Budapest, 1967. (5. évfolyam)

2. szám február - A címlapon: A Műjégpálya Balla Demeter felvétele

V. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 1967 FEBRUÁR fi FŐVÁROS FOLYÓIRATA Főszerkesztő: MESTERHÁZI LAJOS Szerkesztő: FEKETE GYULA Képszerkesztő: PÉTER IMRE Megjelenik minden hónap elején Szerkesztőség: I. Országház u. 20 Szerkesztőségi fogadóórák: hétfő, szerda, péntek 15.30—17.30-ig Telefon: 351-918 Kiadja: A HÍRLAPKIADÓ VÁLLALAT VIII. Blaha Lujza tér 3 Telefon: 343-100 Felelős kiadó: CSOLLÁNY FERENC Terjeszti: a Magyar Posta Előfizetéseket felvesznek a postás kézbesítők és a postahivatalok Előfizetési díj: negyedévre. 30,— Ft félévre 60,— Ft egy év re... 120,— Ft 66.4097 Athenaeum Nyomda mélynyomása Felelős vezető: SOPRONI BÉLA Index: 25 151 A TARTALOMBÓL Szilágyi Lajos:. A városközpont közlekedési problémái 3 Az Országház utca (képriport) . 8 Baraczka István: Egy ismeretlen Bartók-levél. . 11 Két portré 12 Mesterházi Lajos: Egy veterán meséli (regényrészlet) 15 Csap Erzsébet: Budapest a képzőművészetben 16 Dr. Bárány László: Buda és Pest villongásai 19 Szabolcsi Gábor: Emberek, nem gépek III 21 Bozóky Éva: Élő szülők árvái 26 FÓRUM Vincze Oszkár, Jánosy István, Gaál Jenő írása 30 Schreiber Tamás: A holnap Párizsa 34 Zsolt Róbert: Budapest és a nagy világversenyek 36 Dr. Gábori Miklós: A legrégibb budai régiség... . 38 Mucsi Ferenc: Nemzetiségi munkássajtó Budapesten 40 Válasz interpellációinkra 44 Kolozsvári Grandpierre Emil: Amit tudni illik 45 Weöres Sándor, Eörsi István, G. Szabó László versei A címlapon: A Műjégpálya Balla Demeter felvétele A hátsó borítón: Barabás Miklós akvarelljei A Kiscelli Múzeum képzőművészeti gyűjteményéből (Fotó: Harsányi József) Szerkesztőbizottság: BARCS SÁNDOR, az MTI elnöke; BARACZKA ISTVÁN, a Fővárosi Levéltár igazgatója; BUZA BARNA szobrászművész; GARAI GÁBOR költő; HANTOS JÁNOS, a Fővárosi Tanács V. B. elnökhelyettese; NAGY RICHÁRD, a Budapesti Pártbizottság osztályvezetője; RÉVÉSZ FERENC, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár igazgatója; SZILÁGYI LAJOS, a Fővárosi Tanács városrendezési osztályának vezetője; TARJÁNYI SÁNDOR, a Budapesti Történeti Múzeum igazgatója Jobbágy Károly Siratás két part között Ezek a versek 21 évvel ezelőtt születtek, amikor — 1945• május i-étt — egy hadifogolyszerelvénnyel átmentem a rommá lőtt városon. (Az újonnan ácsolt összekötő vasúti hídon lépés lassúsággal áthaladva.) Állj meg! — riadtan lüktető világ! És minden mozgás álljon meg meredten — az eddig ismert* avagy ismeretlen — gyászolni ezt a halál-orgiát. Ernyedjen el a forgó hengerek mélyén az összes tompa robbanás. És faggyanak a dörgő tengerek jéggé... Vakulj meg két szemem! Ne láss! Csak te ne állj meg, ne bomolj ezer darabra szét ragyogó öntudat, csak te ne ess szét kúsza és kevert foszlányokká a látottak alatt! Csak ti, kis lázas, szürke sejtjeim őrizzétek meg villamos, nyugodt sugárzástok, mit semmiféle kín megbontani még soha nem tudott! Mert hallottam körülzárt városom segélyt könyörgő sikoltásait. A táviratok rejtjelzett, vakon éterbe szétszórt vívódásain vergődtem; szedtem apró füttyjelét, s küldtem őrültek bolond válaszát. Húsomba vágva éreztem a szép várost a halál hogyan járja át. Belőlem tépett minden lövedék téglákra váló erkélyt, háztetőt és éjszakákat jártam fel s alá a síró, zengő készülék előtt. ... Én tudtam mindent. De felfogni úgy, elképzelni, amivé alakult, nem voltam képes. És most, a vasút sínéin; félig a Dunába hullt híd, fával pótolt, ácsolt roncsain, a romban fekvő két város között zuhant vállamra itt bent, — ami kint irtóztató képekbe öltözött. A tavaszi szél vígan befütyölt és beláttam a házak oldalán. A felszaggatott lágymányosi völgy, — gyermekkorom, te második hazám! — sóhajtott szinte. Mennyi drágaság! Nem találom meg ringató ölét. S az Erzsébet híd tornya is magát mélyen meghajtva dőlt a víz fölé. Te, bibliai megkövült előd, Lót! Téged látlak most magam előtt. Te sajnáltad tán így a poklon át lángokban álló bűnös Szodomát, és Jeremiás így siratta meg az összeomlott Jeruzsálemet. Mert bűn? — Az volt itt! Annyiunk mögött vékával állott a rablás, hazugság. A pap ... a költő .. . bárhogy küzködött, nevettek rajta, vagy oldalba-rúgták. Most tűzeső hullt itt is úgy alá, mint ahogy akkor vétkes Szodomára. S a halál árnya házról-házra járt, keresztet rajzolt minden ablak-fára. . Jöjjetek, kiket dajkált, felnevelt, akik utcáin gyermekként futottunk, sirassuk őt! — ím széthullott a kert. Sírjunk, mert otthon, ház nélkül maradtunk. Vagy ti, tavaszló budai hegyek dobáljatok a sírjára virágot, hogy . . . aki itt jár, a romok helyett ne lásson mást, csak virágot, virágot. 55