Budapest, 1967. (5. évfolyam)

2. szám február - Vincze Oszkár, Jánosy István, Gaál Jenő írása

Közismert, hogy ma a saját lakás nem jövedelmet hajt, hanem pótterhet hárít az érdekeltekre. Ezért az ilyen lakástulajdonost nem büntetni, ellenkezőleg, kedvezményezni kellene. A mai öröklakónak egyébként két kategóriája van: egyik az a tulajdonos, akinek ingatlanát az államosítás után meghagyták (tehát dolgozó kisember volt). A másik kategória már szocialista körülmények között lett lakástulajdonos. Jellemző a mai helyzet fonákságára, hogy a tegnapi kizsákmányoló, akinek ingatlanát államosították, de bérlőként a lakásban hagyták, lényegesen kedvezőbb helyzetbe került, mint a dolgozó kisember, akinek (nagyobbára már nyugdíjasként) öröklakásának fenntartási költségeit teljes egészében viselnie kell. Ugyanakkor a veit kizsákmányoló kedvezményes állami lakbért fizet egykori öröklakásáért, amelynek fenntartási költségeit az állam viseli. Nem kevésbé sérelmes, méltánytalan a személyi tulajdonban levő lakás eladása során fizetendő 15 százalék illeték, és a 3 százalék közvetítési díj (szövetkezeti lakásra ez ma már nem vonatkozik). Ugyanakkor a kedvezményes állami bérlakás cseréje esetén szobánként mindössze 50 forintot kell a FIK-nek lefizetni. Olyan méltánytalan és célellenes gyakorlat ez, amely végső soron a lakásalap ésszerűbb eloszlásának is útját állja. Illetékfizetési kötelezettség nélkül ugyanis számos idős házaspár költözne kisebb öröklakásba, s ezen a réven nagyobb családok jutnának kedvezőbb lakáskörülmények közé. A személyi tulajdonban levő lakás után örökösödési illetéket is kell fizetni, ugyanakkor a félmilliós, milliós takarékbetétet, luxusautót, perzsaszőnyeget, nagy értékű festményt s egyéb műkincset semmiféle hagyatéki illeték nem terheli. A következő években és évtizedekben egyre nagyobb arányban növekszik az öröklakás-tulajdonosok száma. Néhány évtizeden belül 150—250 ezer öröklakóval is számolhatunk. Feltétlen szem előtt kell tartani, hogy a mai öröklakás-tulajdonosok nem tőkések, ellenkezőleg, hasznos, takarékos tagjai társadalmunknak, akik egy hosszú életen át saját anyagi eszközeikből járulnak hozzá az állam terheinek csökkentéséhez. Aligha vitatható: a lakáshiány, mint társadalmi jelenség, gyökeresen csak lakással gyógyítható. Kétségtelenül igen drága gyógyszer ez, amely államtól, egyéntől egyaránt mind nagyobb áldozatvállalást követel. Miután államunk pillanatnyilag nagyobb áldozat vállalására nem képes, mindent el kellene követnünk, hogy az érdekeltek tízezreit minél nagyobb anyagi erőfeszítésre ösztökéljük. A iakáskérdésben az idők folyamán összekuszálódott jogügyeketpénzügyeket-adóügyeket ennek az ösztönzésnek a megalapozására most már rendeznünk kellene. Az új körülményeknek megfelelően — s az új mechanizmus elvei szerint — minél előbb. Jánosy István Aquincumi karnevál Néhány javaslat műemlékeink helyreállítására és felhasználására Budapestnek, miiltjához képest, rendkívül kevés és szegényes a négyszáz évnél régebbi műemléke. Még országos viszonylatban is. Mit nem adnánk érte, ha a jáki templom, vagy a nyírbátori két gótikus templom fővárosunk dísze volna! És ami van, az is jelentős részében a földből, falakból került elő, romok, töredékek formájában. Legfontosabb emlékeinket — gondolok az esztergomi, visegrádi, budai királyi palotákra — a földből ássuk ki; ez az archeológiai leletmentés különben magyar specialitás, következménye annak, hogy ezt a földet és lakosait minden más területnél jobban pusztították a történelem viharai. Ez az archeológiai gyakorlat alakította ki nagyszerű „műemlékeseink" sajátos helyreállító módszereit, amelyeknek épp a fokozott tudományos megbízhatóság a jellemzője. Mindnyájunkat meglepett, mennyi gótikus faragott részlet rejtőzik a szerény budavári házak falaiban. A középkori királyi palota feltárása pedig a visegrádi palotaromok felfedezésénél is nagyobb szenzációval szolgált: Zsigmond és Mátyás legendás hírű székhelyének fénye és művészi színvonala immár — ha töredékeiben is — kézzelfogható valóság lett számunkra, különösen, ha majd a közeljövőben színvonalas múzeumi „tálalásban" kerül a szemünk elé. A restaurációs munka már a vége felé tart. A vári romkert lényegében kész, a polgárházak is elkészülnek lassan. Folyik a Mátyás-templom belső helyreállítása. Itt ajánlatos volna, ha nem tűznénk ki dogmatikus célnak a Schulek-i állapot rekonstrukcióját, hanem abból megtartanánk, ami igazi érték, elsősorban Lötz és Székely freskóit — a dekorációt azonban már újabb vívmányaink alapján szabadabban formálnánk, mintaképül véve a belvárosi templom szentélyének ideálisan sikerült helyreállítását. Mindenekelőtt a legnagyobb alapossággal fölkutatnánk a falakban rejtőző eredeti részleteket, a Schulektől eltávolított eredeti faragványokat pedig visszahelyeznénk oda, ahol voltak, és megcsöndesítenénk a gépiesen festett eklektikus dekoráció harsányságát, mígnem az egész összhatása olyan halk álomszerű pasztellharmóniát sugallna, mint a belvárosi templom szentélye. Nagyban növelné a templom történelmi hitelét, ha bent valahol fölállítanánk az innen származó szobrok megfelelően kiegészített másolatát; gondolok elsősorban a bájos kora gótikus Szalutáció-angyalkára, a re-Az óbudai amfiteátrum romjainál (MTI fotó — Fényes Tamás felvétele)