Budapest, 1967. (5. évfolyam)

3. szám március - Bozóky Éva: Munkás tanácstagok

Bozóky Éva Munkás tanácstagok Fonyódi István operatív-művezető Ki tudná pontosan meghatározni, meddig terjed egy tanácstag feladatköre? Hol a tettek határa annál, akihez az emberi gondok szüntelen árama hömpölyög? Kihez fordulnánk ügyes-bajos dolgunkkal, tanácstalanságunkkal, bajainkkal, ha nem őhozzá, ki napjaink pátriárkája, törzsfőnöke, falubírája, szószólója egyszemélyben? Elromlik a gáz, tatarozásra szorul a ház, nincs játszóterük a kicsinyeknek, perpatvar támad a szomszédok között, óvodai férőhely kell a gyermeknek, szociális otthonba vágyik másutt egy magatehetetlen magános öreg, civakodó al- és főbérlők keresik igazukat, filmszínház hiányzik a környékről ... és így tovább, sok volna sorolni, ha a képzelet egyáltalán bejárhatná * az összes változatok lehetőségeit. Fonyódi István hat éve tanácstag. Hirtelenében ilyenféle ügyek jutnak eszébe, de maga sem emlékszik már mindenre, csak arra, hogy bármivel fordultak is hozzá e hat esztendő alatt, mindenen megpróbált segíteni, minden panaszost elvitt, elkísért az összes elképzelhető ügyintéző hivatalokba. Néha a véletlen is közbelépett... teszi hozzá szerényen. Amit pedig nem sikerült eddig elintéznie, arra sort kerít a jövőben. Ha megválasztják, persze. Ami valószínű — sajnos! — mondja halkan, és ezt a sóhajt nemcsak a szerénység súgja, hanem a fáradtság is. Annakidején gyanútlanul ment el a választásra, nem számítva rá, hogy ennyire bíznak benne a körzet lakói. De ha már így fordult a dolog, igyekezett rászolgálni. Ennyi az egész. Hogy aztán őszinte ragaszkodás lett a bizalomból ? Nem is érti, hogyan történt. A körzete öt házból áll. öt régen épült, hatalmas épületből,mindegyikben 110-110 lakással. És minden lakásban 3 — 4 vagy több lakóval. Hozzávetőleges számítás szerint 1500 — 1800 ember gondját viseli: egy nagyközség sem számlál több lelket. Esténként, amikor hazatér a Gázművek Kresz Géza utcai üzemrészlegéből, pihenés helyett új munkába fog: átvedlik a közösség patrónusává. Metamorfózisra nincs is tán szüksége: a műhelyben, melynek vezetője, szintén szívén viseli minden beosztottja sorsát. Épp ezért, amikor pár héttel ezelőtt 40 éves szolgálati jubileumát és kiváló munkás kitüntetését ünnepelte, a köteles és szokásos elismerés, a hűségjutalom mellett az őszinte szeretet megnyilvánulásaiban is bőven volt része. Maga is hihetetlennek érzi, hogy csak-Nagy Károly marós Nehéz lehet itt tanácstagnak lenni. Nehéz. „Sötét az utca, kihalt a város" — a régi sláger jár az eszemben, amikor végigmegyek a rosszul világított utcán. Nem sejtem még, hogy pár perc múlva ugyanezt a panaszt hallom majd: nehéz itt a tanácstag sorsa. Zuglóban vagyok, közel a Bosnyák térhez, ahol olyan a város, mint a hirtelen nőtt kamasz a gyermekruhában. Emeletes házak, újak, régiek váltják egymást kulipintyók, putrik szélesen nyújtózó soraival, ittott mintha kopott színházi díszleteket toltak volna az udvarba, ám ház az is, tanúságot tesz róla a köddel birkózó lámpafény. nem fél évszázad telt el, amióta a Somogy megyei Lengyeltótiból 17 évesen a fővárosba jött, mint a mesebeli vándorlegény, szerencsét próbálni. Megtalálta-e? Maradéktalanul. Szakmájában hivatásra, munkatársaiban barátokra, szerelmében hűséges és megértő hitvesre, lakótársaiban pártfogoltakra lelt, gyermekeiből jó szakembert, derék és hálás fiút és lányt nevelt, élete így lett teljes. És ami zaklatott, sebesen forgandó korunkban oly ritka osztályrész: nyugodtan élt, 4 évtizede ugyanabban a házban, ugyanabban a körben. Egészségben sem volt hiány: egyetlen napot sem mulasztott munkahelyén, soha. Talán mindezzel magyarázható lényének derűje, megnyugtató kedvessége, ezért mennek hozzá azok a vigaszkeresők is, akiknek baját nem tudja ugyan orvosolni, de meghallgatja őket. Tanácstagként a közlekedési és építési bizottság tagja. Körzetében nemcsak a szakmájához tartozó gázszolgáltatás rendjén őrködik szigorúan, de a tatarozást is kiharcolja; legsürgetőbbnek a közeljövőben „házainak" felvonóval való ellátását tartja, tekintettel a sok idős lakóra. Nem adta föl a harcot a körzet több mint 500 gyermekének „grundjáért" sem: a hajógyár ugyanis bölcsődét épített, s elkerítette kertnek az egész, hatalmas térséget, a gyermekek elveszett paradicsomát. . . Pedig a bölcsődés apróságoknak még nem kell tágas park a szaladgáláshoz, ám a nagy gyermekek fájdalmasan nélkülözik a talpalatnyi tért. (Számarányukhoz képest ennyi a grund.) A tágas, villannyal ellátott óvóhelyből tanácsterem és klubhelyiség lesz, nem is olyan költséges az átalakítás, társadalmi munkát is vállalnak a lakók. A gondnokság intézményét ő vezette be évekkel ezelőtt, ezzel 5 házfelügyelői és 5 segédházfelügyelői állást szüntetett meg, az érintettek beleegyezésével. (A házakat azóta takarítóbrigádok tartják tisztán, az egyetlen tömbgondnok irányítása alatt.) Ezzel is jelentős összeget, másra fordíthatót sikerül megtakarítani. Pihenésre vágyik, de ő is tudja, hogy képtelen volna nyugodni. Kiegyensúlyozott derűje mögött eleven tettvágy forr, tele van tervekkel, annyi mindent kell megváltoztatni, megvalósítani, létrehozni, elintézni. Csak ebben az öt házban. De ez maga a világ. Az övé és a rábízottaké. Felelős értük. Nekik és önmagának. Ennek tudatában él: példamutatóan. Elámulok, amikor a keresett ház kapuján befordulva meglátom a tágas udvaron fecskefészkekként összesimuló toldaléképületek gyűrűjét. Minden toldás külön lakás, tudatja velem az ajtókon kicsapó süteményillat és a sárga páragőz. Ezen az udvaron lakik Nagy Károly, a Danuvia szerszámgépgyár marósa és a lakókörzet tanácstagja. Tenyérnyi otthona lakályos és meleg, békés és derűs, a szoba sarkában ott áll a televízió és a rádió; ám épp úgy nélkülözi az összkomfortot, mint a többieké. Talán azért is jönnek annyi bizalommal hozzá a körzetbeliek, mert egy közülük, hajszálra úgy viseli az élet terheit, mint ők. Úgy, csak gonddal, fáradsággal Fonyódi István útnak indítja a Gázmüvek javító szolgálatár Nagy Károly otthonában (Birgés Árpád felvételei) 21