Budapest, 1967. (5. évfolyam)

2. szám február - Zsolt Róbert: Budapest és a nagy világversenyek

múlva felépül az új sportcsarnok, amely sportágaktól függően 5—10000 főnyi közönséget fogadhat majd be. Egy olimpián azonban csupán két teremsport versenyeit lehetne megrendezni ebben a létesítményben, amelynek építése 80 millió forintba kerül. Szükség lenne tehát még két-három hasonló sportcsarnokra! Kellene egy legalább tízezres fedett uszoda, evezős- és kajak-kenu pálya, korszerű lőtér stb. Az olimpiai falu kérdése még csak megoldható lenne egy új, akkor épülő lakótelep felhasználásával, de a falut be is kell rendezni, edzőpályák tömegét kell építeni. Csupán a sport beruházásai sok száz millió forintot emésztenének fel — de még ez sem minden. Budapesten ugyan nem kellene utcákat lebontani, utakat építeni, de annál nagyobb gond lenne a vendégek elhelyezése. Mexikóba 1968-ra kétszázezer külföldit várnak; ha ennek a számításnak csak az egynegyede reális, akkor is félszázezer emberről van szó. Budapest szállói pillanatnyilag viszont alig néhány ezer vendéget tudnak befogadni. Az olimpia látogatóinak tekintélyes része pedig nem is akármilyen szállodai ellátást igényel. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság ülésén megkérdezték az 1972. évi játékokat rendező München polgármesterétől: mennyi luxusférőhelyet tudnak biztosítani a hotelekben ? A polgármester büszkén vágta ki a tízezres számot és ő lepődött meg a legjobban, hogy válaszát meglehetősen fanyalogva fogadták. Rengeteg gazdag ember szállás- és ellátás-igényét kell kielégíteni egy olimpián. Ijesztőknek tűnnek az olimpia megrendezése előtt tornyosuló akadályok, a magyar sportvezetés azonban mégis azt szeretné, ha 10—15 éves perspektívában komolyan szó esnék a budapesti játékok megrendezésének lehetőségéről. Ugyanis van másik oldala is a kérdésnek. Nem beszélve az erkölcsi eredményekről, egy olimpia nemzetgazdaságilag sem jelent haszontalan kiadásokat, sőt, távlatokban tekintve még rentábilisnak is mondható. Japánban például nagyjából megtérültek a sport beruházásaira fordított összegek. Hatalmas bevételt hoztak a belépőjegyek és a különböző jogdíjak, elsősorban a televízióé. (Melbourne-ben még csak 200 000 dollárt fizettek a televíziós társaságok a közvetítések jogdíjáért, Mexikóban viszont már 10 millió dollár lesz ez az összeg.) Sok egyéb közvetlen bevételi forrása is van az olimpiának, ami azt jelenti, hogy tulajdonképp ingyen jut egy város megfelelő sportlétesítményekhez. A különböző városfejlesztési beruházások pedig előbb-utóbb amortizálódnak; gazdagabb, szebb lesz a város az olimpia hatására. Tetemes jövedelmet biztosít az olimpia alatti idegenforgalom is. A tulajdonképpeni nagy probléma az, hogy a sok-sok százmillió forintokat csaknem egyszerre kell előteremteni. Egy kis ország erre csak akkor lenne képes, ha közben az egyéb beruházásokat alaposan visszafogná. A lakásépítés, az iparfejlesztés stb. rovására azonban nem lehet olimpiát rendezni. Nyilván ilyesfajta okok miatt lépett vissza például Bécs az 1972. évi olimpiától. viszont, hogy egy idő múlva már megfelelő erőforrások állnak hazánk rendelkezésére és Budapest végre kérheti az olimpia rendezésének jogát. Nem csupán a magyar sport nemzetközi rangja támasztja alá a jogosultságot, hanem az is, hogy Budapesten már számos nagy világversenyt rendeztek s minden egyes esetben a legnagyobb elismerés kísérte a lebonyolítást. Az olimpiai sportágak közül volt már nálunk birkózó, súlyemelő, öttusa és vívó világbajnokság, atlétikai, kosárlabda, vitorlázó, úszó és vízilabda EB. Rendeztünk ifjúsági röplabda Európa-bajnokságot és labdarúgó UEFA tornát, amely szintén ifi-EB-nek felel meg a sportágban. Lebonyolítottunk már főiskolai világbajnokságot, VIT sportversenyt, Universiádét — tehát a magyar sportszakemberek bebizonyították, hogy képesek egyes sportágakban bármilyen világversenyt színvonalasan megrendezni és a több sportágat felölelő nagy tornát összefogni. A rendezési kultúra magas nívóját talán leginkább a Budapesten eddig rendezett legjelentősebb sportesemény, az 1966. évi atlétikai EB igazolta. Az atlétika Európa-bajnokságát általában az olimpia és a labdarúgó VB után rangsorolják. Csaknem az egész kontinensen napról napra feltűnt a Népstadion képe a televízió képernyőjén, s a riporterek, az újságírók százai szerte a világon elismeréssel írtak a budapesti körülményekről. Követelt ugyan némi anyagi áldozatot a rendezés, de ezt bőven ellensúlyozta az atlétika nagyarányú népszerűsödése Magyarországon; gazdaságilag pedig az, hogy jó néhány szerv — így például