Budapest, 1968. (6. évfolyam)

4. szám április - Tarnóczi Lóránt, Pakots György, Kovalovszky Miklós írásai

Megöregedtek a házfelügyelők konyhás, mellékhelyiség nélküli, vagy csupán egyhelyiséges alagsori. Próbálkoznak tömbházfelügyelőségek felállításával, főleg az új lakótelepeken. A fővárosban 79 tömbházfelügyelőség van és 874 összevont házfelügyelőség. Az előbbieknél járda- és háztakarítókat alkalmaznak 800 — 1200 forint fizetésért. Nem tudom, vajon az újabb tömbházfelügyelőségek megszervezését nem nehezíti-e az, hogy a HKI nem tud ennél magasabb bért fizetni a takarítóknak. A tömbházfelügyelőségek felállításának előfeltételeit kell elsősorban megteremteni! Az első akadály az, hogy tömbházfelügyelőségekbe csak olyan házak szervezhetők, amelyekben jelzőcsengő- és automata világítóberendezést szereltek fel, szemétledobó csatornát építettek földszinti szemét-edénytárolóval, amelyben gépesítették a takarítást porszívó- és felmosógépekkel, emeletenként elektromos dugaszoló-berendezéssel, kicserélték a régi kapuzárakat kiskulcsos zárakra, s nem utolsósorban: rendezték a bérkérdést. Mert nemcsak alacsony-bérű tömbházfelügyelőségek vannak: akadnak aránytalanul magas jövedelműek is. (Például ahol 250 bérlemény van, és pusztán a felvonódíj és kapupénz 2000 — 3000 forintos jövedelmet jelent. Ha ilyen tömbházfelügyelőségben a lakók többsége átalányt fizet a kapu- és liftkulcsért, erre a jövedelemre minden munka nélkül tesz szert a szerencsés házfelügyelő.) Mibe kerül a háztömb-felügyelőségek műszaki feltételeinek megteremtése? — ezt eddig nem mérték fel. Talán százmilliókba? S ha felmérik, hol van erre pénz ? . . . A házfelügyelő-probléma megoldási lehetősége véleményem szerint nagyon távoli. A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága néhány hónappal ezelőtt állást foglalt a gépesítések és amellett, hogy a háztömb-felügyelőségek kialakításához szükséges műszaki feltételeket gyorsabb ütemben kell megteremteni. A bérkérdés rendezését, a jogszabályok módosítását is szükségesnek mondotta. Félek azonban, hogy Budapesten, ahol a lakóházak túlnyomó többsége félszáz évesnél is idősebb, a tömbházfelügyelőségeket sokkal lassúbb ütemben lehet megszervezni, mint amilyen a házfelügyelők kiöregedésének üteme. Márpedig mi lesz akkor, ha a következő években mind több házban tagadják meg — öreg koruk, vagy rokkantságuk miatt — , a munkavégzést: a szemét gyűjtést, a lépcsőház, a kapualj, a folyosók és járdák takarítását ? Talán meg kellene kérdezni — esetleg a lakóbizottságok útján — a lakások bérlőit: hogyan pótolhatók a házfelügyelők? Pakots György A házfelügyelő-problémára akkor figyeltem fel első ízben, amikor a látogatóban levő házaspár ijedten szedelőzködött: „Ha nem érünk haza kapuzárás előtt, fél óráig is várhatunk, hogy bejussunk." S pár szóval elpanaszolták, hogy a házban, ahol laknak, nincs házfelügyelő, a szomszéd házé nyitja a kaput, és sokáig várakoztatja a későn jövőket. Kapukulcsot pedig nem kaphatnak, mert a kapu régimódi, a zár hatalmas kulccsal nyitható - kizárólag belülről. Akad Budapesten ház — nem is elvétve —, amelyben ma már a lakóknak kell „szemetelni", néhol meg senki sem takarítja a folyosókat, a lépcsőházat. Az ok: a házfelügyelőrendszer „elavult". A HKI próbálkozik tömbházfelügyelőségek megszervezésével, a házfelügyelőségek összevonásával, ezek elé azonban sok akadály tornyosul, s ezek miatt kétségesnek tartom, hogy egyhamar megtalálják a megoldást. Az első és legsúlyosabb szimptómája a házfelügyelői rendszer elavultságának: sok a rokkant, vagy nyugdíjkorhatárt elért házfelügyelő! 13422 közül több mint ötezer. Ez a szám évről évre emelkedik, s mivel a házfelügyelők több mint fele 50 esztendősnél idősebb, néhány év múlva a számítások szerint nyolcezer nyugdíjkorhatáron túl levő házfelügyelő lesz Budapesten. Közülük azok sem mind teljesítik szerződésben vállalt kötelezettségüket, akik munkabírók és mélyen a nyugdíjas korhatár alatt vannak. A HKI-nak pedig nincs fegyelmezési lehetősége, amellyel a munkaszerződés megszegőit rászoríthatná munkájuk elvégzésére. Esetleg szabálysértési eljárás indítható, ez azonban hoszszadalmas és — eredménytelen. Mert milyen pénzbírságot rójanak ki arra a házfelügyelőre, akinek havi fizetése mindössze 150 forint? Mintegy négyezer budapesti házfelügyelő pedig átlagban ilyen alacsony fizetést kap. Azért csupán ennyit, mert a házban kevés a lakás, a bér pedig a lakások számának függvénye. Az alacsony bér azután arra szorítja a házfelügyelőket, hogy mellékfoglalkozást vállaljanak. Az ilyen házakban azután rendszerint nem található a házfelügyelő, ha megered a hó, senki