Budapest, 1968. (6. évfolyam)

4. szám április - Heim Ernő: A lakótelepépítés jövője

úgy vélem — csupán a felszíni tüneteket látjuk, anélkül, hogy mögöttük a pszichológiai és érzelmi momentumokat is észrevennénk. Pedig ezek az ember életében bizonyára éppen olyan döntő tényezők, mint az előbbiek, még ha nem is konkretizálhatók oly egyértelműen, mint azok. így pl. azzal a megállapítással újabban már egyre gyakrabban találkozunk, hogy a lakótelep lakói ha nem is kiközösítettnek, de többé-kevésbé a városon kívül élőknek érzik magukat. Mégis, e szemlélet indítékait eddig meg sem kíséreltük feltárni. Ugyanígy arra is fel kell figyelnünk, hogy egy-egy lakótelepen belül a lakosság nemcsak nem találja meg azokat a sajátos előnyöket, elsősorban a szorosabb összetartozás és a lokálpatriotizmus érzetét, amelyeket számukra a tervezői elmélet nyújtani kívánt, de még csak nem is igényli ezeket. Vajon miért nem? Megkérdeztük őket? Pedig mintha a lakótelepiek éppen szándékosan és tudatosan azért akarnának más városrészben vásárolni, szórakozni, baráti kapcsolatokat kiépíteni és általában végre más embereket is látni, hogy önmaguk számára is bebizonyítsák, mennyire nem egy elkülönített és élesen lehatárolt „telep" lakói. Úgy hiszem, senkit sem kell külön meggyőznöm arról, mily helytelen volna mindezt és még számtalan egyéb momentumot figyelmen kívül hagyni. Azzal azonban, hogy létezésüket egyszerűen tudomásul veszszük, de a tények ilyetén alakulásának tulajdonképpeni indítóokait nem tárjuk fel, valójában mit sem tettünk. Még ennél is nagyobb hiba lenne, ha mindezt felismerve, továbbra is azzal nyugtatnánk meg lelkiismeretünket, hogy mi jobban tudjuk, milyen városformálásra van a jövő emberének szüksége, mint akik számára az végeredményében épül. így hát többek között előbbutóbb be kell látnunk, mennyire téves elgondolásnak bizonyult például, hogy a lakótelep a maga feloldott beépítési rendszerében — nagyüzemi lakásépítés esetén is — lehetővé teszi „kertvárosok" létesítését és hogy ugyanakkor az ún. helyi központok kialakításával benne a „nagyvárosi élet" hangulatát és légkörét is fel lehet idézni. Lássuk be, hiú ábránd volt mindez. Mert amíg pl. a Rózsadomb, a Németvölgy, vagy a Pasarét villanegyedeiben az egyes házak tényleges'en a kertek szövevényében állnak, addig akár az Üllői úti, akár a lágymányosi, vagy kelenföldi lakótelepen, éppen fordítva, a felszabadult zöld területek húzódnak meg a magas házak árnyékában. És amíg az előbbiek, eredetüktől fogva, annyira egybenőttek a várossal, hogy valójában észre sem vesszük, hol lépünk át onnan ide, vagy innen oda, addig pl. az Üllői útiba „ki kell mennünk" a városból. Hogyne éreznénk hát, hogy az első három de facto része a városnak, vagyis „városrész", az Üllői úti pedig valahogyan kívül fekszik azon, tehát: „telep". Ami pedig az urbánus érzetet illeti, annak sajnos mindenkor csak nagyon vérszegény életre keltője lehet az a néhány alacsonyabb középület és az egyetlen ABC-áruház, amelyeket a nap legnagyobb részében néptelen központokba tömörítünk. Hiszen a városi ember a városban elsősorban éppen a színes, fényes, mozgalmas utcai életet szereti. Sokféle üzletet, változatos kirakatokat, neont és fényreklámot, sétáló és nyüzsgő embereket kíván látni. Mozit, preszszót, szórakozási lehetőséget és még sok minden egyebet keres, ami nappal és este egyaránt élettel telíti az utcát. Még pedig olyan utcát, amely csak akkor felel meg az utca fogalmának, ha az nem kelt az emberben a maga túlméretezett szélességével tériszonyt, hanem zártabb, jellegével és határozottabb kereteivel mintegy intériuerré válik' amelyben járva-kelve annak mindkét oldalát egyszerre látja és amelynek mindkét