a posta, az IBUSZ, a közlekedés (MALÉV), a televízió — jelentős deviza-bevételhez jutott. Az atlétikai EB-nek egyébként nem kellett volna deficitesnek lennie, ha a rendezők nem a nálunk szokásos közönségszervezési gyakorlatra támaszkodnak. Az üzemi közönségszervezők nem tarthatták szívügyük^ nek az Európa-bajnokság jegyeinek eladását; az IBUSZ is csak egyik s természetesen nem a legfontosabb feladatának tekintette a külföldi jegyeladást — és a várt 10 000 helyett csak 3000 belépőt adott el. Az átlagos húszezres nézőszámmal nem büszkélkedhetünk sem idehaza, sem külföldön. Ha a jövőben egyes sportágakban világversenyeket rendezünk, nagyobb tekintettel kell lenni a gazdaságosság elvére; a közönségszervezés is új alapokra helyezhető. Amúgyis számolnunk kell azzal, hogy a labdarúgást kivéve csaknem valamennyi sportág világ- vagy Európa-bajnokságának rendezése anyagi áldozatokkal jár. A budapesti vívó, az öttusa, a súlyemelő vagy a birkózó VB nagy erkölcsi sikert jelentett Budapestnek s a rendezésre fordított összegeket az illető sportágak javára nem is lehetett volna hasznosabban beruházni. az az álláspontja, hogy a jövőben is lebonyolítunk „deficites" Európa- és világbajnokságot, mert egy-egy világverseny mindig nagy lendületet ad a sportág fejlődésének. Sajnos, a megfelelő létesítmények hiánya miatt néhány olyan sportágban nem tudunk világbajnokságot rendezni, amelyben pedig a nemzetközi élmezőnyhöz tartozunk. így például szó sem lehet egyelőre egy budapesti kajak-kenu VB-ről, és hiába vannak nagy tradíciói a magyar labdarúgásnak, hazánk még egyszer sem pályázhatott a futball-világbaj nokságra. A labdarúgó VB megrendezésének az akadályai látszólag kisebbek, mint az olimpiáé. A Népstadion alkalmas a legfontosabb mérkőzések lebonyolítására, a többi pesti, illetve vidéki pálya pedig, némi korszerűsítéssel és bővítéssel, színhelye lehet az előcsatározásoknak. Az érkező külföldiek elszállásolásának, az éttermek, a szórakozó helyek biztosításának problémája azonban ugyanúgy fennáll, mint egy olimpia esetén, azzal a különbséggel, hogy a vidéki városok Pesttel azonos vagy még nagyobb mérvű gondjait is meg kellene oldani. Egy futball VB rendezése mindenképp nehéz helyzet elé állítaná az országot. A futball ma Nyugat-Európában és Latin-Amerikában óriási üzlet, s ez az üzleti szellem befolyásolja a labdarúgó-világbajnokság megrendezését is. A VB hatalmas bevételt jelent, s ezt megosztják a résztvevő csapatok, a rendező ország és a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség, a FIFA között. Az angliai világbajnokságon a legjobb nyolc közé jutott csapatoknak összesen csaknem egymillió dollárt fizettek ki, a legjobb négy, illetve a döntőbe jutott válogatottak pedig még jóval nagyobb részesedést kaptak. Ezt az „osztalékot" az eddigi rendező országok biztosítani tudták, mivel óriási összegeket vettek be a helyárakból, a tévé-közvetítések, a filmezés és a fotó jogdíjából. Nálunk az ilyen nagy bevételek biztosítása alig-alig oldható meg. A mi közönségünk megszokta, hogy a Népstadionban 32 forintot fizet a legdrágább jegyért; az angol néző (nem a feketepiacon) 4—5 fontért vásárolta meg belépőjét a VB alatt. hogy a magyar néző, nem is olyan távoli időpontban, végignézhet itthon egy labdarúgó-világbajnokságot. Előfordulhat, hogy a FIFA a magyar labdarúgás eddigi világbajnoki szereplése elismeréseként megváltoztatja a gazdasági előírásokat és ezzel lehetővé teszi számunkra egy VB megrendezését. Gazdasági életünk fejlődése nyilván magával hozza a devizahelyzet javulását is és egy labdarúgó VB alatti idegenforgalmi bevétel segítségével megoldhatjuk a részesedéssel kapcsolatos problémáinkat. Szó van arról is, hogy több kis ország — például Ausztria, Csehszlovákia, Jugoszlávia és Magyarország — közösen bonyolítson le egy világbajnokságot. így eloszlanának az anyagi terhek, és ha mindegyik országnak nem is jutna döntő, akkor sem kellene távolra utazni, hogy egyik vagy másik ország szurkolója láthassa a legnagyobb mérkőzést. Nincs tehát arról szó, hogy a később soron következő olimpiákért vagy labdarúgó világbajnokságokért ne versengene majd Budapest is. Az 1968. és az 1972. évi olimpiának (Mexico City és München), illetve az 1970. és az 1974. évi labdarúgó VB-nek (Mexikó és NSZK) már van gazdája, de utánuk, talán, jöhet Budapest és Magyarország. Addig viszont meg kell elégednünk azzal, hogy nem egyszerre, hanem csupán sportáganként, egy-egy nagy versenyen láthatjuk majd Budapesten a világ sportolóinak színe-javát. 37 Könnyen elképzelheti Mégsem reménytelen feltevés II magyar sportvezeíésnek