Budapest, 1967. (5. évfolyam)

12. szám december - Kemény G. Gábor: A nemzetiségi munkásmozgalom kezdetei Pesten

Kemény G. Gábor A nemzetiségi munkásmozgalom kezdetei Pesten Távol áll tőlünk, hogy — Ady hasonlatával élve — „Értől az Óceánig" kísérjük az egykori hazai nemze iségi munkásmozgalom fejlődését. Erre még pesti vonatkozásaiban sem vállalkozhatnánk, mert a méltatlanul elfeledett események, akciók és megnyilatkozások dokumentumanyaga nagyobbrészt elveszett, mielőtt még feltárták volna. Arról szólunk tehát, amiből a pesti nemzetiségi munkásmozgalom kezdetei rekonstruálhatók. Szándékkal szólunk ekkor már „nemzetiségi" munkásmozgalomról. Nem csak magyar munkások, — németek, szlovákok is éltek az ország egyik legjelentősebb korabeli városa, a mai Budapest területén, s így társadalmi és kulturális kapcsolatuk magyar társaikkal nyilvánvaló. Ezeknek a múlt ködébe vesző kapcsolatoknak a vizsgálata szinte megoldhatatlan feladat, mert az 1868 előtti pesti magyar és más ajkú „burgerek" társadalmi tevékenysége elválaszthatatlanul összefonódik. Bár 1868 előtt még nem találkozunk nemzetiségi munkásmozgalommal. Erről még sokáig nincs szó. Mégis, 1848 tavaszától zajlanak le az első olyan nem-magyar ajkú mozgalmi jelenségek Budapesten, amelyek már magukban hordozzák a későbbi nemzetiségi munkásmozgalom csíráit. Nemzetiségi munkások az önkényuralom Pestjén Az önkényuralom korában csak feltételezhetjük a nemzetiségi munkásmozgalom méreteit. Bach és apparátusa nemcsak a katonai önkényuralom szakaszán, de az 1853. évi Libényi-merénylet után (Libényi János szabósegéd 1853. február 18-án merényletet kísérelt meg Ferenc József ellen) még inkább feltételezte, hogy a forradalmi emigráció és a hazai munkásszervezkedés nem egy titkos szállal kapcsolódik össze. Ezért a Bach-korszak „csendes eveiben" — mint Sashegyi Oszkár Munkások és parasztok mozgalmai Magyarországon 1849 — 1867. (Bp. 1959) című munkájában jellemzi az 1853 tavaszától 1859 májusáig, Bach bukásáig terjedő időszakot — összehasonlíthatatlanul nagyobb nyomás nehezedett a munkásszervezkedésekre mint később, az 186t. évi országgyűlés feloszlatását követő Schmerling-provizórium szakaszán. A korszak másik jellemzője, hogy a nemzetiségi munkásmozgalom ekkor még kevésbé határolható el, mint 1848/49-ben. Protmann pest-budai rendőrigazgató és érdemes utódja, Worafka rendőrtanácsos majd pesti rendőrigazgató ágensjclentéseinek áradatában a nemzetiségi különbség elmosódik. Az ötvenes évek „magánegyleti" szervezkedésében — a német túlsúlyú nyomdász- és kereskedősegéd szervezkedést leszámítva (utóbbiban még mindig jelentős szerb részvételt is találunk) — nincsenek megkülönböztető, nemzetiségi jegyek. Ez csak fokozatosan, inkább már 1865 tavaszától, a Húsvéti cikk megírását követő szakaszon jelentkezett ismét. További jellemzője a hatvanas évekkel megindult s immár feltarthatatlan folyamatnak a munkás és a munkásélet „felfedezése" a sajtóban. Ebben az időszakban vesz — tegyük hozzá: nemzetiségi különbség nélkül — tudomást a fővárosi sajtó a zsibárus piacok árnyékában meghúzódó tömegnyomorról, a munkások sivár szállás- és élelmezési viszonyairól, és ugyancsak ez idő tájt vetődik fel talán először a kérdés: Lehet-e a mestereknek szinte feudális kötöttségben kiszolgáltatott iparos tanuló irodalmi cikk, hírlapi beszámoló tárgya ? A változott viszonyokra jellemző, hogy a kérdés feltevője a kiegyezés küszöbén már határozott igennel telel. Protmann és Worafka ügynök-rendszere Pest magyar és nem-magyar munkásságát a szervezkedés magasabb fokának elérésére késztette. Bebizonyosodott ugyanis, hogy az apró segély- és temetkezési egyletekkel űzött ún. magánegyleti szervezkedés perspektívátlan és zsákutcába vezet. Sashegyi kutatásaiból tudjuk, hogy a pest-budai közigazgatási kerületben az 1855-ben fennállt munkásegylstek jegyzéke 157 magánegyletről tud, ami tekintélyesnek mondható. Ezeket a gyönge és elszigetelt takarék-egyletkéket azonban néhány év alatt könnyűszerrel felszámolta az önkényuralom rendészeti apparátusa. 1853. szeptember másodikától, — ekkor jelenti be Pest város polgármestere a kerületi kormányzat vezetőjének a pesti nyomdászegylet feloszlatását — 1862 márciusáig valósággal kiirtották a „magánegyleteket". Az utolsó provizórium szakaszán, 1862. március 30-án Pesten kiadott „Kimutatása a Pest városában létező egyleteknek" hivatalos jegyzék szerint Budán már egyáltalán nincs munkásegylet, Pesten pedig csak a pincérek és kőművessegédek német nyelvű és többségű (az utóbbiban már ekkor sok szlovák munkás volt) betegségi és temetkezési egylete működik. Ezen a mélyponton kezdődött meg a pest-budai munkásság korszerű szervezkedésének időszaka. Amikor 1863. július 17-én sor kerül a „Budapesti egyesült nyomdai segédek egylete" alapszabályainak helytartótanácsi megerősítésére, már a nemzetközi munkásmozgalom szakegyleti szervezkedésének útjára lépett a pesti munkásmozgalom. 1865 nyarán még két további erős szakegylet szabályzatát hagyják jóvá a helytartótanácson. Az óbudai hajógyári kovácsok és a pest-budai nyomdászok önképző egyletének megalakulása a pesti munkásmozgalom további erőfeszítését jelenti az átfogó politikai szervezet létrehívásáért vívott küzdelemben. S hogy ezt a harcot Pest munkásai a kiegyezés küszöbén nem eredménytelenül vívták, mutatja az, hogy éppen a kiegyezés megkötésekor egy, a kancelláriához intézett helytartótanácsi feljegyzés 26 nagyobb lélekszámú, túlnyomórészt Pesten működő segélyezési és betegsegélyző egyletről tud. Nemzetiségi munkások a pesti munkásmozgalomban az Általános Munkásegylet éveiben (1868-1873) A nemzetiségi munkásmozgalom tulajdonképpen 1868. február 17-én, az Általános Munkásegylet alapításával kezdődik, amikor az egylet elneve-21 A „Straza" c. folyóirat első száma < 187S) A cseh kiegyezés ügyében írt Kossuth-cikkek cseh nyelvű kiadása (1871) Az Arbeiter- Wochen-Chronik vezércikke az újvidéki „Straza" szerkesztőinek ügyében (1879)