oldala egyidejűleg és egyformán érdekli. * A város esztétikai és tartalmi fejlődésének sokféle megnyilvánulása során a lakásépítés éppen napjainkban kétségtelenül döntő szerephez jutott. Ezen belül bizonyára lakótelepeink elhelyezése és megformálása számíthat a legszélesebb körű érdeklődésre. Mégis — úgy érzem — mindaz, amit fővárosunknak ezekről az új létesítményeiről a múltban általában hallottunk vagy mondtunk, az többnyire csupán a valóban impozáns számszerű adatok felsorakoztatására és néhány jól sikerült városkép fotójának a bemutatására korlátozódott. Magát a probléma lényegét rendszerint megkerültük. Éppen ezért kíséreltem meg most az érdeklődést lehetőleg arra a problémakörre koncentrálni, amelyről érdemes és illő lenne kissé elgondolkoznunk, mielőtt a jövő feladatait és azok megoldását, talán egy egész évszázadra szólóan, meghatározzuk. Ezek ma még inkább csak a felszín alatt érlelődő kérdések. Mindennek kiegészítéseképpen egy realizálás előtt álló gyakorlati példával — a XV. kerületi ún. Páskomligeti vagy Új-Rákospalotai lakótelep terveivel — illusztrálva az útkeresés egy konkrét változatát szeretném bemutatni. Válaszul is szánom ezt azokra a kérdésekre, amelyeket itt felvetettem. Azt azonban, hogy ez a válasz valóban kielégítő lesz-e, bizonyára csak a megvalósulás után és elsősorban éppen az érdekeltek véleménye alapján tudjuk majd megállapítani. Annál inkább is csak akkor, mert a tervben következetesen érvényesített koncepció csak abban az esetben lesz értékelhető, ha az kompromisszumok nélkül, maradéktalanul realizálódik. Vagyis, ha a szépen kialakított városmag valóban hiánytalanul kiépül és tartalommal is telítődik. Továbbá, ha az épület-együttesek ténylegesen is egy zártabb, de ugyanakkor jól tagolt és a külső környezet felé szabadon feltáruló, abba mintegy beleolvadó beépítési rendszert alkotnak. Végül pedig — bár ennek lehetősége látszik jelenleg a legkevésbé biztosítottnak — ha maga a lakótelep nem szakad le teljesen a már kiépült belsőbb várostestről, hanem azzal szervesebben összenő. Akkor majd a még kissé leegyszerűsített kérdést is már konkrétabban meg tudjuk fogalmazni, esetleg ebben a formában: vajon valóban elsősorban lakótelepek építésével, és vajon az eddigieknél kisebb vagy nagyobb egységek létesítésével kell-e lakásépítési feladatainkat megoldanunk? Amennyiben igen, úgy ténylegesen is fennállanak-e az itt vázolt igények. Végül, ha fennállnak, akkor valóban azon az úton kell-e tovább haladnunk, amelyen most, kissé még tétova lépésekkel elindultunk. Minderre a választ csupán a holnap fogja majd megadni. A holnap válasza után pedig máris felkészülhetünk a holnapután kérdésére. Mert vajon ki tudná megmondani ma, hogyan fog alakulni az ember igénye lakásával és városával szemben akkor, midőn újonnan épülő otthonaink már nagyobbak és differenciáltabbak lehetnek, sőt ha majd előbb-utóbb oly számban is állnak rendelkezésünkre, hogy lakóhelyének megválasztása már többé-kevésbé mindenkinek tetszésére bízható. Régebbi lakótelepeinken sem a nagyváros hangulata, sem a kertvárosok életformája nem alakulhatott ki (MTI Fotó - Balassa F. felvétele) Az új városközpontot az intenzív városi élet sokféle megnyilvánulása jellemzi. (Mester Árpád és Tenke Tibor terve alapján rajzolta: Péteri László építész) Az Üj-Rákospalotai(Páskomligeti) lakótelep modell-fényképén is jól látható, hogyan különül el egymástól a nagyváros-jellegü központ és a fellazított zöld környezetbe ágyazott lakóterület. Az elöbbin belül valóban kialakulhat a mozgalmas és színes városias élet, ugyanakkor a lakónegyedek lakásait már nem zavarja a városközpont forgalma és zaja (Mester Arpád és Tenke Tibor építészek terve)