Budapest, 1967. (5. évfolyam)

2. szám február - A címlapon: A Műjégpálya Balla Demeter felvétele

Belváros (Fotó: MTI) Duna-part (Harsányi József felvétele) Az ideiglenes Szabadság-híd (A Budapest fotópályázatára „Emlékezzünk" jeligével beküldött pályamű) „Lesz élet itt!" (Egy vén villamos vigasztalása) A Duna lassan mögöttünk maradt. Horgasztott fejjel, szomorúan ültünk a döccenő homályban. S egy kis falat remény a szánkban nem volt. Csak keserűség, akár az epe. Az emberek mindegyike a látomást kínlódta még. A hozzánőtt kedves vidék romlását, feldúlt pusztulását. „Új élet itt már sose lesz!" mondta valaki felsóhajtva, sokan már a halált kívánták ... De... Csönd! Egyszer csak messziről, szinte a párás semmiből ismerős, kedves, régi nesz, zúgás, rekedt kis csöngetés közeledett. ... De hiszen ez ... villamos! Ember! Odanézz! Döcögve, lassan kecmereg elő. Rekedten csönget. Mindkét oldalán — mint béke idején — fürtökben lóg az ember. A falán valami fogkrém hirdetése kéklik, s ordftva kiált énreám: „Ha ezt veszed, csillogó, fehér fogakkal ékít!" És ez a kép és ez a hang, átbújik hozzánk, át a rácson, átsugárzik a pusztuláson és tettbe öltözik alant. Mert ez a nép nem pusztul olyan könnyen. Vad tatárok, németek, s hányszor magyarok, — tüdőbaj, kaszinóba járók, ispánok, jegyzők és csalók próbálták sírba dugni őt, de nem tűri a temetőt. Én meg mosdatlan és szakállas arccal a rácsra ráborulva, álmodoztam arról, hogy újra befogad egyszer majd e város, s fejem, mely annyit fájt miatta, fényeivel megsimogatja, sóhajt felettem néhány halkat, s gyárzümmögésével elaltat.