív béreket, a méltányos bánásmódot stb. Ennek ellenére a háztartási alkalmazottak száma erősen megfogyatkozott. Az 1946-os társadalombiztosítási adatok még 50 ooo-re teszik a háztartási alkalmazottak számát. 1967-ben viszont hivatalos kimutatás szerint már csak 10 300 a számuk. Ennek kb. fele Budapesten dolgozik. A korcsoportmegoszlás arra mutat, hogy főleg azok tevékenykednek ezen a pályán, akik már a felszabadulás előtt kezdték és még nem mentek nyugdíjba. Újonnan kevesen választják ezt a foglalkozást. Az 1967-es kimutatás szerint a háztartási alkalmazottak 28,3%-a 30 éven aluli, 36,3%-a 30—35 év között van. De a nyugdíjkorhatáron felüliek még mindig 35,4%-át teszik ki az összes háztartási alkalmazottaknak. A 30 éven aluliak csak átmenetileg működnek ezen a pályán. Lakáshiány kényszeríti őket rá. Sokuk számára ez a megfogódzás a fővárosban. Amint lakáshoz jutnak, távoznak e munkakörből. Bármennyire is igyekszik a törvényhozás és a felelős szervek a háztartási alkalmazottak helyzetét a többi dolgozóéval egyenlővé tenni, ma még a háztartási munka természetéből is adódnak a hátrányosabb körülmények. Mai háztartási alkalmazottakkal beszélgetve, szavaikból is kiderül, hogy mennyivel jobban megbecsülik őket, hogy megszűnt az úr—szolga viszony — de sok nehézséggel küzdenek még ma is. így Sz. E. a következőket mondta: „Mikor annak idején Pécsett szolgáltam, és a méltóságos asszony látta, hogy olvasok, elszedte tőlem a könyvet. A mostani gazdám viszont azt mondja: „Hoztam magának egy könyvet, biztosan tetszeni fog." P. J. közli velünk: „Ma már megteszik azt, hogy kijönnek a konyhába és maguk csinálják meg a teájukat, vagy melegítik meg o vacsorájukat. Például vasárnap reggel ök kelnek korán és az ágyba hozzák nekem a reggelit". S. E. így nyilatkozik: „Annak idején egy cipőgyárosnál dolgoztam. 40 pengő volt a fizetésem, a borravaló időnként a havi 50 pengőt is elérte. Most nincs borravaló. Az viszont jó, hogy ma már külön szobát kell, hogy adjanak nekünk. Akármilyen pici lyuk is, de mégis külön szobáról kell gondoskodniok." H. M. veti fel a legsúlyosabb problémát: „Jövőre 34 éve dolgozom már, és csak 695 forint nyugdíjat kapok. A Nyugdíjintézet azt mondja nekünk, hogy igazunk van, de neki nincs pénze. Ez kényszerít bennünket, hogy tovább dolgozzunk." H. M. mondja: „Igen, akkoriban csak minden második vasárnap volt szabad időm, de csak a Zita-körbe volt szabad mennem. Ma más a helyzet. De a szabad időm még ma sem maradéktalan. Vasárnap gazdáimék 2 órakor ebédelnek. Háromra befejezik, de akkor én még nem ebédeltem. Bezavarom őket a konyhából — mert az ebéd ott folyik le. Felmosok, magam is megebédelek, felöltözöm. Kb. fél hatra megyek el. A vasárnap akkor válik szabaddá számunkra, mikor mindenki másnak már a hétköznapja is szabad. Múlt vasárnap viszont vendégek voltak a gazdáméknál és így nem mehettem el." Van-e ennek a foglalkozásnak jövője? Logikusan vetődik fel a kérdés: van-e ennek a foglalkozásnak jövője? Kétségtelen tény, hogy akik ma háztartási alkalmazottat tartanak: orvosok, mérnökök, más szabad foglalkozásúak, funkcionáriusok, sokgyermekes családok, még sokáig nem tudják nélkülözni a háztartási alkalmazottat. Segítségük nélkül képtelenek lennének elvégezni hivatali vagy tudományos munkájukat, vagy mérhetetlen megterhelésnek lennének kitéve. Másrészről a budapesti lakáshiány megnehezíti, hogy a lakás nélküli régi háztartási alkalmazottak pályát változtassanak. A vidékről felkerülő fiatalok számára pedig a háztartási munka vállalása ugródeszka a jobb lakás szerzéséhez. A nők egy része inkább elmegy háztartási alkalmazottnak, mintsem munkásszálláson lakjék, vagy ingázzék. A döntő tényező: a technikai fejlődés. A háztartások gépesítése, a jövő lakótömbjeinek kollektív mosodái, központi takarítóvállalatai, a háztól házig való szállítás, a félkész-és egésztermékek standardizálása fel fogja parcellázni a háztartási alkalmazott munkáját és miután feladatait „szakosítják", előbbutóbb eltűnik a „mindenes" az „egyszemélyű" háztartási alkalmazott. Feladatai különböző részfeladatokká fognak válni, s teljesítése több személy között fog megoszlani. Ma már nyugaton is, elsősorban az Egyesült Államokban is kezd kiveszni ez a foglalkozás. A technika mellett a szocialista társadalom emberi viszonylatainak átalakulása is döntővé válik. A munkaadó és munkavállaló kapcsolata gazda és háztartási alkalmazott viszonylatában — a parancsoló és kiszolgáltatott — az előző társadalmi rendben természetes, de a szocializmusban anakronisztikussá vált. 35