sem tisztítja a járdát, s gondozatlan marad a ház . . . A kis fizetés ellenére akad sok vállalkozó a házfelügyelőségre — a lakásért. De amikor már bent lakik, nem egy közülük nem végzi el a munkáját, s a HKI csak akkor tehetné ki őket, ha cserelakást biztosítana. Ilyennel azonban nem rendelkezik. Egyébként is, a cserelakás sokszor komfortosabb, mint a szolgálati lakás, mert a házfelügyelői lakások közül meglehetősen sok a szoba-Ady Endre utcája 1936 januárjában tették fel a költő nevét hirdető utcatáblákat egy rózsadombi útszakaszra. Édesanyja, aki fia halálának évfordulóján mindig feljött Érmindszentről, hogy hazai virágot hozzon a sírra, boldog büszkeséggel mondta akkor az újságíróknak: „Fájt nekem, hogy más városokban már régen utcát neveztek el róla, de Budapesten több ízben megakadt az utcaelnevezés dolga. Amikor a rádión meghallottam, hogy végre utcát kapott Pesten is, bizony elfogott a sírás. De az ilyen sírás jólesik. Ma egész délelőtt az Ady Endre utcában sétáltam. Oly különös volt! Házak, amelyeknek kapuja fölött a fiam neve áll. . ." Méltán érezhette Adyné az utcaelnevezést fia győzelmének. Nemrég a Népszabadság egy cikke ismertette azt az 1928-ból származó gyalázkodó beadványt, amelyben jobboldali körök tiltakoztak az indítvány ellen, hogy az Aréna utat Ady Endréről nevezzék el: „A székesfőváros eme szép útja nem nevezhető el egy nemzetellenes destruktív egyén nevéről." A klasszikussá vált költő hódítása nyomán megújuló javaslatok ostroma ellen nyolc év múlva már nem lehetett védekezni. A főváros akkori urai azonban félmegoldással tettek eleget a közvélemény követelésnek: a Bimbó utcából „leválasztott" jelentéktelen és eldugott budai útszakaszt adták Adynak, így rejtve el az akkor még mindig sokakat botránkoztató nevét. (Az Ady Endre utcával egyébként Ady Endrének semmi kapcsolata nem volt életében — ez általában jellemző utcaelnevezéseinkre.) Bár azóta Nagy-Budapest területén több mint egy tucat tér, út és utca viseli költőnk nevét, az elsőség kétes dicsősége mégis a rózsadombi utcáé. Joggal veti föl tehát a Népszabadság cikkírója a gondolatot, hogy méltóbb és az Ady-élet szempontjából jellegzetesebb utcát vagy teret nevezzen el a főváros századunk nagy költőjéről. (Szobrának elhelyezése körül is hasonló vita folyt; talán jobb, jelképesebb értelmű lett volna a körúton felállítani, Pest egyik legnyüzsgőbb, „legéletesebb" szegletén, egykori otthona, a volt Meteor szálló előtt, szemben a modern irodalom fészkével, a New York kávéházzal, s ami a legbeszédesebb lett volna: ádáz ellenfele, Rákosi Jenő ledöntött szobrának helyén.) Végigmenve az Ady budapesti életével kapcsolatban levő utcák során, nem könnyű a javaslattétel a cserére: lakásainak, szerkesztőségeinek, szanatóriumainak és kedvelt tanyázó helyeinek utcái vagy várostörténeti jelentőségűek, tehát védettek, vagy pedig nemrég változtatott nevet viselnek (Bajcsy-Zsilinszky út, Lenin körút, Vöröshadsereg útja, Veres Pálné utca, Honvéd utca, Mérleg utca, Városmajor utca, Dózsa György út, Népköztársaság útja, 'Nagymező utca stb.). A legsimábban megvalósítható ötletet egyik szállója adja: Ady 1911-től 1915-ig, házasságáig lakott kisebb-nagyobb megszakításokkal a Dorottya utca 2. szám alatti Magyar Királyban, sőt, később is többször megszállt ott Csinszkával. Ez volt tehát legtartósabb pesti szállása. A Dorottya utcáról ma már jószerint csak a várostörténet tartja számon, hogy Dorottya főhercegnő, József nádor felesége volt a névadója, még abból a korból, amikor a hízelgő hódolat a Habsburgok neveivel plántálta be a fővárost. Az Adytól 1928-ban megtagadott Aréna utat már egy másik „nemzetellenes és destruktív egyénnek", Dózsa Györgynek adtuk — akit a költő büszkén vallott forradalmár ősének, már 1906-ban szobrot követelve neki —, s a Dorottya utcával szomszédos és rokon Mária Valéria utca is elnyerte Apáczai Csere méltóbb nevét. Természetes lenne hát, hogy egy különben tiszteletre méltó emlékű főhercegnőnek számunkra már semmitmondó neve helyett nagy költőnk emlékét őrizze az utca, ahol évekig élt (bár még méltóbb útvonalat érdemelne!). A névcsere alkalmat ad arra is, hogy a Magyar Király helyén épült utcakezdő házon emléktábla utaljon Ady Endrének és utcájának életrajzi kapcsolatára. A Belváros szívébe kerülő új Ady Endre utca pedig nemcsak nekünk idézné állandóan a tudatunkba a költőt, hanem bizonyára sok külföldi is megjegyezné magának az Ady Endre nevet, s talán érdeklődne költészete után is, amelyet oly méltatlanul kevesen ismernek a világban. Ady Endre neve hasonlíthatatlanul messzebbre ragyogna itt, mint a budai mellékutcában. Kovalovszky Miklós 30