Budapest, 1968. (6. évfolyam)

3. szám március - Harrer Ferenc: Az októberi forradalomban

döttségileg kérje fel a főváros tanácsát. Erre a formára a tanács tekintélye miatt helyeztem súlyt. Egyedül a főváros tanácsa volt az az intézmény, amely ebben a megkülönböztetett megtiszteltetésben részesült, mert minden egyéb intézménynek és közszolgálati személynek, beleértve József főherceget is, a csatlakozás bejelentésére a Nemzeti Tanács előtt kellett megjelennie. Elindultunk tehát Szendével és egy nagyobb kísérettel a központi városházára, ahol a tanácsteremben Bódy polgármesterrel az élen a tanács fogadott bennünket. Szende rövid beszédet tartott. Felkérte a tanácsot, hogy támogassa a Nemzeti Takácsot nehéz munkájában, és hogy a főváros ügyeit vele összhangban intézze. Közölte, hogy az összhang biztosítására a Nemzeti Tanács engem bizalmi férfinak nevez meg, s kérte a tanácsot, hogy összes határozatait ezentúl velem egyetértésben hozza. Bódy polgármester válaszában kijelentette, hogy a főváros tanácsa a Nemzeti Tanácsnak minden tekintetben készséggel alárendeli magát. Ezután mindenekelőtt a Nemzeti Tanács átköltöztetéséhez fogtunk. Egy órán belül az elhelyezkedés meg is történt, úgy, hogy mire Károlyi mint kinevezett miniszterelnök a Várból visszatért, a Nemzeti Tanácsot már itt találta. A kormány még a délelőtt folyamán megalakult; József főherceg, aki a kormányt feleskette, ez alkalommal a következőket mondotta: - Ebben az ünnepi pillanatban, amikor szeretett szent hazánk hajnala pirosodni kezd, magyar szívem egész melegével üdvözlöm Önöket, akik hivatva vannak évszázadokon át annyit szenvedett nemzetünket új korszakba és boldogabb jövőbe átvezetni . . . magyar szívem legmelegebb áldáskívánságai kísérjék minden lépésüket. A kormány megalakulásával a Nemzeti Tanács - amely e napon engem is mint a főváros képviselőjét, tagjául kooptált -, szükségképpen megszűnt végrehajtó hatalmi szerv lenni és arra volt hivatva, hogy a nemzet egyetemét képviselje. E hivatásának annyiban meg is felelt, hogy végrehajtó hatalmi funkciókat nem végzett, hanem az ilyen irányú kezdeményezéseket, akár saját ketalében keletkeztek, akár kívülről jöttek, egyszerűen az illetékes miniszterekhez továbbította. Szerepe lényegében az volt, hogy a nemzet akaratának megnyilatkozásait összegyűjtse és a kormánnyal megvalósíttassa. Előbbi szerepét úgy teljesítette, hogy fogadta a forradalomhoz való csatlakozásokat, és meghallgatta a vele szemben támasztott igényeket és kívánságokat. Ezek alapján alakította ki saját kezdeményezéséből, majd a kormány kívánságára az állami cselekvés számára az irányvonalat. Nem volt képes azonban a Nemzeti Tanács a nemzet egyetemét magába foglalni, mert nem tudta meggátolni, hogy a katonaság a katonatanácsokban - eleinte ilyen több is volt, csak később egyesültek Pogány József vezetésével -, a munkásság pedig a munkástanácsban különálló közjogi életet ne éljen, és közvetlen, sőt a Nemzeti Tanácsnál nagyobb, mi több, döntő befolyást ne gyakoroljon a kormányra. A kormány megalakulásával a Nemzeti Tanács létszáma csökkent. Átköltözvén a városházára, Hock János elnökletével fogadta a küldöttségeket, amelyek megrohanták, hogy csatlakozásukat nyilvánítsák. Ezzel töltötte a Nemzeti Tanács a következő napokban idejének legnagyobb részét. A fővárosi közigazgatás körében a forradalom első napjának eseményei a következőkben foglalhatók össze. A forradalomhoz csatlakozott tanács első tette e kiáltvány kibocsátása volt: ,.Budapest polgárai! A székesfőváros tanácsa az idők hívó szavára lelkesedéssel csatlakozott a közszabadság kivívására és a hamisíthatatlan népuralom megvalósításóra alakult Magyar Nemzeti Tanácshoz. Ünnepélyesen kijelentjük és fogadjuk, hogy hazafias lelkesedéssel és szívünknek minden érzésével szegődtünk azoknak a magasztos eszméknek a szolgálatába, melyeket a Magyar Nemzeti Tanács pillanatok alatt vérontás nélkül megvalósított. Minden intézkedésünket a Magyar Nemzeti Tanáccsal egyetértőleg fogjuk megtenni, és fő gondunk lesz a személy- és vagyonbiztonság megvédése, a polgárság elemi szükségleteinek és a közigazgatás zavartalan menetének biztosítása. Bizalommal fordulunk a főváros hazafias közönségéhez, hogy törekvéseinkben bennünket a haza üdvére és a nemzet polgárainak javára hathatósan támogasson." A kiáltványt a későbbi ellenforradalmár, Buzáth János tanácsnok fogalmazta. Ezután a tanács elrendelte az alkoholtilalmat és erre az estére a teljes utcai világítást. Sürgősen gondoskodott továbbá - éspedig eredményesen - a közüzemek működésének és az élelmiszer ellátásnak zavartalanságáról. Az első rendelkezéseket én is külön aláírtam a Nemzeti Tanács nevében, az egyetértés bizonyságául. Később ez elmaradt, ténylegesen azonban hozzájárulásom nélkül fontosabb intézkedés nem