Budapest, 1967. (5. évfolyam)

2. szám február - Dr. Gábori Miklós: A legrégibb budai régiség

Dr. Gábori Miklós A LEGRÉGIBB BUDAI RÉGISÉG I múlt században a régészet tudománya és maga a régiség-gyűjtés szinte nemzeti program volt. Érdekes, hogy akkoriban nem a díszkardok, nemes ezüstök voltak a legbecsesebbek, hanem a valódi régiségek: a földből előkerülő leletek. A régészet és a természettudomány szorosan összefonódott egymással. Előadások százai hangzottak el arról, hogy létezhetett-e ősember vagy sem; éles viták folytak száz évvel ezelőtt a Természettudományi Társulatban és az evangélikus gimnázium dísztermében kőszerszámokról, őskori agyagedényekről és az ember származásáról. Cuvier és Darwin tanításai akkor kezdtek terjedni nálunk és a szó szoros értelmében vett világnézeti kérdések foglalkoztatták Pest-Buda műveltebb polgárait. Ekkor kezdődtek el az első régészeti ásatások, egymás után létesültek a múzeumok. 1876-ban már Budapesten lehetett megtartani a régészeti világkongresszust. Régi iratok, ma is érdekes tudományos füzetek ismertetik az újabb és újabb leleteket, vitáznak az „óriás-csontok", a „vízözön előtti régiségek" felett — és 1838-ban már orvosok, geológusok, természetbúvárok és egyszerű polgárok hisznek abban, hogy létezett ősember. Az egyik régi lelet Piliscsabán került akkoriban elő. A róla szóló beszámoló még nehézkes nyelvű, hiszen a magyar tudományos nyelv csak ekkor kezdett kialakulni. De a nemzetközi tájékozottság egészen jó ... Egy Piliscsaba melletti „mélységről" ír a szerző, ahol mindenféle régi tárgyat talált, köztük egy agyagedényt is. „Ha most fontolóra vesszük — írja —, hogy a poudresi barlangban és egy másik barlangban Franciaországban, 1833-ban rinocérosz, medve, hiénacsontok között minden kétséget kizáróan ősvilági embercsontok és ezekkel csak napon vagy szelíd tűznél szárított, agyagból készült fazékcserepek, továbbá 1836-ban Perim keletindiaiszigeten (20° 39' déli szélesség) homokkőben és sárgás agyagban mammut, elefánt, egy kérődző állatnak, de nem bivalynak, szarva találtattak, akkor éppen olyan kevéssé vonhatjuk kétségbe ezen földgolyónk legtávolabbi pontjain talált dolgok közt a hasonlóságot, mint ahogyan egy féltanulmányú ember sem fog kétségeskedni afelől, hogy a Csabán találtatott edénydarabok olyan időkor maradványai, melyek még földünk utolsó nagy változásait is túlhaladják. Régiség és természet-barátainak örömest megmutatja ezen nevezetes maradványokat lakásán, Budán, Kiss Fefl műgyűjtő pontosabb lakáscímét, úgy látszik, nem is kellett közölni. Bizonyára mindenki tudta, hol lakott Budán, 128 évvel ezelőtt... A látványosabb, szebb régiségek korát azonban nem kellett ilyen alaposan bizonyítgatni. Értékére rájöttek mások is. A legrégibb budai régiségről szóló leírás 1752-ből való, Miller Ferdinánd latin nyelvű munkájában. Véletlenül került kezembe ez az öreg, barna könyv, benne egy rézmetszettel. Borsó nagyságú betűkkel szól az első régészeti híradás: ,.Buda, 1752. Az 1. számú, kőből való fedél lel jól lezárt kőurna — egyik oldaláról lerajzolva — hossza hat, szélessége pediglen két láb, és a 2. számú, kőfaragó munkával tégla alakúra kivájt urna, Kelet felé irányítva, előkerült a királyi út közelében, a téglaégető kemencék fölötti dombon, és pedig Buda város allodiuma közelében a kőhidacska mellett és az egykori fürdő szomszédságában, melyben a talált dolgok abban a sorrendben voltak elhelyezve, amint itt le vannak rajzolva. Mégpedig: 3. Arany holdacska 4. Arany fülön függő egy gyönggyel egyetemben 5. Arany gyűrű 6. Korallok és kövecskék 7. Kerek csont, középen átfúrva 8. Csontocska 9. Rézből való kézmosó-tál 10. Fém lámpa örök fény számára 11. Nagyobb kannácska fekete agyagból 12. Valeriánus Augustus érme, aki Krisztus születése után 256-ban uralkodott 13. Vörös agyagtányér 14. Kisebb kannácska fekete agyagból 15. Edényke vörös agyagból 16. Nagyobb fekete agyagtál, de az urnából való kiemelés közben magától összetöredezett 17. Basiliscus 18. Vízi gyík fémből 19. Kis agyagedényke, a nedvesség miatt azonnal összetört 20. Rézből való fogantyú és lemezek az urna köré erősítve, de a rozsdától elpusztultak A továbbiakban nem volt benne más, csak föld, hamuval keverve." A feltűnően gazdag régészeti lelet egy római kori szarkofág volt. Szerencse, hogy rajzot is kapunk a tartalmáról, így jobban ellenőrizhető a helyenként fantasztikus leírás. Mert van azért ebben a leltárban néhány olyan tárgy, mely magyarázatra szorul. Itt van például a 6. számú tárgy. „Coralla et lapilli" — írja a könyv szerzője. Valószínűleg mégis ékkövek lehettek a sírládában, mert közönséges kis kavicsokat bizonyára nem sorolt volna fel. Aztán a 9. számú „malluvium cupreum" bizonyára csak a formája miatt kapta a kézmosó-tál elnevezést. Vagy az örök fény számára szolgáló lámpa: mécses volt a sírban. A „basiliscus" meghatározására alig mernék vállalkozni. A „basiliscus" középkori szörny, fantasztikus lény, több szarva és óriási szeme lehet, madár és vízi állat keveréke, rendszerint mély kutakban tanyázik és ártatlan lányokat fogyaszt... Itt éppen kakas-szerű, stilizált állat-szobrocska lehetett, mint ahogyan a „vízi gyík" is. 38