történt. Délután 6 órára Bódy polgármester összehívta hivatalos helyiségébe a törvényhatósági bizottsági tagok 36-os bizottságát. Javasolta, hogy november 4-ére hívjanak össze törvényhatósági közgyűlést, amelyen a polgármester tegyen jelentést a tanácsnak a nemzeti tanácshoz való csatlakozásáról, és indítványozza,hogy a közgyűlés üdvözölje a kormányt, biztosítva a főváros ragaszkodásáról. A polgármester javaslatát a bizottság egyhangúlag elfogadta. A másnapi események folytán azonban a tervbe vett közgyűlés elmaradt. A bizottság határozati javaslata a következő volt: „Budapest lakossága üdvözli az új kormányt és az élén álló miniszterelnököt, és kijelenti, hogy a kormány iránt, amelyben egy független Magyarország teremtésének biztosítékát látja, a legnagyobb bizalommal viseltetik, és minden erejével támogatja". A bizottság tanácskozása alatt érkezett Tisza István meggyilkolásának híre, amely megrendítette a jelenlevőket. Hock János megindultan adott kifejezést a tragikus eset feletti sajnálatnak. Az éjszakát a városházán töltöttem, de a városi hatóság részéről az éj folyamán nem volt szükség intézkedésre. Egyébként is a külső részeken történt kisebb zavargásokon és fosztogatásokon kivül a városra nyugodt éjszaka borult. Másnap, november 1-én. a városi alkalmazottak előbb a városházán, majd a miniszterelnökség előtt tömegfelvonulást és tüntetést rendeztek, követelve a városi igazgatásban a plutokratikus rendszer félretátelét és a demokrácia érvényesítését, valamint azt, hogy újjászervezésig a város igazgatását kormánybiztosra bízzák. A tüntetésnek Bódy polgármester személye ellen irányuló éle is volt. Ez Bódyt sajtónyilatkozatra indította, amely szerint helyén marad, szabadságra sem megy, mert sosem politizált s nem is fog: a város ügyeit mindig a közgyűléssel egyetértőleg intézte, s úgy érzi, hogy szociális érzése az új áramlatokkal nem áll ellentétben. Károlyi miniszterelnök a tüntetők nála megjelent vezetőinek kijelentette, hogy kívánságukat a minisztertanács előtt tolmácsolni fogja, s a maga részéről állást foglalt a főváros igazgatásának legsürgősebb demokratikus átalakítása mellett, sőt hangsúlyozta, szükséges, hogy a demokratikus szellem a főváros igazgatásában a végleges szervezeti reform előtt is már érvényesüljön. A főváros igazgatása körében két alapvető probléma foglalkoztatott: a főváros közigazgatási szervezetének átalakítása és a villamos vasutak átvételének ügye. A főváros közigazgatásának demokratikus újjászervezésére két irányban indult mozgalom. Az egyik kormányzati vonalon megfelelő törvény alkotására. A másik társadalmi úton a forradalmi szervezetek részéről azonnali ideiglenes megoldásra. Ezek eredményeként először megszületett a nemzeti tanács, a munkástanács és a városi alkalmazottak szövetsége egy-egy képviselőjének (Bokányi, Preiss és Czobel) belépése, majd a tagok számának a függetlenségi, a radikális és szociáldemokrata párt három-három és a feministák két (közülük szintén egy szociáldemokrata) képviselőjével növelése. Sok viszontagság és még további halogatás után 1919. január 29-én megszületett az 1919. VII. néptörvény Budapest főváros közigazgatási szervezetének ideiglenes módositásáról. Leglényegesebb rendelkezése az volt, hogy a törvényhatósági bizottság jogkörét a néptanács gyakorolja; így nevezték el a közgyűlési hatáskört ellátó bővített tanácsot. A fővárosi néptanács a fővárosi tanács 20 tisztviselő tagjából s abból a 24 delegáltból állt, akiket a belügyminiszter az 1918.1. néptörvény szerint fővárosi törvényhatósági választójoggal felruházott lakosok közül kiküldött. Elnöke a polgármester volt. A miniszteriális kiküldöttek számát a minisztertanács emelte fel 24-re Kunfi javaslatára, hogy a társadalmi elem túlsúlyba kerüljön a tisztviselőkkel szemben. Mivel a testület a közgyűlés hatáskörét volt hivatva gyakorolni, ezt nem is lehetett kifogásolni. A tanács ülésein részt vett - de szavazati jog nélkül - a néptanácsnak az a 6 tagja, akiket a néptanács nem tisztviselő tagjai közül az ügyek intézésének irányítására és ellenőrzésére a fővárosi tanácsba kiküldött; továbbá, szintén szavazati jog nélkül, a tiszti főügyész. Ha a jelenlevő nem tisztviselő tagok többsége kívánta, a fővárosi tanács hatáskörébe tartozó bármely ügyet a néptanács döntése alá kellett bocsátani, kivéve a tanács hatáskörébe utalt választásokat. A főpolgármesteri állás megszűnt, jogait a polgármester gyakorolta. Megszűnt a fővárosi közmunkák tanácsa is, bár tisztviselői kara, és Polonyi Géza, az elnök, a tanács megmentéséért még a forradalom fő személyeiről utcákat és tereket is hajlandó volt elnevezni. Á minisztertanácsot emlékiratokkal bombázták az intézmény fenntartása érdekében, de ezek felett vita nélkül napi-Őszirózsás forradalom I<)i8. október 31-én (MTI archívumából) 8